Viseletkészítő tanfolyam kárpátaljai és vajdasági varrónőknek

Írta: ev | Forrás: karpataljalap.net | 2022. október 29.

Második alkalommal szervezte meg viseletkészítő tanfolyamát a Hagyományok Háza Hálózat ‒ Kárpátalja kirendeltsége. A többnapos tanfolyam során a résztvevők elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vettek részt. Az Ukrajnában kialakult helyzetből adódóan a szervezők jobbnak látták a programot Magyarországon, Szamoskéren kivitelezni. Az eseményen a kárpátaljai résztvevők mellett vajdasági varrónők is bővíthették szakmai tudásukat.

Viseletkészítő tanfolyam kárpátaljai és vajdasági varrónőknek

A képzésen részt vevő tizenkét főből heten Kárpátaljáról érkeztek. Az alkalom során elméleti és gyakorlati foglalkozásokon a varrónők elsajátíthatták a nyargalásos díszítési technikát, amely által egy táskát és egy rimóci férfimellényt készítettek el. A tanfolyamot a Hagyományok Háza hirdette meg, amelyet már több alkalommal sikeresen megtartottak a Délvidéken, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja kirendeltségének szervezésében pedig már az elmúlt évben Kárpátalján, Visken is lezajlott az első képzés. A mostani foglalkozások során lehetőség nyílott a résztvevők számára a kárpátaljai és vajdasági kapcsolatok építésére is. A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja kirendeltségének munkatársa, Ködöböcz-Gerzsenyi Ilona elmondta, hogy a tanfolyam hiánypótlónak számít Kárpátalján. Kiemelte, hogy lehetőségükhöz mérten szeretnék folytatni a képzést. „Szerencsések vagyunk, mert kiváló oktatók biztosítják a szakmai hátteret a lelkes, tudásra vágyó résztvevők számára. Ennek az alkalomnak a különlegességét az adta, hogy közösen tanulhattunk vajdasági varrónőkkel. Bízunk benne, hogy a későbbiekben lehetőségünk lesz olyan alkalmak szervezésére is, ahol megismerhetjük egymás régióspecifikus munkáit, tapasztalatot cserélhetünk.”

„A tanfolyamok metodikája megegyezett: mindenekelőtt a résztvevők a magyar népviseletekről kaptak általános tájékoztatást, ezt követően egy huszonnégy munkadarabból álló gyakorlati feladatsort kellett teljesíteni. Nagy figyelmet fordítunk a helyi, valamint az adott térség viseleteire” – mondta el Tajti Erzsébet, a tanfolyam oktatója. Az oktatásban segítséget nyújtott továbbá Borbásné Budai Valéria és Donkóné Birkás Tünde is. A három nap alatt a varrónők több tájegység nyargalásos technikájával ismerkedtek meg.

A kárpátaljaiak részvételét a Csoóri Sándor Alap támogatta. A szervezők szeretnék a jövő évben tovább folytatni a tanfolyamot, ezáltal is segítve a kárpátaljai varrónők szakmai tudásának gyarapítását.

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI