Valaki itt járt, s jobbá lett tőle a világ

Rendhagyó módon ezt a karácsonyi köszöntőmet Ravasz László írása alapján kezdeném. Mert a mai napra szóló üzenete van, mintha ma írták volna.  1935. A Nemzeti Színház egyik előadása arról szól, hogy egy angol panzióban, ahol egy csomó önző, rosszindulatú, hazug, kicsinyes ember gyötri egymást, megérkezik a jó ember, a krisztusi ember. Aki mindenkiben bízik, mindenkiben meglátja a jobbik ént, mindenkinek hisz, és mindenkit szeret.

Ezáltal csodák történnek. Az emberek a szemük láttára megváltoznak: megszégyenülnek, bűnt vallanak, új életre határozzák el magukat, eddig nem is álmodott örömök részesei lesznek, felfedezik egymást, és rálépnek a jóság boldogító, célhoz vezető, biztos és dicsőséges útjára. Ennek az idegennek nincs neve, de mindenki felismeri benne legrégibb, legjobb barátját; szavára legédesebb emlékek rajzanak fel; s bár neve sincs és mindenkinek idegen: atyja, barátja, fia, pásztora lesz minden léleknek, aki belefogózik. A darab címe: Valaki itt járt. Valaki itt járt, és jobbá lett tőle a világ…

A múlt század harmincas éveinek eseményeit, történeteit, tanulságait ma, 2010 karácsonya előtt is el lehetne mondani. „Széles e világban sok okunk van panaszra. A belpolitikai helyzetben aggodalmak, félelmek bujkálnak; a választással elszabadított szenvedélyek: keserűség, csalódás és gőg utóhatásai rezegnek a szívekben. Sebeket adtak, sebeket kaptak; mély megrendülések járták át a néplélek rétegeit, s most a nagy csendességben kérdezzük, mi fog következni? Meg kell látnunk azt is, hogy a gazdasági válság még mindig nem enyhült; sőt új, komolyabb jelek is fenyegetnek a láthatáron… A lelkek békéje, a jóakarat és szeretet, mintha kihalt volna egyénekből és társadalmakból…”

Nemrég egy fiatal gazdáknak szervezett konferencián vettem részt. Megdöbbentő, elszomorító, figyelmeztető gondolatok hangzottak el ott. Hiszem, egy életre szóló impulzusokat adtak a résztvevőknek. Az egyik előadó tízperces felszólalása után azt mondta: amióta beszélek, öt gyerek éhen halt a világon… Mert minden két percben meghal valaki. Éhen. Minden hatodik ember éhezik. Mi meg eldobáljuk a kenyeret, nem becsüljük azt, amink van. Idén meg a víz sújtja a gazdálkodókat. Kárpátalján sok gazda 2010-ben se nem vethetett, se nem arathatott a víz miatt. Magyarországon jelenleg is több 100 000 hektár szántóföldet terít be a víz, amit nem tudnak használni egész évben. És ha jövőre jön az aszály, micsoda harc lesz a vízért! De most is el fogják vezetni a vizet a semmibe... Pedig tározókat kellene építeni, hogy szükség esetén hasznosíthassuk azt, ami van.

Mint ahogy a víz elmossa a termést, ugyanúgy lesöpörheti a történelem szele a gyenge népet is a térképről. Ezért is kell megerősíteni az itt élő népeket, nemzeteket!

„(…) A kisebbségi sorsban szenvedő véreink elnyomott jajszava felhat az egekig. Közben mi éljük a szegényedő életünket, folytatjuk kolduspályánkat, amelybe még mindig nem tanultunk bele; veszekedünk a tenyérnyi napos oldalért, főképpen egymással… Olyan sötét és szomorú a világ, mintha soha senki sem járt volna itt, aki kiengesztelődésről, emberszeretetről, a lélek örökkévaló javairól s az emberi méltóság dicsőségéről tanított…”

Bízunk benne, hogy Magyarország 2011 első felében az európai uniós soros elnökeként fel tudja ébreszteni a vezető államférfiak jó lelkiismeretét. S mindent megtesznek annak érdekében, hogy megoldják a válságot, amelyet egészen csak egy merőben más szellem tudna megoldani.

Ravasz Lászlóval együtt valljuk mi is, hogy a helyzet nem reménytelen… De ehhez „a nemzet minden erkölcsi erőinek összefogására van a legnagyobb szükség…”

… Valaki itt járt. Nemcsak 1935-ben, hanem 2010-ben is. Családi házakban, templomokban. Jézus az, aki azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Ő az, aki zörget a szívek ajtaján, ma is találkozni akar az emberekkel, kezét nyújtja, segíteni akar. Ő az, aki világosságot, szeretetet hoz.

A színházi darabban is azoknak az embereknek változott meg az élete, akik találkoztak a névtelen idegennel. Aki atya volt, aki pásztor volt, aki jó barát volt. Akiről Lukácsnál azt olvassuk, hogy a vámszedők és a bűnösök barátja volt. 2011-ben is reménységünk, lehetőségünk van arra, hogy az életünk megváltozzon, ha találkozunk azzal, aki valamikor itt járt, akiről Pál apostol írja: bizonyságtételek hatalmas fellege vesz körül. Ő 2010-ben is itt járt. A templomokban, a szenvedélybetegeket mentő missziókban, a kórházi betegágyaknál, szomorú, gyászoló családoknál... Most, karácsonykor is csak azt mondhatjuk el, hogy valaki itt járt, velünk volt, s mindazok, akik készek voltak ajtót nyitni, rá figyelni, azok megtapasztalhatták segítségét, áldását, világosságát, szeretetét.

Ennek az esztendőnek karácsonyán én azt kívánnám, hogy legyen ilyen megtapasztalásuk az embereknek! Az Úr szenteste is itt jár majd, zörget, keres, hirdeti kegyelmét, bűnbocsátó szeretetét. S ezt a rideg világot, emberiséget – ha mi is szeretnénk megváltozni – meg is változtatja: bennünk, általunk. Ne maradjon a templomban lévő helyünk üresen! Ne maradjunk némák, amikor Róla kell bizonyságot tenni. Hirdessük, hogy megszületett a Krisztus, a világ Messiása!

Van út, van mód, van eszköz arra, hogy jobbá legyen a világ, ez az út a krisztusi ember. Krisztusi ember csak úgy lehetsz, ha szívedben hordod őt magát, szelídségével, megbocsátásával, szeretetével, megértésével, hogy te magad is krisztusi ember lehess!

Azt kell mondanunk, valaki itt járt. Nemcsak itt járt, hanem tett is valamit, a legnagyobbat, amit tehetett, meghalt a mi bűneinkért, hogy életével táplálhasson minket. Akármilyen sötét és nehéz a világ, többé erről a földről ki nem lehet irtani azt a tényt, hogy az Ige testté lett, közöttünk lakozott, és mi láttuk az ő dicsőségét. Van tehát út, mód és eszköz arra, hogy jobb legyen a világ. Ez az út a krisztusi ember.”

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1, 14)