Ünnepi koncert a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában

Írta: | Forrás: TV21 Ungvár | 2024. január 16.

Közös ünnepi koncerttel lépett színpadra Ungváron a Kárpátaljai Megyei Érdemes Akadémiai Népi Kórus és a közelmúltban újraszerveződött Borzsava Népi Kórus. A megyei filharmóniában megtartott koncerten a művészek népdalokat, a nemzeti kisebbségek nyelvein előadott kántálásokat, népszerű karácsonyi dalokat és tüzes kárpátaljai népi táncokat adtak elő, mindezt autentikus népviseletben. 

Ünnepi koncert a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában

A Dolhai kistérséghez tartozó Borzsava Népi Együttes előadóinak ez volt az első megyei szintű fellépésük. A közös projekt ötlete a Kárpátaljai Megyei Érdemes Akadémiai Népi Kórus vezetőjétől származott, aki elmondta, hogy az ilyen rendezvények rendkívül fontosak az újonnan alakult együttesek támogatása szempontjából, kiváltképpen a jelenlegi nehéz helyzetben. Ez utóbbi tavaly novemberben kezdte meg újra a működését Dolhán. Az 1950-es években a Mihajlo Maskin költő, zeneszerző és néprajzkutató által alapított kórus nagy sikernek örvendett. Sajnos, az utóbbi évtizedekben a kórus feloszlott – fogalmazott a Dolhai kistérség polgármestere, aki egyben a kórus tagja is. Viktor Szimkanics ugyanakkor hozzátette, hogy a kistérség megalakulásakor célként állította maga elé a Borzsava Népi Kórus újjászervezését is. A Borzsava Népi Kórusnak 40 tagja van, akik más-más szakmában dolgoznak, vezetőjük pedig Tetyjana Gecko. A repertoárjuk változatos, a Mihajlo Maskin által szerzett dalok mellett népi és modern énekeket is előadnak, többek között kimondottan a számukra írt darabokat is. Ez utóbbiak közül az Ihor Bilik zeneszerző által írt egyik új művet is előadták a koncerten, amelynek szövegét Dolha szülötte, a költő, Vaszil Kuzan írta. A koncertet követően adományokat is gyűjtöttek az Ukrán Fegyveres Erők támogatására. Ezzel kapcsolatban a Kárpátaljai Népi Kórus igazgatója elmondta, hogy a 2024-es év folyamán számos jótékonysági koncertet tartanak majd a hadsereg támogatása céljából, amelyekre szeretettel várnak minden érdeklődőt.

A TV21 Ungvár riportja IDE kattintva tekinthető meg.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI