Szeress és tedd a jót! – Karitász-nap Beregszászon

Írta: Szemere Judit | Forrás: | 2024. május 29.

Májust a katolikus egyház hagyományosan a Szűzanya hónapjának tartja. A hívek ilyenkor kiemelten imádkoznak Jézus anyjának, Szűz Máriának a közbenjárásáért. Ez a szokás a régmúltban gyökerezik, az üldözések, megpróbáltatások idején már a kereszténység első századaiban a Boldogságos Szűz Máriát hívták segítségül, akit Égi Édesanyának, Mennyei Pátrónának tituláltak. 1815-ben VII. Piusz pápa a Szűzanya iránti hálából május 24-ére elrendelte a Szűz Mária, keresztények segítsége liturgikus ünnepet.

Szeress és tedd a jót! – Karitász-nap Beregszászon

Ez adta az apropóját annak a lelki napnak, amit a Beregszászi Szent Anna Karitász szervezett munkatársai, önkéntesei és minden érdeklődő számára. Az alkalomnak – amelyen a helybélieken kívül az esperesi kerület településeiről érkezett hívek, valamint a Bethlen Gábor Líceum végzős diákjai is részt vettek – a beregszászi római katolikus templom és a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont.

A lelki nap szentmisével vette kezdetét, amelyen Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspökének prédikációját hallgathatták meg az egybegyűltek. A püspök atya először Szűz Mária életének fontosabb állomásait vázolta fel. Hangsúlyozta: a szeretetszolgálat lelki napja arról szól, hogy erősödjünk a győzelmes Jézusban, úgy, mint Szűz Mária. Mert a háborúságok a mi bűneink miatt jöttek a világba, a béke pedig csak az Úr Jézus által jöhet vissza. Mindannyiunknak meg kell tapasztalnunk azt, hogy a Jézussal vállalt türelmes kereszthordozás, a szeretetben való hűség meghozza nekünk is a győzelmet.

A résztvevők ezután átmentek a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházba, ahol Majnek Antal nyugalmazott püspök előadása következett. Az atya Jeremiás próféta könyvének alapján a megtérés fontosságára hívta fel a figyelmet. Jeremiás rengeteget szenvedett, hiszen küldetése szinte végig a háborúban zajlott. A próféta a kezdetektől fogva hangoztatta, hogy a zsidó nép győzhetne a túlerőben lévő ellenség felett, ehhez Isten egyetlen dolgot kért, azt, hogy térjenek meg. A püspök atya kiemelte, hogy a megtérés két részből áll: először felismerjük, hogy rossz úton járunk és a szakadék felé haladunk, majd a felismerés után következik a jó útra lépés. Ezután a történelemből és a szentek életéből hozott fel olyan példákat, amikor egy-egy jó útra térés megváltoztatta a történelem vagy egy életút menetét.

Rövid szünet után a résztvevők kiscsoportos beszélgetések során oszthatták meg gondolataikat a hallottakról, valamint az őket nap mint nap foglalkoztató problémákról egymással és a lelki vezetőkkel: Majnek Antal püspökkel, Molnár János beregszászi esperes-plébánossal, Rácz István benei plébánossal. Ezután zenés áhítaton vehettek részt, ahol Rácz István atya vezetésével dicsőítették az Urat, és hálát adtak az áldott alkalomért, imádkoztak a békéért.

A szervezők a lelki mellett testi táplálékról is gondoskodtak. Az ebéd elfogyasztása után a hívek májusi ájtatosságon vettek részt a templomban.

Hírek

  • Ezrek köszöntötték a nyári napfordulót a Stonehenge ősi kövei között

    Több ezren nézték a napfelkeltét Stonehenge felett szombaton, hogy megünnepeljék a nyári napfordulót, ami a tavasz végét jelzi az Egyesült Királyságban. A déli Wiltshire megyében található neolitikus emlékműnél a látványosságra összegyűltek megünnepelték az év leghosszabb napját.

  • Kezdődik a csillagászati nyár

    Ma, június 21-én kezdődik a csillagászati nyár, a napforduló 4 óra 42 perckor lesz – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján. Hozzátették: ekkor „fordul” meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol szombaton delel. Innentől viszont ellentét...

  • Az idő örök körforgására, az ember és a természet kapcsolatára reflektáló alkotások születtek a XIV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztáborban

    A Pro Arte – Munkács civil szervezet június 1–15. között szervezte meg a XIV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábort, melynek ezúttal is a hegyekkel körülölelt Királyfiszálláson található Kvitka Polonini Szanatórium adott otthont. A művésztelep záróünnepségére szombaton került sor a festői környezetb...

  • Úrnapja – az Oltáriszentség ünnepe

    A katolikus egyházban a pünkösdöt követő tizedik napon ünneplik az Úr szent Testének és Vérének ünnepét, amely ebben az évben június 19-re, csütörtökre esett. Az ünnep latin neve Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini, népi nevén Úrnapja.

Események

Copyright © 2025 KMMI