Kárpátaljai magyar újságírókat is elismertek

Írta: | Forrás: KISZó | 2026. június 17.

Az ukrán sajtónap alkalmából a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás több helyi sajtómunkás tevékenységét is elismerte. A kitüntetettek között voltak a Pulzus FM rádió munkatársai, Kis Viktória, Répási Eszter és Birta Zoltán, valamint lapunk, a Kárpáti Igaz Szó újságírója, Simon Rita is.

Kárpátaljai magyar újságírókat is elismertek

Miroszlav Bileckij, Kárpátalja megye vezetője ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta: az újságírók szava nap mint nap formálja a megye információs terét. Mint fogalmazott, gyakran esik szó arról, hogy Kárpátalja megbízható hátország, biztonságos központ az áttelepült vállalkozások, az oktatás és az egészségügy számára, valamint menedék több százezer embernek. Mindez azonban a helyi újságírók munkájának köszönhetően vált széles körben ismertté.

A megyevezető kiemelte, hogy a sajtó munkatársai Kárpátalja hangjaként hiteles és gyors tájékoztatást nyújtanak, cáfolják az ellenséges dezinformációt, és bemutatják a régió küzdelmének, összefogásának valódi arcát.

Az elismeréseket Roman Szarajjal, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökével közösen adták át. Az ünnepségen oklevelekkel és köszönőlevelekkel méltatták a megye újságíróit, valamint a „Kárpátalja fejlődéséért” kitüntető érmet is átadták Pavlo Fedakának, a Tribuna című lap főszerkesztőjének.

Bileckij köszönetet mondott a sajtó képviselőinek azért, hogy munkájukkal magas szakmai mércét képviselnek. Mint hangsúlyozta, minden elismerés mögött megtett kilométerek, interjúk százai, megírt sorok és elkészített riportok ezrei állnak.

Hírek

  • Mesélő romok II. – Kárpátalja várai a történelem visszfényében

    A máramarosi sóbányáktól a Tisza mentén Magyarország belseje felé kanyargó, stratégiai jelentőségű sóutat nemcsak a huszti vár védte (a Toronyai- és a Tatár-hágóról levezető útvonalak mellett), hanem a nagyszőlősi Ugocsa-vár és a királyházai Nyalábvár is. Szuhabaranka vára a Borzsa völgyét ellenőriz...

  • Női énekkör alakult Nagyszőlősön

    A dicsőítés és az éneklés mindig is fontos szerepet töltött be az egyház és a gyülekezet életében. A közös ének nem csupán az istentiszteletek szerves része: közösséget formál, erősíti az összetartozást, és lehetőséget ad arra, hogy a gyülekezet tagjai együtt, egy szívvel és egy lélekkel dicsőítsék ...

  • Ukrajna elítélte a kárpátaljai magyarok elleni szovjet megtorlásokat

    Az ukrán parlament hivatalosan is elítélte a Kárpátalján 1944 és 1946 között végrehajtott szovjet megtorlásokat. A Legfelső Tanács csütörtökön egyhangúlag, 261 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az erről szóló határozatot. A Jevropejszka Pravda szerint Ukrajna...

  • Három díjat is elhozott a TV21 a kulturális filmek fesztiváljáról

    Magyar értékek, kultúra és fenntartható környezet témakörökben idén is elkészültek a négyperces portréfilmek a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljára. A döntő megrendezésre idén a Békés megyei Szarvason, az elmúlt hétvégén került sor.

Események

Copyright © 2026 KMMI