Írta: Szabó Sándor | Forrás: KISZó | 2026. június 12.
Magyarország Ungvári Főkonzulátusán mutatták be dr. Dupka György történész, író, újságíró, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára A kárpátaljai politikai elítéltek, Gulag-rabok, mártírok panteonja 1944–1970 című monográfiájának bővített, második kiadását. A magyar kormány támogatásával megjelent kötet mintegy 1500 meggyilkolt, meghurcolt vagy politikai üldöztetést szenvedett kárpátaljai áldozat nevét és sorsát örökíti meg.
A kötetet az 1944 és 1970 közötti kommunista megtorlások, elhurcolások, koncepciós perek, kényszermunkatáborok és politikai üldöztetések kárpátaljai áldozatainak állít emléket. A könyvbemutató elején Albertné Simon Edina konzul köszöntötte a megjelenteket, majd Fülöp Andrea első beosztott konzul Bacskai József főkonzul nevében szólt a résztvevőkhöz. Köszöntőjében kiemelte: Dupka György évtizedek óta a szovjet megtorlások, a kárpátaljai magyarság elhurcolása és a politikai elítéltek sorsának egyik legfontosabb kutatója. A diplomata hangsúlyozta, hogy közös felelősség a kommunista diktatúra áldozatainak emlékét megőrizni, és történetüket a magyar, valamint más nemzetek történeti emlékezetének részévé tenni.
– Mindannyiunk feladata, hogy a kommunista diktatúra alatt történteket a magyar és más nemzetek történeti emlékezetének részévé tegyük, hogy ilyen borzalmakra többé soha ne kerülhessen sor – fogalmazott Fülöp Andrea. Hozzátette: Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, az Ungvári Főkonzulátus közreműködésével, támogatást nyújtott a kötet száz példányának megjelentetéséhez.
A kötetet dr. Zubánics László történész, a történelemtudományok kandidátusa, docens, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszékének vezetője méltatta. Beszédében a monográfiát az elmúlt évek egyik legjelentősebb kárpátaljai történeti kiadványának nevezte.
– Ez az elmúlt tizenöt év egyik csúcskiadványa, amely óriási munkát tartalmaz. Olyan összesítő információgyűjtemény, amelyhez minden, a témával foglalkozó kutató vagy érdeklődő bátran hozzányúlhat – hangsúlyozta.
Zubánics László szerint a könyv nem csupán adattár, hanem hosszú kutatómunka eredménye, amely rendszerezi a sztálinista terror kárpátaljai működésének legfontosabb fejezeteit. Kiemelte, hogy a kötet segít pontosítani a közbeszédben gyakran összemosódó fogalmakat. A málenkij robot, a Gulag, a Gupvi, az internálás, a deportálás és a politikai elítélés eltérő történeti és jogi kategóriák, amelyek megkülönböztetése nélkül nem érthető meg a korszak valódi természete.
A történész rámutatott: Kárpátalja szovjetizálása tudatos politikai döntések sorozata volt. A Vörös Hadsereg 1944. októberi bevonulása után gyorsan kiépülő új hatalom előbb a magyar és német férfilakosság tömeges elhurcolásával, majd az értelmiség, az egyházi személyek, a köztisztviselők és a helyi közösségek vezetőinek megtörésével igyekezett felszámolni a térség polgári társadalmát.
– Megkezdődött egy valódi húsdaráló. A régió értelmiségét, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, megpróbálták megtizedelni, illetve hallgatásba kényszeríteni – fogalmazott.
A méltató szerint a kötet egyik nagy erénye, hogy nem áll meg az 1940-es éveknél, hanem 1970-ig követi nyomon a politikai üldöztetések, a kollektivizálás, a kuláktalanítás, az egyházüldözés és az ellenállási kísérletek történetét. Ezáltal a monográfia nemcsak a sztálini terror, hanem a későbbi szovjet korszak kárpátaljai hatásait is bemutatja.
– Ez a kötet látlelet és mementó. Azokat a személyeket veszi jegyzékbe, akik nem futhatták be azt az életpályát, amelyet a sors vagy a Teremtő nekik szánt – mondta Zubánics László.
Dupka György előadásában arról beszélt, miért vált életművének egyik központi témájává a sztálini megtorlások, a kárpátaljai elhurcolások és a Gulag–Gupvi-rendszer tabudöntő kutatása. Mint elmondta, munkájának kiindulópontja személyes családi érintettsége volt.
– Édesapám kétszer járta meg a sztálini táborokat. Először málenkij robotosként vitték el, majd miután megszökött a Donyec-medencéből, elítélték, és Gulag-rabként szenvedett Murmanszkban. Túlélte, mert én itt vagyok – idézte fel a szerző.
Dupka György elmondta, hogy eredetileg irodalmárként indult, verseket írt, ám a közösségi felelősség és a családi érintettség a történelmi múlt feltárása felé fordította. Pályájának meghatározó alakjaként említette Vári-Sternberg János professzort, aki fiatal kutatóként arra biztatta, hogy a 20. század kárpátaljai tragédiáival foglalkozzon.
Fontos állomásként idézte fel az 1988-ban létrejött Kárpátaljai Rehabilitációs Bizottságot is. Ez tette lehetővé, hogy a korábban elhallgatott ügyekkel hivatalos keretek között is foglalkozni lehessen. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) 1989-es megalakulása szintén új lendületet adott a kutatómunkának, hiszen a szervezet révén olyan rehabilitációs és levéltári anyagokhoz férhetett hozzá, amelyek korábban zárt források voltak.
A szerző különösen emlékezetesnek nevezte az 1989. november 18-án Beregszászban megrendezett első sztálinizmus-áldozatainak emlékkonferenciáját. A járási kultúrház ötszáz férőhelyes terme zsúfolásig megtelt, és a jelenlévők között mintegy kétszáz túlélő is volt.
– Mit nem adnék, ha akkor rendelkezésünkre állt volna a mai technika. Interjúkat készíthettünk volna, rögzíthettük volna a visszaemlékezéseket. Sokan azóta magukkal vitték a sírba a történeteiket – mondta Dupka György.
A könyvbemutatón szó esett a hírhedt 0036-os számú szovjet parancsról is, amelyet a 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa adott ki 1944 novemberében. Ez a szigorúan titkos rendelkezés rendelte el a kárpátaljai magyar és német férfiak tömeges begyűjtését és kényszermunkára hurcolását.
A „málenkij robotként”, vagyis „kis munkaként” emlegetett elhurcolás valójában nem néhány napos közmunkát jelentett, hanem éveken át tartó fogságot, embertelen körülményeket, betegséget, éhezést és sokak számára halált. A szovjet táborokban a hideg, az alultápláltság, a járványok és a kegyetlen bánásmód következtében magyarok és németek tízezrei pusztultak el.
Dupka György hangsúlyozta: a most bemutatott kötet nem kizárólag a málenkij robot történetével foglalkozik. A monográfia a politikai elítéltek, egyházi személyek, civilek, értelmiségiek, közösségi vezetők és mártírok sorsát is bemutatja. A könyv alapját több ítélőszék anyagai, rehabilitációs iratok, levéltári dokumentumok, korábbi gyűjtések és személyes visszaemlékezések képezik.
A szerző szerint a szovjet megtorló rendszer működéséhez sokszor egyetlen feljelentés is elegendő volt. A rendkívüli bíróságok, katonai törvényszékek, az NKVD és a SZMERS szervei gyorsan és kegyetlenül jártak el. A koncepciós perekben gyakran olyan „bűnökért” ítéltek el embereket, amelyek elkövetésekor a szovjet hatóság joghatósága még ki sem terjedt Kárpátaljára.
Dupka György előadásában külön kitért a történelmi egyházak meghurcolására. Mint elmondta, a szovjet hatalom egyik első nagy csapása a görögkatolikus egyházat érte, de református és római katolikus papok, lelkészek is tömegesen váltak a megtorlás áldozataivá.
A szerző felidézte Romzsa Tódor és Orosz Pál vértanúságát, valamint Demjanovics Péter Pál rahói görögkatolikus esperes megrendítő sorsát, akit súlyos betegen ítéltek halálra. A református mártírok közül Gecse Endre tiszteletest emelte ki, aki azért halt meg, mert nem volt hajlandó aláírni egy olyan jegyzőkönyvet, amely fiatalokat juttatott volna börtönbe egy koncepciós perben.
– A feleségével még beszéltem. Ő mondta el, hogy amikor titokban eltemették a Kapos utcai temetőben, a hozzátartozó látta az arcát: össze-vissza volt zúzva – idézte fel Dupka György. A szerző szerint ezek az életutak nem csupán történelmi adatok, hanem erkölcsi példák is. Hozzátette: ezek a helytállások azt üzenik a mai nemzedéknek, mennyit kellett szenvedniük ezeknek az embereknek a hitükért.
A kötet ugyanakkor nemcsak papok, közéleti szereplők és értelmiségiek sorsát mutatja be, hanem hétköznapi emberekét is. Dupka György egyik emlékezetes példaként egy munkácsi pincér történetét idézte fel, aki menyasszonyának adott szerenádot, majd a Sztálin-szobor előtt is muzsikáltatni kezdett.
– Elkezdték húzni, hogy hazugság volt minden szavad. Erre kijött az NKVD, elfogták őket. Huszonöt évbe került ez a szerenád – mondta.
A történet jól mutatja, mennyire kiszámíthatatlanul működött a megtorló rendszer: egy dal, egy mondat, egy feljelentés vagy egy félreértelmezett gesztus is elég lehetett ahhoz, hogy valakit a rendszer ellenségének nyilvánítsanak.
A szerző beszámolt a Szolyvai Emlékparkban végzett munkáról is. Eddig mintegy 13 ezer áldozat nevét vésték fel az emléktáblákra, de a kutatások folyamatosan újabb neveket tár fel. Mint mondta, a munka nem pusztán névsorok összeállítása: minden név mögött családtörténet, településtörténet, levéltári adat és emberi tragédia áll.
Az magyar kormány támogatásával a koronavírus-világjárványt megelőzően megvásárolt szovjet hadifogoly-kartonok feldolgozása új lehetőségeket nyitott. Ezek az iratok a történelmi Magyarország területéről elhurcolt személyek adatait tartalmazzák. Feldolgozásuk azonban nehéz, mert a szovjet adminisztrációban a magyar neveket és településneveket gyakran eltorzítva, hibásan vagy fonetikusan rögzítették.
– Egy személyről tizenegy oszlopszerű adatsor kerül elő: mikor került fogságba, melyik katonai egységből, melyik lágerbe vitték, hazatért-e, vagy ha nem, hol halt meg. Ezeket az adatokat tisztítani kell, hogy a hozzátartozók végre megtalálhassák szeretteiket – ismertette Dupka György.
A kutatások során számos olyan személy neve került elő, akiről korábban nem volt tudomása a közösségnek. A levéltári iratok sok esetben megőrizték a születési helyet, a lakcímet, az elhurcolás idejét és a fogság útvonalát, akkor is, ha az áldozatok családja időközben elvándorolt Kárpátaljáról.
– Az a feladatunk, hogy ezeket a neveket visszaadjuk az emlékezetnek – hangsúlyozta.
Dupka György szerint a munka korántsem zárult le. Arra a kérdésre, mi maradt még feltáratlanul, tömören úgy válaszolt: „Minden hiányos.” Továbbra is rengeteg a pontatlan adat, az azonosítatlan áldozat, a feltáratlan történet és a feldolgozásra váró irat.
A szerző fontosnak nevezte, hogy minél több fiatal kutató kapcsolódjon be ebbe a munkába. Szeretné, ha a Beregszászi és az Ungvári Egyetemen is újabb történésznemzedékek foglalkoznának a kárpátaljai megtorlások, a Gulag–Gupvi-rendszer és a politikai elítéltek történetével.
Kutatótársaival nemcsak levéltárakban dolgoznak, hanem a lágerek, temetők és kivégzési helyek felkeresésével „történelmi helyszínelést” is végeznek. Dupka György eddigi kutatóútjai során mintegy hatvanezer kilométert tett meg, és többek között Szibériában, az Urál vidékén, a Kaukázusban, Kazahsztánban, Üzbegisztánban és a Baltikumban is kutatott.
– Nem érdekel minket semmilyen politikai folyamat. Mi az igazságot akarjuk szolgálni – fogalmazott.
A könyvbemutató elején és végén Marcsák Gergely irodalomtörténész, író, költő, zeneszerző és énekes lépett fel. Előadásában elhangzott a Lágerballada című, ismeretlen szerzőtől származó megzenésített vers, valamint saját, Bródy című költeménye is, amelynek ez volt az ősbemutatója. A rendezvény dedikálással és kötetlen beszélgetéssel zárult.
Magyarország Ungvári Főkonzulátusán mutatták be dr. Dupka György történész, író, újságíró, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára A kárpátaljai politikai elítéltek, Gulag-rabok, mártírok panteonja 1944–1970 című monográfiájának bővített, második kiadását. A magyar kormány támogatásával megjelent köte...
A legendás beregszászi képzőművészről és közéleti személyiségről, Horváth Annáról elnevezett alkotóhét immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében. Az egyhetes program idén is a művésznőről elnevezett múzeum és alkotóház mellett t...
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány immár nyolcadik alkalommal valósította meg a ZeneVarázslat képzést és hangversenyt dr. Várnagy Andrea érdemes művész, Liszt Ferenc- és Budapest Márka-díjas zongoraművész szakmai vezetésével. Az ünnepi alkalom különleges jelentőségét adta, hogy az esemény keretében ...
„Mert nem lehet mindig mindent elfeledni” – írja Ady Endre, és valóban, a hagyomány nem a felejtés, hanem az emlékezés élő formája. Olyan kincs, amely nem porosodik, hanem bennünk lélegzik tovább. Ahogy Kodály Zoltán is fogalmaz: „A zenei műveltség az emberi műveltség része” – és mi hozzátehetjük: a...
