-
Ukrán nyelvi tábor a KMNE szervezésében
Írta: Lőrinc Ingrid | Forrás: karpataljalap.net | 2025. július 14.
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) idén nyáron is megrendezte ukrán nyelvtáborát iskoláskorú gyerekek számára. A július 7–11. között zajló ötnapos program helyszíne ezúttal is a beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház volt, ahol a gyermekek játékos, élményalapú foglalkozások keretében mélyíthették el ukrán nyelvtudásukat.
-
Várja a természetkedvelőket a Kárpátaljai Hazajáró Egylet – Kalandra fel!
Írta: Kovács Elemér | Forrás: karpatinfo.net | 2025. július 13.
Létrejötte óta több mint százhúsz túrát szervezett a Kárpátaljai Hazajáró Egylet, amely vidékünk természeti kincseinek felfedezésére, hegycsúcsainak meghódítására törekszik, arra, hogy a velük útnak indulók gyönyörködni tudjanak kárpáti táj olykor rejtett szépségeiben. Továbbá hogy a fiatalokban kialakítsa a természet és a szülőföld iránti szeretetet, összehozza a kárpátaljai természetjárókat azokkal a Kárpát-medence különböző tájain élő egyénekkel, akiknek hasonló az érdeklődésük és a gondolkodásuk. Vezsdel László túravezetővel a kezdetekről, a szervezet mindennapjairól, az idei tervekről beszélgettünk.
-
Kárpátalja anno: az ungvári Galagó városrész, a Kis-Prága
Írta: Marosi Anita | Forrás: karpatalja.ma | 2025. július 12.
Ungvár északnyugati mocsaras, peremvidékét hívták egykor Galagónak, mely elnevezés hátterében az olasz „lago”, azaz „tó” szó állhat, utalva arra, hogy az Ung mellékfolyója, a Kis Ung – mielőtt szabályozták volna – gyakran elöntötte ezt a területet.
-
Játék minden mennyiségben – a fejlesztés jegyében: táborozás a beregszászi máltaiaknál
Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: karpatinfo.net | 2025. július 11.
A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat égisze alatt immáron tíz éve működik a gyermekfejlesztő részleg, ahol többféle fejlesztő foglalkozás is elérhető. Az ide járó 5–12 évesek számára idén első ízben tábort szerveztek. A július 7-től 11-ig zajló napközis táborban mintegy 30 gyermek szerezhet felejthetetlen élményeket.
-
Kopriva Attila kiállítása Hajdúböszörményben
Írta: | Forrás: Facebook | 2025. július 10.
A hajdúság központjában, a magyarországi Hajdúböszörmény városában július 7-én ünnepélyes keretek között megnyitották Kopriva Attila kárpátaljai festőművész tárlatát. A Világaim címet viselő kiállításnak a Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház ad otthont.
-
Tesla állítólag a Nobel-díjat is visszautasította Edisonnal való konfliktusa miatt
Írta: | Forrás: mult-kor.hu | 2025. július 10.
1856. július 10-én Nikola Tesla, a valaha élt egyik legzseniálisabb feltaláló, akinek a nevéhez több száz szabadalom fűződik, jóllehet ötleteinek java részét mások védették le.
-
Dr. Kosztyó Gyula: „Az elveimből nem engedek…”
Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2025. július 09.
Kitartó, szorgalmas és őszinte. Falusi gyerekkorból, elsőgenerációs diplomásként, majd doktori fokozattal a tarsolyában jutott el oda, hogy ma a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltárának levéltárosa és az Erőszakkutató Intézet kutatója. Többezer levéltári oldalból építette fel köteteit, a munkát nem kerüli. Ha pihenni akar, süt-főz, focizik, barkácsol. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége dr. Kosztyó Gyula történész, az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltárának levéltárosa, az Erőszakkutató Intézet kutatója.
-
Néger Krisztina tárlata az ungvári várban
Írta: RV | Forrás: karpataljalap.net | 2025. július 08.
Ungváron a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Megyei Honismereti Múzeumban rendezték meg Néger Krisztina ungvári keramikus és iparművész legújabb, A színek mágiája az időben című tárlatát. Az ünnepélyes megnyitóra július 3-án délután került sor a vármúzeum kiállítótermében.
-
Megtartó hagyományok, gyökerek – Tizenötéves a Bereg-vidéki Népzenei és Néptánctábor
Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: karpatinfo.net | 2025. július 07.
A népzene, a néptánc egy nemzet második anyanyelve, egyidős történelmével, szinte végigkíséri az egész életútján, tulajdonképpen benne van az egész élete. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány fontosnak tartja, hogy az évközben tartott rendezvényeiken, illetve nyári táboraikban is megerősítsék a gyerekekben: van otthonuk, vannak gyökereik, vannak hagyományaik. S ezeket igyekeznek szeretettel megismertetni és megtanítani a gyermekekkel, mert, ahogy Sütő András megfogalmazta: „Ameddig egy nép énekel, messzire hallatszik a hangja” – hangsúlyozta köszöntőjében Váradi Natália, az alapítvány igazgatója a tizenötödik alkalommal megrendezett Bereg-vidéki Népzenei és Néptánctábor ünnepélyes záróalkalmán.
-
Kárpátalja anno: a Munkácsi Zsidó Gimnázium
Írta: Marosi Anita | Forrás: karpatalja.ma | 2025. július 06.
Munkács városa gazdag építészeti örökséggel rendelkezik. A Munkácsi Városi Tanács a helyi volt zsidó reálgimnáziumról és annak történetéről írt mint a Latorca-parti város egyik különlegességéről.