Félévzáró ünnepi műsorra várták a Rezeda Folkműhely növendékei a szülőket, hozzátartozókat, vendégeket. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban megtartott műsor résztvevőit Orosz Enikő köszöntötte.
Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2025. december 23.
Félévzáró ünnepi műsorra várták a Rezeda Folkműhely növendékei a szülőket, hozzátartozókat, vendégeket. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban megtartott műsor résztvevőit Orosz Enikő köszöntötte.
– A sok szörnyűség, nehéz körülmény ellenére helyt kell állnunk a művészetben, a tanításban, a munkahelyen, mert elvárások vannak felénk, nem mondhatjuk a gyerekeknek, hogy sajnos, ez nem megy. Mi nem is mondjuk, próbákra járunk, foglalkozunk velük, s újabban a beregszászi magyar színházban, amit ezúton is köszönünk Sin Edina igazgatónak – kezdte köszöntőjét a Rezeda Folkműhely vezetője. Hozzátette, a tíz éve fennálló folkműhelynek sajnos a mai napig nincs saját bázisa, ahol családias légkörben tudnának alkalmakat szervezni.
– Ezek ellenére hála van a szívemben, mert sok embernek és intézménynek fontos az a munka, amit végzünk. Nekünk pedig az a célunk, hogy ezekből a csodás gyermekekből egy olyan családot varázsoljunk, ami évek múlva is biztos alap lesz számukra. Tulajdonképpen itt mi mindannyian egyek vagyunk, hiszen a kicsik tanulnak a nagyoktól, a nagyok igazítják a kicsiket, odafigyelnek egymásra. Ez pedig egy fantasztikus folyamat, és csak akkor tud működni, ha együtt vagyunk. A mai műsorral azt szeretnénk elérni, hogy egy kis időre tegyünk félre minden nehézséget, fogjuk meg egymás kezét, és bízzuk rá a terheinket a Jó Istenre, aki figyel és vigyáz ránk – emelte ki Orosz Enikő.
A szép alkalmon a szülők mellett meghívott vendégek is részt vettek, akik közül elsőként Gyebnár István köszöntötte a résztvevőket. A beregszászi konzulátus konzulja kifejtette, mindannyiunk elemi érdeke, hogy ifjúságunk magyar iskolákban szívja magába a magyar kultúra és művelődés alapjait.
– A népzene, a néptánc, a népi kézművesség, az ősi mesterségek ápolása és gyakorlása hozzájárul a kárpátaljai magyarság kultúrájának megőrzéséhez, a hagyományok ápolásához. A Rezeda Folkműhelyben folyó oktatásnak éppen ez a célja, hogy a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népzene és néptánc, a népi kultúra csodálatos világát, s egy életre kötelezzék el magukat a magyarság értékei mellett – fogalmazott a diplomata.
A beregszászi polgármesteri hivatal nevében Huszár Péter osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Az alpolgármester kiemelte, a gyermekek csillogó szeme minden felmerülő problémáért kárpótol. Mint mondta, jó lenne, ha a városban működő, a magyar kultúrát, a magyar hagyományokat művelő és átadó csoportokból még több lenne, a meglévőket pedig fejlesztenék. Kihangsúlyozta, Beregszász vezetése mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ez így legyen.
Mint fentebb kiderült, egy ideje a beregszászi színházban próbálnak a Rezedások, akiket nagy szeretettel fogadnak minden egyes alkalommal.
– Mi valóban otthont próbálunk biztosítani a Rezedások számára. Ezzel a lehetőséggel mi is kaptunk valamit, hiszen így még többször telik meg élettel a teátrum. Munkatársaink, színművészeink itt nap mint nap érdemi munkát folytatnak, de a Rezeda Folkműhely oktatóiban is olyan minőséget, olyan szakmai színvonalat találtunk, ami összhangban van a beregszászi színház 35 éve fennálló munkájával. Úgy gondoltuk, hogy ez a két minőség összekapcsolódva tovább erősítheti egymást – fogalmazott Sin Edina. – Mi tehát áldott helyzetben vagyunk. Nekünk nem kell keresni az utánpótlást, az itt van helyben. Ezek a fiatalok, ha jelenleg nem is színházművészettel, hanem tánc-, ének- és zeneművészettel foglalkoznak, megszokják a színpadot. Meggyőződésem, hogy a színháznak feladata, hogy ilyen műhellyé is váljon. Abban bízunk, hogy ennek az együttműködésnek egyszer színpadon is lesz gyümölcse, eredménye, hiszen a táncszínház műfaj is jelen van a színdarabokban. Például az Egri csillagok és a János vitéz darabokban legalább 50-70 táncos vesz részt, és úgy gondolom, hogy egyszer ezekkel a gyerekekkel mi is táncszínházi előadásokban tudunk majd gondolkodni – zárta szavait a teátrumigazgató.

A Rezedás gyerekek ragyogó fellépését, énekeit és táncait a Sodró zenekar kísérte.
Félévzáró ünnepi műsorra várták a Rezeda Folkműhely növendékei a szülőket, hozzátartozókat, vendégeket. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban megtartott műsor résztvevőit Orosz Enikő köszöntötte.
A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) 2025-ös Téli tárlatának megnyitóját, a hagyományokhoz híven, díjátadóval egybekötve tartották a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban.
Évzáró adventi irodalmi-zenés estet tartottak december 19-én a Kárpátaljai Szövetség székházában Budapesten. A rendezvényen több, Kárpátaljához kapcsolódó kötetet mutattak be.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Csoóri Sándor Program oklevelét vehette át néhány kárpátaljai hagyományőrző szervezet és közel 20 magánszemély. A magyar népi hagyományok megőrzéséért és továbbadásáért végzett kiemelkedő nemzetépítő munkájukért járó elismeréseket Novák Irén művész...