Ünnepi hangulatú kiállításmegnyitóra került sor advent időszakában Magyarország Ungvári Főkonzulátusa épületében. A „Karácsonyi ritmusok” című tárlaton Kopriva Attilafestőművész, művészettörténész, egyetemi tanszékvezető, valamint tanítványai – Janco Mária, Ruscsák Natália és Verbovszka Zsófia – mutatták be alkotásaikat. A kiállítás a külképviselet idei utolsó tárlataként egyszerre hordozott ünnepi, közösségi és lelki üzenetet.
A megnyitón Albertné Simon Edina konzul köszöntötte a vendégeket, majd átadta a szót Cseh Áron vezető konzulnak, aki Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Bacskai József főkonzul nevében üdvözölte az egybegyűlteket. Beszédében hangsúlyozta: az advent nem csupán az ünnep előtti időszak, hanem a tudatos felkészülés ideje is, amely megadja a karácsony méltóságát, meghittségét és valódi jelentését. Mint fogalmazott, a várakozás maga is érték, hiszen ez teszi lehetővé, hogy az ünnep ne csak külsőségekben, hanem belső tartalomban is megszülessen.
A vezető konzul ugyanakkor nem hallgatta el a jelen valóságának fájdalmas körülményeit sem. Emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában és Kárpátalján sok család számára az ünnep idén sem lehet teljes: sokan szeretteiktől távol, háborús körülmények között élik meg a karácsonyt. Kiemelte, hogy amikor az adventi gyertyákat meggyújtjuk, nemcsak az ünnepre készülünk, hanem azokra is emlékezünk, akik nincsenek velünk – azokra, akik életüket vesztették, és azokra is, akikért családjaik nap mint nap aggódva imádkoznak. A művészet ebben a helyzetben különösen fontos szerepet tölthet be: képes vigaszt nyújtani, megerősíteni és közösséget teremteni.
A tárlat központi alakjaként Kopriva Attilát a vezető konzul olyan alkotóként és pedagógusként méltatta, aki nemcsak saját művészi munkájával van jelen a kárpátaljai kulturális életben, hanem tanárként és szervezőként is meghatározó szerepet játszik. Hangsúlyozta, hogy külön értéket ad a kiállításnak, hogy a mester tanítványaival együtt állít ki, lehetőséget teremtve számukra a nyilvános bemutatkozásra. A fiatal alkotók munkái – mint elhangzott – egyszerre hordozzák a tanulási folyamat eredményeit és az önálló művészi hang keresését.
A rendezvényen felszólalt Jevhen Tiscsuk, a megyei közigazgatás művelődési főosztályának vezetője, aki saját gondolatait megosztva elmondta: számára a főkonzulátus tere minden alkalommal az otthonosság érzetét kelti, a nyitottság és a vendégszeretet helyszíneként él benne. Köszönetet mondott a szervezőknek, valamint Bacskai József főkonzulnak a kultúra iránti következetes támogatásért.
A kiállítást – saját megfogalmazásában – „pszichológiai menedéknek” nevezte, amely ideiglenes védelmet nyújt a mindennapokat átható háborús terhek elől. Úgy fogalmazott: az ilyen események nem csupán esztétikai élményt adnak, hanem érzelmi hatással is bírnak. Lehetőséget teremtenek a találkozásra, a beszélgetésre, arra, hogy a látogatók figyelmesen „elolvassák” a művek szimbólumait, és kapcsolatba lépjenek az alkotók személyes üzeneteivel.
Borisz Kuzma, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátaljai Megyei Szervezetének elnöke köszöntőjében kiemelte: különösen örömteli számára, hogy ilyen inspiráló, alkotói légkörben lehet jelen. Méltatta Kopriva Attila elmúlt években végzett intenzív munkáját, valamint azt a fiatal alkotói nemzedéket, amely tanári tevékenysége nyomán bontakozik ki. Beszédében személyes hangon szólt a tanítványokról is, hangsúlyozva, hogy munkáik mögött érzékenység, elmélyült gondolkodás és komoly szakmai potenciál áll. Zárásként békét, áldott karácsonyt és egy nyugodtabb jövőt kívánt a sokat szenvedett országnak.
A megnyitón Mihajlo Prijmics, a Kárpátaljai Művészeti Akadémia rektora is felszólalt. Beszédében a karácsony előtti várakozás időszakát a béke reményével kapcsolta össze, hangsúlyozva: a gyermek születése a fény és a megújulás szimbóluma, amely még a legsötétebb időkben is képes reményt adni. Külön kiemelte Kopriva Attila pedagógusi szerepét, azt az elkötelezettséget, amellyel hallgatóit segíti az önálló megszólalásban és a művészi identitás megtalálásában.
A rektor beszélt az Akadémia és a külképviselet közötti együttműködésről is, amely az elmúlt időszakban kézzelfogható eredményeket hozott. Ennek egyik mérföldköve a Budapesti Képzőművészeti Egyetemmel aláírt együttműködési megállapodás, amely új távlatokat nyitott a hallgatók számára, és élő szakmai párbeszédet indított el a két intézmény között. Beszédét azzal zárta: a háború idején talán a legfontosabb érték, amelyről beszélnünk kell, az emberség – és a művészet ennek egyik legfontosabb hordozója.
A kiállító művész, Kopriva Attila felszólalásában megköszönte a lehetőséget, hogy tanítványaival együtt mutathatja be munkáikat a konzulátus falai között. Mint mondta, az adventi időszak a várakozásról szól, de nem csupán bármi, hanem a legnagyobb érték, az őszinte és teljes szeretet várásáról. Hangsúlyozta: a művészet akkor válik valódi értékké, ha ebből az őszinte belső tartalomból születik meg.
Beszélt az Akadémián zajló szemeszteri munkákról, az úgynevezett „kipakolásokról”, ahol a hallgatók bemutatják alkotásaikat, és ahol a tanárok elsősorban azt figyelik, mennyire tükröződik vissza a munkákban az alkotás iránti szeretet és elkötelezettség. A most kiállított művek közül több is ilyen szemeszteri munka volt, amelyek kiemelkedő értékelést kaptak. A tárlat célja – fogalmazott – az, hogy ajándék legyen a látogatók számára: egy olyan élmény, amely feltölt, megnyugtat, és segít megélni a karácsony valódi üzenetét.
A fiatal alkotók nevében Janco Mária, másodéves hallgató osztotta meg gondolatait. Elmondta: számára különösen fontos ez az alkalom, hiszen a jövőben festőként szeretne megélni, és ehhez elengedhetetlenek az ilyen tapasztalatok. A kiállítást próbalépésnek nevezte, amely segít elképzelni a szakmai jövőt, és háláját fejezte ki azért, hogy nem csupán egyetemi közegben, hanem nyilvános, városi térben mutathatta be munkáit.
A megnyitó végén a szervezők megköszönték a vendégek jelenlétét, és hangsúlyozták: a „Karácsonyi ritmusok” című kiállítás a szeretet, a remény és az emberség üzenetét kívánja közvetíteni mindazok felé, akik belépnek a tárlat terébe. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa nevében áldott karácsonyi ünnepeket, jó egészséget és békét hozó új esztendőt kívántak mindenkinek.