Úton a Ritmus!

Írta: Kovács Emese, Csóka István | Forrás: KMMI, MÉKK | 2012. szeptember 13.

„Itt van az ősz, itt van újra!” – idézhetnénk Petőfi Sándort, a nagy magyar költőt, ha a pihenésre és a számvetésre gondolnánk, de az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes tagjai számára javában tartanak a fellépések, megmérettetések itthon és határainkon túl, ezért pihenésről még nem beszélhetünk. Eseményekkel és fellépésekkel sűrű hónapokat tudhat maga mögött az eszenyi csapat. Számos meghívás, felkérés érkezett címünkre, amelyeknek igyekeztünk teljes erőbedobással, szívvel-lélekkel eleget tenni, ami a visszaigazolásokból és újabb meghivásokból ítélve sikerült is.

Úton a Ritmus!

Egy örömteljes eseménnyel kezdtük az esztendőt, ugyanis Szabó Tiborral, együttesünk vezetőjével közösen Antal Dóra és Antal Roland személyében nyíregyházi vendég koreográfus foglalkozott a Ritmus lelkes kis csapatával. Erdélyi néptáncokat tanítottak számunkra, amelyeket Kraszna-menti táncok címmel a későbbiekben műsorra is tűztünk. A végeredményt egy fergeteges előadással koronáztuk meg, amelyet május első vasárnapján, az anyák napja tiszteletére rendezett ünnepségen mutattunk be az eszenyi kultúrházban. A vastaps és az édesanyák, nagymamák szeméből előbuggyanó könny igazolta, nem volt hiábavaló a sok fáradtságot, kitartást igénylő próba.

Június elején Záhonyba adtunk fergeteges műsort a Gesztus Napján, ahol fogyatékos gyerekek, felnőttek, sokgyermekes családok tapsoltak nekünk. Majd Budakalász következett, ahol a 17. Kalászi Vigasságokon több határon túli együttessel együtt három napig szórakoztattuk a közönséget. Emlékezetes marad számunkra az esemény, mivel rengeteg élménnyel tértünk haza, hiszen a szervezők gondoskodtak arról, hogy ne csak a nappalok legyenek eseménydúsak, így többek között kivettük részünket a múzeumok éjszakáján rendezett programokból is.

Július folyamán a csapat a Veszprém megyei Litérre vette az útirányt. A litéri Zöldág néptáncegyüttessel évek óta szoros barátságban van együttesünk, így ebben az évben is együtt ünnepeltük Litéren a XII.Mogyorósi Napokat. Itt nem csak felléptünk, de aktívan kivettük részünket a balatoni lubickolásból is. Olyan ismert művészekkel léptünk fel, mint Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita, Tóth Gabi, a Zanzibár együttes, Eszményi Viktória és Heilig Gábor, valamint a Magyar Állami Népi Együttes zenekara.

Sajnos voltak kudarcaink is. Még az év elején meghívást kaptunk Bosznia-Hercegovinába, ahol a kárpátaljai magyarságot képviseltük volna a Szarajevói Magyar Napokon. Az erdélyi, felvidéki, vajdasági, drávaszögi, muravidéki együttesek közül, akikkel együtt pályáztunk az útra, csak a kárpátaljai, azaz eszenyi táncosok pályázatát utasították el. Sajnálattal vettük tudomásul a döntést, hiszen együttesünk évek óta méltón képviseli Ukrajnát, azon belül a kárpátaljai magyarságot a határon túli rendezvényeken.

De nem volt időnk szomorkodni, hiszen vártak ránk az újabb felkérések, próbák, fellépések. Eszeny testvértelepülésén, a magyarországi Tiszaszentmártonba tapsolhatott ismét a közönség az eszenyi Ritmus néptáncegyüttesnek.

S eljött az augusztus 16., amikor is egy ötnapos turnéra indultunk Erdélybe, ahol nemzetközi kapcsolatépítés céljából rendezték meg nyolc ország részvételével a 14.Szent István-napi Náptánctalálkozót.

Együtteseünk évek óta tart szoros barátságot a kolozsvári Szarkaláb néptáncegyüttessel (vezetője Pilich Balázs), akiket hamarosan Eszenyben is vendégül láthatunk, a III. Eszenyi Micz-bán Napok során.

Az augusztus 16–20. között zajló fesztiválon Magyarország, Horvátország, Szerbia, Ukrajna, Lengyelország, Olaszország, Görögország, Románia 13 kisebbségi kultúrát képviselő néptáncegyüttese, továbbá hat Kolozs és Szilágy megyei település mintegy 180 hagyományőrző fiatalja vett részt.

A fesztivál Erdélyben egyre fontosabb, identitásmegőrző és kisközösségi önszerveződést gerjesztő szerepet játszik. A Szent István-napi rendezvény ma már az európai kisebbségi és regionális kultúrák számon tartott találkozóhelyévé vált, ahol idén is számos programmal várták az érdeklődőket.

A kolozsvári események – amelyek szerves részei a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatnak is – mellett Magyarfenesen, Bánffyhunyadon, Zsobokon, Mákófalván, Gyaluban és Kalotaszentkirályon szervezi ünnepi rendezvényeit a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és a Szarkaláb néptáncegyüttes.

Augusztus 17-én pénteken falunapok, helyi ünnepségek voltak, a további napok folyamán felvonulások, szabadtéri színpadok, ünnepi áldás, tábortűz, tűzijáték, táncház, falubál várta a közönséget. A külföldi együttesek mellett képviselteti magát a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes, a Kalotaszeg Néptáncegyüttes, a Dor Transilvan Táncegyüttes, valamint a házigazda Szarkaláb Néptáncegyüttes is.

A Szent István-napi Néptánctalálkozó ünnepélyes megnyitója a Sétatéri Kaszinóban volt, ahol a város polgármestere köszöntötte az együttesek népviseletbe öltözött képviselőit, vezetőit. Ukrajnát, azon belül Kárpátalját Szabó Tibor , együttesünk vezetője, illetve Kiss Petra és Tolvaj Ákos együttesünk tagjai képviselték. Az ünnepi köszöntők és fogadás után Kolozsvár polgármestere és alpolgármester asszonnya az együttesek tagjaival együtt táncolták a népszerű felcsikit a nemrégen felújitott kaszinó előtti téren.

Este, a nemzetközi vacsora alatt az együttesek megízlelhették a résztvevő országok résztvevői által készített/hozott ételeket, italokat. A Ritmus néptáncegyüttes asztalán eszenyi töltött káposzta, különböző módon elkészített halételek, többfajta töltelékkel töltött palacsinta, kőttes kalács, pogácsa, hideg ukrán sör, pálinka volt található, ami úgy tűnik, nagyon ízlett a vendégeknek, mert hamar elfogyott. Külön szeretnénk megköszönni a két mesterszakácsunk, Bátykó Ella és Szabó Erzsébet munkáját és odaadását.

Az eszenyiek Kolozsvárott, Zsobokon, Magyarfenesen, Kalotaszentkirályon, majd augusztus 19-én a 14. Szent-István napi Nemzetközi Néptánctalálkozón léptek fel. Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a kárpátaljai Ritmus néptáncegyüttes zárta a gálaműsort. A tűzijáték előtt fergeteges táncházzal zárult a néptánctalálkozó.

Útban hazafelé augusztus 20-án nem hagyhattuk ki a Virágkarnevált: egy csodás napot töltöttünk a csapattal Debrecenben.

S már itt is van a szeptember, az újabb kihívások, fellépések.

Szeptember 27–30. között Eszenyben kerül megrendezésre a III. Eszenyi Micz-Bán Napok, amelyre rengeteg barátot várunk a Kárpát-medencéből: Erdélyből a kolozsvári Szarkaláb táncegyüttest, a magyarországi Pellérd, Tiszaszentmárton, Döge, Darnózseli, Zsurk, a felvidéki Farnad község küldöttségeit.

Ugyancsak Eszenyben kerül megrendezésre a XXIII. Kárpátaljai Magyar Folklórfesztivál, amelynek együttesünk lesz a házigazdája. Ezután ismét Magyarország felé vesszük az utat, de ez már egy újabb történet kezdete...

Ezúton szeretnénk megköszönni támogatóinknak, szüleinknek az egész éves segítséget, amelyet nekünk, táncosoknak, illetve az együttes egészének nyújtottak. Szeretnék megemlíteni egy pár nevet is, akik egész évben hozzák az eszenyi Virtust, az eszenyi Ritmust: Bellák Judit, Papp Edina, Kádas Veronika, Kovács Anikó, Hidi Annamária, Kovács Boglárka, Ferkó Béla, Varga Tibor, Banga István, Ésik Alex, Kiss Dávid, Kisari Ákos, Szaniszló Lajos, Bajusz Richárd.

Köszönjük mindannyiuknak! És az egész csapatnak: szép volt lányok,szép volt fiúk!

Kovács Emese, Csóka István,
az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes tagjai

Hírek

  • Az édesanyákat ünneplik a nagycsaládosok

    Vacsorával egybekötött lélekerősítő és közösségépítő foglalkozással vette kezdetét május 2-án a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében az édesanyák hete című programsorozat. A KMNE fennállása óta kiemelt feladatának tekinti tagcsaládjai támogatása mellett azt is, hogy k...

  • A kísérletező művész – Brinkács István kiállítása Magyarország Beregszászi Konzulátusán

    Az Ungváron született és néhány éve a szülővárosában elhunyt kiváló művész, Brinkács István munkáiból nyílt kiállítás Magyarország Beregszászi Konzulátusán. A különböző technikákkal kísérletező alkotó mostani tárlatának anyagát a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) bocsátotta rendelkezésre.

  • Nagycsaládos házaspárok táncestjén – Zenés alkalom májusfaállítással, szerenáddal

    „Gyöngéden ölelj át és ringass, szerelem” – csendült fel szaxofonjáték és harmonikaszó kíséretében az örökzöld dallam, miközben a férfiak körbeállták a nemrég felállított májusfát. A zeneszó hallatára kis idő múlva megjelentek a hölgyek is, és mosolyogva, örömteli arccal fogadták a meglepetést. Máju...

  • Látványos csillaghullás várható május első hétvégéjén

    Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön.

Események

Copyright © 2024 KMMI