-
Pünkösd ünnepe a keresztény egyház születésnapja
Írta: | Forrás: hirado.hu | 2021. május 23.
Pünkösdvasárnap van, a húsvét utáni ötvenedik napon a Szentlélek eljövetelét ünneplik a hívek és emlékeznek a keresztény egyház megalapítására, illetve az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére. A pünkösdi hagyományok a tavaszköszöntővel összekapcsolható rítusok sokaságát is jelentik. Hogy mit jelent a pünkösd a keresztények számára, arról Gájer László egyetemi tanár, a Szent Egyed közösség lelkipásztora beszélt az M1 Ma reggel című műsorában.
-
XI. Jankovics Mária Alkotótábor
Írta: | Forrás: Kárpátalja.ma | 2021. május 23.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a 2020/2021-es tanévben tizenegyedik alkalommal hirdeti meg a Jankovics Mária Alkotótábort Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
-
A táncház napja Kárpátalján
Írta: Kósa Eszter | Forrás: karpatinfo.net | 2021. május 22.
„A táncház nem produkció, hanem olyan szórakozási forma, amelyben a népzene és a néptánc-zenei és mozgásnyelvi anyanyelvként-eredeti formájában és eredeti funkciójában jelenik meg” – fogalmazott a „modern” táncházakról Halmos Béla népzenész, népzenekutató.
A táncházmozgalom Magyarországon a múlt század hetvenes éveiben indult, Kárpátaljára csak a rendszerváltást követően ért el. A tiszta forrásból táplálkozó népzene- és néptánchagyományokat lényegében a Tiszapéterfalvai Népzene-, Néptánc- és Kézművestáborokban elevenítették fel, mozgalomként a Kárpátaljai Népfőiskola Egyesület indította el, ma pedig a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja (HHHK) koordinálja ezt a munkát.
-
Esze Tamás útján Mezőváritól Beregszászig
Írta: CsA | Forrás: karpataljalap.net | 2021. május 22.
Május 21-én Mezőváriban és Beregszászban is felelevenítették II. Rákóczi Ferencnek a haza védelméért harcba hívó zászlóinak bontását. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet a járvány miatt idén úgy döntött, Mezőváritól Beregszászig végig járja a kurucok útját.
-
Pünkösdi királyválasztás és királynéjárás - Ünnepre hangolódás a Nagyberegi Tájházban
Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: karpatinfo.net | 2021. május 22.
Ezúttal is vidám gyermekzsivalytól volt hangos a Nagyberegi Tájház udvara. Ahová ezúttal a gáti és a helyi iskolások jöttek el, hogy felelevenítsék a pünkösdi szokásokat, hagyományokat, részesei legyenek a pünkösdi királyválasztásnak, a királynéjárásnak, illetve különböző népi játékokkal ismerkedjenek.
-
„Vivát Rákóczi!” – zászlóbontás Mezőváriban
Írta: CsA | Forrás: karpataljalap.net | 2021. május 21.
„Cum Deo pro Patria et Libertate” – ez a latin felirat díszelgett II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem hadi zászlóin, melyeket Kárpátalján 1703. május 21-én elsőként Mezőváriban bontottak ki, ezzel jelezve: a földjeiktől és jogaiktól megfosztott magyar rendek, de elsőként az elnyomásban élő jobbágyok elégedetlenségéből fakadó szabadságharc elkezdődött. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a Rákóczi-szabadságharc kezdete, a zászlóbontás 318. évfordulója alkalmából szervezett csendes koszorúzást május 21-én a mezővári református templom falán elhelyezett emléktáblánál.
-
Beindult a színházi idény
Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2021. május 21.
A koronavírus-járvány miatt közel másfél évig gyakorlatilag nem vehettünk részt kulturális programokon, nem tarthattunk nagyobb összejöveteleket, rendezvényeket. Úgy tűnik, a hosszú kényszerszünetnek lassan vége, az élet újraindul, megnyitnak a kávézók, éttermek, mozik és színházak. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművészei is kiböjtölték ezt az időszakot. Egy hónappal ezelőtt újraindult a színházi élet. A részletekről Sin Edinát, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Jótékonysági Alapítványának igazgatóját kérdeztük.
-
Egy emberként dobban a szívünk – Táncra fel az eszenyi Ritmus néptáncegyüttessel
Írta: Kurmay Anita | Forrás: karpatinfo.net | 2021. május 20.
A magyar néptánc a zene és a tánc szeretetét közvetíti, kitartásra, elkötelezettségre nevel. Szerencsére akadnak még ma is olyanok, akik szívvel-lélekkel adják tovább néptáncainkat a fiatalabb generációnak. Ilyen az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes is, amely immáron több mint harminc éve nemcsak az országon belül arat sikereket, hanem a határokon túl is népszerű. Megerősítve bennünket abban, hogy a Kárpát-medencében a magyarok a velük élő más nemzetek kultúrájából merítve egy nagyszerű dolgot hoztak létre: a magyar népi tánckultúrát. Az együttes vezetőjével, Szabó Tiborral beszélgettünk kezdetekről, elhivatottságról.
-
A magyar parasztvilág megörökítője – Harangozó Miklós kiállítása Beregszászon
Írta: Sz. J. | Forrás: | 2021. május 20.
Az alkotó fiának, a görögkatolikus lelkipásztorként szolgáló ifj. Harangozó Miklósnak, az apai hagyaték gondozójának a birtokában levő festményekből nyílt kiállítás Magyarország beregszászi külképviseletének Munkácsy Mihály galériájában. Olyan festményeket láthatott a művészetkedvelő közönség, amelyek eddig még nem szerepeltek a nyilvánosság előtt. A tárlat érdekessége, hogy az alkotások egy része befejezetlen maradt a festő hirtelen halála miatt.
-
Egy családi együttes története – Fergeteges hangulat Bózsárékkal
Írta: Kurmay Anita | Forrás: karpatinfo.net | 2021. május 19.
Az élőzene mindig is különleges hangulatot varázsolt és varázsol egy-egy eseménynek, hisz egy jó együttes ráérez, melyik társaság milyen muzsikára mulat igazán jól, s annak megfelelően alakítja – akár menet közben is – a programját. A halábori Bózsár zenekar mindenkor fergeteges hangulatot teremt esküvőkön, bálokon, születésnapokon, de bármilyen alkalmon. A formációt Bózsár Zoltán és felesége, Marika, illetve öccse, János alkotja. Vallják, szívüket-lelküket beleteszik a fellépésekbe, emellett pedagógusként zenei kultúránkra tanítják a következő generációt. Most a testvérpárral beszélgettünk kezdetekről, kihívásokról.