Vidéki színházak mutatkoznak be ősszel a Tháliában

Írta: Tudósító | Forrás: kultura.hu | 2013. július 06.

A nagysikerű határon túli magyar teátrumokat bemutató fesztivált követően szeptemberben a Thália Színház ismét várja a közönséget a Vidéki Színházak Fesztiváljára. Szeptember 7-11. között összesen 11 vidéki színház mutatja be egy-egy népszerű darabját a budapesti közönségnek. A fesztivál, a Debreceni Csokonai Színház Jászai című előadásával nyílik, melynek rendezője Galambos Péter, a címszerepben Ráckevei Anna, majd a nagyszínpadi program a Pécsi Nemzeti Színház abszurd játékával, a Picasso kalandjaival folytatódik, amelyet Méhes László rendezett.

Vidéki színházak mutatkoznak be ősszel a Tháliában

A Veszprémi Petőfi Színház az Adáshiba című komédiájával érkezik Tordy Géza rendezésében, főszerepben Eperjes Károllyal és Esztergályos Cecíliával, a Békéscsabai Jókai Színház pedig Shakespeare klasszikusát, a Lear királyt hozza Chris Rolls rendezésében. A produkció különleges színpadi megjelenítéséért Sean Crowley felel, aki számtalan film, opera és színházi előadás díszlet- és jelmezterveivel szerzett hírnevet magának. A Tatabányai Jászai Mari Színház Kosztolányi Dezső Édes Annájával vendégszerepel, Törőcsik Franciska, Kerekes Éva, Csankó Zoltán főszereplésével, a Kaposvári Csiky Gergely Színház pedig a Gábor Béla és Tasnádi István szerzőpáros klasszikus vígjátékával, az Othello Gyulaházán című darabbal mutatkozik be. A Szolnoki Szigligeti Színház kínálatában Bíró Lajos színműve, a Sárga liliom szerepel Balázs Péter rendezésében, a Szegedi Nemzeti Színház produkciója a Pipás Pista című tanyawestern, amelynek címszerepében Szabó Gabit láthatjuk.

A nagyszínpadi darabok mellett három stúdió előadás is bemutatkozik; a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tragikomédiája, az Üveganya – Sztarenki Pál rendezésében. A Kecskeméti Katona József Színház Hangyaboly című színműve, melyet rendezőként Dér András jegyez és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház legfrissebb bemutatója, a Tigris és hiéna című dráma, aminek rendezője Koltai M Gábor.

A Thália Színház, a szeptember 7. és 14. között zajló fesztivállal újra szeretne lehetőséget adni a budapesti, illetve a főváros vonzáskörzetében élő, színházkedvelő közönségnek, hogy olyan előadásokat is láthassanak, amelyekért egyébként hosszú utat kellene megtenniük. Az igen kedvező, (1200, 1500, 1800) forintos jegyárakkal pedig igyekeznek még elérhetőbbé tenni számukra a színvonalas szórakozást. Jegyek a fesztiválra július 8-tól kaphatók.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI