Vezsdel László: „… nem szeretem a szócséplést”

Önzetlen, segítőkész, zárkózott. Nehezen mond nemet. Nem szereti, ha a szavába vágnak. Olykor türelmetlen és könnyen megsértődik. De általában magában fortyog, és amilyen hirtelen megharagszik, olyan gyorsan meg is bocsát. Személyisége még formálódóban van, igyekszik határozottabb és magabiztosabb lenni. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Vezsdel László, a Kárpátaljai Hazajáró Egylet titkára, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola munkatársa

– Milyen volt a kis Laca?

– Sokan nem hinnék, de azt mondják, gyerekkoromban be nem állt a szám. Tejszőke, hosszú hajam volt, még fülbevalót is hordtam. Zongoráztam és táncoltam, de miután elköltöztünk Magyarországra, abbamaradtak a művészeti tanulmányaim. Focizni sosem szerettem, inkább a kézügyességet igénylő elfoglaltságokat kerestem.

– Mi lenne, ha nem idegenvezető?

– Gyerekkoromban állatorvos szerettem volna lenni, de kiderült, nem bírom a vért. Mostanában néha felötlik bennem, talán nagyapám nyomdokaiba lépve kovács is lehettem volna. Szívesen alkotnék valami maradandót.

– Hogy szivárgott be az idegenvezetés az életébe?

– Lassan a bőröm alá kúszott. A Tiszacsomai Középiskolában kezdtem az elemi osztályt, aztán két évre Mosonmagyaróvárra költöztünk édesanyámmal. Miután visszajöttünk a Beregszászi 3. Sz. Zrínyi Ilona Középiskolában érettségiztem. Onnan a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola földrajz szakára felvételiztem. Az iskolában megszerettették velem a tantárgyat, más szakra nem is jelentkeztem. Később történelem, majd turizmus szakon is diplomát szereztem. A földrajzos terepgyakorlaton során megismertem Kárpátalját, sokat túráztunk. Ungvártól Kőrösmezőig bejártuk az egész vidéket. Egy szakmabeli, Horkay Samu bácsi lelkesedését és odaadását látva, én is kedvet kaptam a honismereti vezetésekhez. Elvégeztem egy idegenvezető-tanfolyamot, így amikor van rá igény, honismereti és túravezetőként is dolgozom. Emellett a Kárpátaljai Hazajáró Egylet (KHE) szervezésében is szerepet vállalok. Főállásban viszont a beregszászi főiskola kiadói részlegén vagyok tördelő.

– Mivel járul hozzá a KHE sikeréhez?

– A túrázás igazi szenvedély, minden alkalmat megragadok, és útnak indulok, amikor csak tehetem. A Kárpátaljai Hazajáró Egylet tavaly is szinte minden hétvégére szervezett valamilyen programot. Jómagam 2020-ban csatlakoztam az egyesülethez, az első túrát a Buzsorára vezettem. Rögtön éreztem, hogy nagyszerű emberek csatlakoztak ehhez a csoporthoz, így nem is volt kérdés, hogy elkötelezem magam mellettük. Örömmel végzem el a rám bízott feladatokat. Alapos, megbízható embernek tartanak, egy-egy elintéznivalót roppant aprólékosan ki tudok dolgozni, megvan hozzá a kellő türelmem. Nem vagyok rest utánaolvasni a dolgoknak, szeretek elmélyülni a részletekben. Eddig összesen 1100 kilométert túráztam. Csupán tavaly 535 km-t tettem meg, ebből 275 km-t a hazajárókkal. Még számtalan hely akad, ahol nem jártam, bakancslistás például az Iker-havas, vagy a Gorgánok legmagasabb pontja, a Szivulja is.

– Mitől lesz valaki jó idegenvezető?

– Jó emberismerőnek kell lennie, és meg kell találnia az emberekkel a közös hangot. Ehhez elengedhetetlen a jó kommunikációs és problémamegoldó készség is.

– Emocionális?

– Szerintem igen. Előfordul, hogy elszorul a torkom. Érzelmes vagyok, ragaszkodom a számomra kedvesek tárgyakhoz. Előfordul, hogy szívemre veszem a történéseket – olykor túlságosan is –, és sokáig rágódom rajtuk. Nem mindig tudom kimutatni és kimondani azt, ami bennem zajlik. Még gyakorolnom kell az önkifejezést, mert elsőre flegmának, ridegnek tűnhetek, pedig ez egyáltalán nem így van.

– Szűkszavú.

– Talán ez is ront a megítélésemen. Mivel keveset beszélek, azt gondolják, közömbös vagyok. Pedig csak nem szeretem a szócséplést. Ám ez még nem jelenti azt, hogy ne figyelnék az illetőre és ne érdekelne a mondanivalója.

– Lobbanékony.

– Könnyen felkapom a vizet. Egy kicsit sértődékeny és csökönyös is vagyok. De nem jellemző rám, hogy felemelném a hangom, vagy bárkivel is heves vitába keverednék. Amilyen hirtelen megharagszom, olyan gyorsan meg is bocsátok. Az arcomra van írva a nemtetszésem, de nem szoktam huzamosabb ideig haragot tartani.

– Hogyan viselkedik ismeretlen társaságban?

– Eleinte feszélyezve érzem magam. Visszahúzódó, halkszavú szoktam lenni. Kellemetlenül érzem magam, ha kínos csend vesz körül. Az is frusztrál, amikor döntési helyzetbe kerülök, néha nehezen határozom el magam.

– Kezdeményező?

– Nem mondanám. Olykor nehezen nyitok, de igyekszem nem elutasító lenni. Ha tesznek egy lépést felém, és látom, hogy az illető tiszta szándékkal közelít, akkor viszonzom a gesztust. Ezzel viszont nem árt óvatosnak lennem, mert gyakran naiv vagyok. Nem tartom magam túl jó emberismerőnek. Ha megkérnek valamire, nehezen tudok nemet mondani. Szívesen segítek, de hajlamos vagyok túlvállalásra.

– Hogy áll a pontossággal?

– Inkább öt perccel hamarabb érek a megbeszélt helyszínre, mintsem késsek. Nehezen tolerálom, ha más nem így tesz. Nem szeretem, ha megvárattatnak. Mivel én tisztelem mások idejét, elvárom, hogy velem szemben is így viselkedjenek.

– Honnan tudhatja valaki, hogy fontos Önnek?

– Több időt töltök vele, keresem a társaságát. A minőségi idő az egyik szeretetnyelvem, így akit a szívembe zárok, arra nem sajnálok sem időt, sem energiát.

– Furcsa szokás?

– A kávézás nálam rituálé. Mindig americano-t iszom tejjel, szigorúan fél cukorral. Egy jó kávéval bármikor ki lehet engesztelni.

– Ha lehetne egy kívánsága, mi lenne az?

– Nyerje vissza anyukám a látását.