• 135 éve született Reményik Sándor

    Írta: | Forrás: Kárpátalja.ma | 2025. augusztus 30.

    135 éve született Reményik Sándor

    135 évvel ezelőtt született Reményik Sándor erdélyi magyar költő, az erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Versei napjainkban is nagy népszerűségnek örvendenek. Termékeny szerző volt, 1918-tól haláláig folyamatosan jelentek meg kötetei.

  • Színekbe zárt gondolatok: tájképektől a lélek mélyéig – egy autodidakta festő útja

    Írta: Magyar Tímea | Forrás: KISZó | 2025. augusztus 29.

    Színekbe zárt gondolatok: tájképektől a lélek mélyéig – egy autodidakta festő útja

    A festék illata lassan szétterjed a szobában, mint a hajnal első fényei a Kárpátok hegygerincein. Az ecset minden mozdulata történetet mesél – nem tanult mesterektől, nem követte híres elődök nyomát, hanem saját útját járta ki a színek között. Harmincöt évesen, egy egyszerű, anyagi okból vett vászon fölött kezdődött minden. Akkor még nem tudta, hogy a képek, melyek először a közeli rétek, folyók és erdők nyugalmát idézték, egyszer majd túlnőnek a tájakon, és elindulnak a gondolatok ösvényein, ahol a forma már csak jel, a szín pedig kérdés. Ma, hetvenévesen, felesége, két gyermeke és négy unokája szeretetében élve, a nyugdíjas évek csendjében újra és újra ecsetet ragad – mert a világot még mindig érdemes megfesteni, de talán még inkább érdemes újragondolni.

  • Színek, fények, ritmusok – Ortutay-alkotótábort szerveztek Beregszászon

    Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: karpatinfo.net | 2025. augusztus 28.

    Színek, fények, ritmusok – Ortutay-alkotótábort szerveztek Beregszászon

    Az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ tornya, bármelyik irányból közelítjük meg Beregszász központját, jól látszik, irányt mutat. A kupolájából pedig elénk tárul az egész város képe. Ami ezúttal hat alkotóművészt ihletett meg, s az itt első alkalommal megrendezett Ortutay Alkotótáborban készült munkáikon – amelyekből augusztus 22-én nyílt kiállítás – pedig elénk tárták érzéseiket, amiket ez a táj kiváltott belőlük, ahogy ők látják a várost. Nem csupán megörökítették például a magára hagyott kis házat, de az élet reménye is megmutatkozik a kútból vizet merítő pár láttán. És megláttatják velünk mindazt a szépséget, ami mellett oly sokszor elmegyünk, de nem vesszük észre. A központ kupolájából jól látható színek, fények, ritmusok hatására készült alkotások arra késztetnek bennünket, hogy ezeket mi is meglássuk. 

  • Felavatták Schober Ottó emléktábláját Beregszászban

    Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2025. augusztus 27.

    Felavatták Schober Ottó emléktábláját Beregszászban

    A Beregszászért Alapítvány kuratóriuma és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) közös szervezésében került felavatásra Schober Ottó (1932-2019) emléktáblája az Európa-Magyar Ház udvarán.

  • A Szent Korona története – kiállításmegnyitó és előadás a Munkácsy Mihály Magyar Házban

    Írta: KV | Forrás: karpataljalap.net | 2025. augusztus 26.

    A Szent Korona története – kiállításmegnyitó és előadás a Munkácsy Mihály Magyar Házban

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta meghatározó szerepet tölt be a kárpátaljai magyar közösségi és kulturális életben. Intézményként nemcsak a helyi magyarság identitásának megőrzésében vállal kulcsszerepet, hanem olyan eseményeknek is otthont ad, amelyek hidat képeznek múlt és jelen, hagyomány és modernitás között. Ennek szellemében szerveztek augusztus 20-án egy különleges programot, amely egyszerre adott alkalmat a magyar történelem és művészet értékeinek bemutatására. A Szent Korona története című kiállítás megnyitóján és az azt kísérő előadáson a résztvevők a magyar államiság legfontosabb jelképének múltjába nyerhettek betekintést.

  • Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat kapott a Credo együttes

    Írta: | Forrás: | 2025. augusztus 25.

    Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat kapott a Credo együttes

    A fennállásának 30. évfordulóját méltató Credo Verséneklő Együttes kapta az idei esztendőben Kárpátaljáról a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat. A kitüntetést 2025. augusztus 25-én az Országház Vadásztermében adták át.

  • Határtalan filmezés egy héten át – A közös munka szépsége

    Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2025. augusztus 25.

    Határtalan filmezés egy héten át – A közös munka szépsége

    Augusztus 14-20. között filmes műhely költözött a beregszászi színház falai közé. Az ELTE elméleti filmszakos hallgatói, valamint a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház segédszínészei egy héten keresztül a hangsúlyt a közös gondolkodásra és alkotásra helyezték.

  • Előadás a X. századi tiszasalamoni kardról

    Írta: rv | Forrás: karpataljalap.net | 2025. augusztus 24.

    Előadás a X. századi tiszasalamoni kardról

    A régészek napját augusztus 15-én ünneplik, de ez a hónap a régészetben nemcsak szakmai ünnep miatt fontos. A XIX. században földmunkálatok idején augusztusban bukkantak egy honfoglalás kori lovassírra az ungvári járási Tiszasalamonban, a jelenlegi magyar és a szlovák határvonal közelében, amelyben lószerszámok, nyílhegyek és viszonylag jó állapotban lévő kétélű kardot is találták.

  • A legnehezebb időben is lehet jövőt teremteni – Kenyérszentelés és szoboravatás Beregszászon

    Írta: Sz. J. | Forrás: | 2025. augusztus 23.

    A legnehezebb időben is lehet jövőt teremteni – Kenyérszentelés és szoboravatás Beregszászon

    A Beregszászi Római Katolikus Egyházközségnél már hagyomány, hogy az augusztus 20-i nemzeti ünnepünkön megemlékeznek államalapító királyunkról, Szent Istvánról, valamint megszentelik az új kenyeret. Így volt ez idén is, de most még egy örömteli eseményre is sor került: a templom udvarán felavatták IV. Béla király szobrát. A „második honalapítóként” is emlegetett király volt az, aki 1247-ben városi rangot adott Lampertházának, ahogy akkor hívták Beregszászt. A bronz mellszobor alkotója Lengyel Tibor nyíregyházi szobrászművész, a talapzatot Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész készítette.

  • Díjátadó ünnepség a nagycsaládosoknál – Idén is különleges pályamunkák készültek

    Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2025. augusztus 22.

    Díjátadó ünnepség a nagycsaládosoknál – Idén is különleges pályamunkák készültek

    Összesen 116 alkotás érkezett a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) augusztus 20-ára meghirdetett alkotói pályázatára. A díjátadó ünnepséget Beregszászban, a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház filagóriájában tartották. Rengeteg, szebbnél-szebb, érdekes és ötletes munka került kiállításra, a gyerekek sok esetben szüleikkel együtt alkottak, a rajzok között láthattunk szent koronát, a magyar parlamentet, búzakalászt. De sokan voltak, akik alkalomhoz illő verseket és dalokat adtak elő pályamunkaként.

Emlékhelyek

  • Arany János miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Arany János miniszobra Ungváron

    Arany János miniszobrát ünnepélyes keretek között 2018. október 25-én leplezték le az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében (UMOTI). Az egyetem idén számos jubileumot méltat: a Magyar Filológiai Tanszék megalak...

  • Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Helyszín : Ungvár

    Kölcsey Ferenc miniszobra Ungváron

    Újabb miniszobrot avattak Ungváron 2019. január 23-án a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet együttműködésével. Mihajlo Kolodko szobrá...

  • Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    Helyszín : Kijev (Киїів)

    Kijevi honfoglalási emlékjel (Пам’ятний знак проходженню угорських племен)

    A kijevi Magyar dombon került felavatásra a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére 1997. december 13-án a kijevi honfoglalási emlékjel. A két, ember nagyságú vörösesbarna gránittömbből álló emlékjel központi motívuma egy közel negyven kilogram...

Események

Copyright © 2026 KMMI