Ünnepség az Európa–Magyar Házban

Írta: Szemere Judit | Forrás: kmmi.org.ua | 2017. április 12.

A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) és a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) közös szervezésében lezajlott ünnepi rendezvénynek az Európa–Magyar Ház adott otthont.
A házigazdák nevében Lőrincz P. Gabriella költő, a KMMI munkatársa köszöntötte a Kárpátaljáról, Magyarországról és Erdélyből érkezett vendégeket.
Dupka György, az Együtt című kárpátaljai irodalmi lap felelős kiadója, az Intermix Kiadó igazgatója röviden ismertette az idén újraindításának 15. évfordulóját méltató folyóirat történetét, jelenét.

Ünnepség az Európa–Magyar Házban

Megtudhattuk azt is, hogy a felszólaló szerkesztésében az Intermix Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatának 245. tagjaként a napokban látott napvilágot a Magyar irodalmi élet és írásbeliség Kárpátalján című hiánypótló kiadvány. Mindez lehetetlen lenne anyaországi támogatás nélkül.
Élve az alkalommal, a jelenlévők gratuláltak Dupka Györgynek, akinek kutatásai elismeréseként odaítélték a Lénárd Ödön Alapítvány kuratóriuma által alapított Gulág-emlékérmet.
Az idei költészet napja arra is alkalmat adott, hogy emlékezzünk a 200 éve született Arany Jánosra. A magyar nyelv máig utolérhetetlen mesteréről Népköltő – nemzeti költő. Jegyzetek Arany Jánosról és követőiről címmel Pomogáts Béla irodalomtörténész, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia (AK) tiszteletbeli elnöke tartott előadást.


Móritz László, az AK alelnöke a közösség megalapításáról, tevékenységéről beszélt. Mint mondta, talán ez az egyedüli társadalmi szervezet, amelyik mind a mai napig kötelességének tartja a határon túli magyarok összefogását.
Ezután Csordás László, az Együtt olvasószerkesztője, a KVIT elnöke osztotta meg a jelenlévőkkel költészet napi gondolatait olvasásról, írásról, könyvekről, versekről.
Varga Melinda költő, az Aradon 15 éve alapított Irodalmi Jelen című folyóirat versrovatának szerkesztője mutatta be a nyomtatott formában és elektronikus újságként is létező független irodalmi fórum tevékenységét, szerzőit, szerkesztőit, majd felolvasta két versét.


Szintén felolvasott műveiből Farkas Wellmann Endre József Attila-díjas költő, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója. Ízelítőt adtak alkotásaikból a jelen lévő fiatal kárpátaljai tollforgatók is: Lőrincz P. Gabriella, Csornyij Dávid, Marcsák Gergely, Kovács Eleonóra, Nagy Tamás, Kertész Dávid, Tóth Dominika, akik az Együtt szerzői gárdájához tartoznak.


Az ünnepség zárásaként sor került Szekáry Zsuzsanna Budapestről érkezett fiatal képzőművész kiállításának megnyitójára. 

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI