-
Orémus Kálmán posztumusz kötetének bemutatója
Írta: Lengyel János | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. május 24.
Orémus Kálmán kárpátaljai származású író, költő, újságíró, publicista, blogger tavaly hunyt el tragikus hirtelenséggel. Éppen az újabb könyvének kiadásán dolgozott, amit sajnos már nem tudott megvalósítani, ez a munka már a családjára hárult. A család, a felesége dr. Orémus Marina vezetésével összegyűjtötte Kálmán írásait és még a tavalyi év végén magánkiadásban megjelentették egy vaskos kötetben, amelynek találó, ugyanakkor szomorú címe: Alkotni mindhalálig.
-
Néma főhajtás a zászlóbontás emlékére
Írta: Gál Adél | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. május 23.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet minden évben felidézi a II. Rákóczi Ferenc fejedelem vezette szabadságharc kezdetét jelentő kuruc zászlóbontást.
Történelmi adatok szerint 1703 tavaszán Északkelet-Magyarországon, a Tiszaháton, Ugocsa és Bereg falvaiban lázadás érlelődött a népet elnyomó Habsburgok ellen. Esze Tamás vezetésével május 21-én Váriban és Tarpán, majd egy nappal később itt, Beregszászban bontották ki elsőként a kuruc felkelés zászlóit, mely a tiszaháti felkelés, s a Rákóczi-szabadságharc kezdetét jelentette. Ezt a mozzanatot eleveníti fel minden évben a Pro Cultura Subcarpathica.
-
Május 22. – a biológiai sokszínűség nemzetközi napja
Írta: | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. május 22.
Világszerte május 22-én ünneplik a biológiai sokféleség, vagy másnéven a biodiverzitás napját, amely lehetőséget ad arra, hogy felhívjuk a figyelmet az élővilág megőrzésének fontosságára. A választás azért esett éppen május 22-re, mert 1992-ben ezen a napon fogadták el a Biológiai Sokféleség Egyezmény végleges szövegét az ENSZ Környezeti Programjának (UNEP) Nairobiban tartott konferenciáján – írja a greendex.hu.
-
Könyvadományt adott át Ungváron a Magyarságkutató Intézet
Írta: Szlucky Eleonóra | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. május 22.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Karának 60. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretein belül könyveket adott át a Magyarságkutató Intézet.
-
Egy géniusz diadala – Munkácsy Mihályra emlékeztek a Munkácsy Mihály Magyar Házban
Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2023. május 21.
Ha Munkácsról esik szó, akkor a legtöbb magyarnak talán a munkácsi vár jut elsőre eszébe, illetve az azt hősiesen védő Zrínyi Ilona, no meg a Rákócziak. De világszerte ismertté az itt született festőóriás, Munkácsy Mihály munkássága tette. Aki 1844. február 20-án ebben a Latorca-parti városban látta meg a napvilágot Lieb Mihályként, ám később szülővárosa előtt tisztelegve felvette a Munkácsy nevet.
-
A Magyar Nemzeti Múzeumba került a vereckei honfoglalási emlékmű makettje
Írta: | Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum | 2023. május 21.
Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta a Vereckei-hágón álló, nemzeti jelképpé vált magyar honfoglalás millecentenáriumi emlékmű makettjét, amelyet a múzeum főigazgatója, L. Simon László vett át.
-
Szavalóverseny a szórványban
Írta: Szokolova Henrietta | Forrás: | 2023. május 20.
2023. május 9-én a Szolyvai 1. Számú Elemi Iskolában a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából szavalóversenyt rendeztek.
-
Szülei tiltották a színészi pályáról Bajor Gizit, mégis a magyar színjátszás nagyasszonya lett
Írta: | Forrás: hirado.hu | 2023. május 19.
Százharminc éve, 1893. május 19-én született Bajor Gizi Kossuth-díjas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja, a múlt század első felének egyik legnagyobb magyar színészegyénisége.
-
Felavatták a nagybányai művésztelep alapítóinak szobrát Nagybányán
Írta: | Forrás: MTI | 2023. május 19.
A nagybányai művésztelep alapítóit – Hollósy Simont, Réti Istvánt, Iványi-Grünwald Bélát, Thorma Jánost és Ferenczy Károlyt – ábrázoló szoborcsoportot avattak múlt pénteken Nagybányán, az erdélyi város régi főterén.
Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotását eredetileg két évvel ezelőtt, a művésztelep alapításának 125. évfordulóján szerette volna felállítani a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Költségeit azonban csak 2021 végén sikerült belefoglalni a városi költségvetésbe, így késett az avató.
-
Urunk mennybemenetelének ünnepe – Ascensio Domini
Írta: Berényi Kornélia | Forrás: Felvidék.ma | 2023. május 18.
Urunk mennybemenetele néven üli meg a katolikus egyház a húsvét utáni negyvenedik napot, amikor kereszthalála és feltámadása után Jézus Krisztus a mennybe ment. Az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte ezt a napot. 1918-ig ekkor zárult a húsvéti szentáldozás ideje, ebből ered az ünnepnap egyedülálló magyar neve: áldozócsütörtök. Jelenleg pünkösd vasárnapjáig tart a húsvéti idő.