Ungváron koncertezett Fuchs Andzselika zongoraművész

Írta: Fuchs Andrea | Forrás: KMMI, MÉKK | 2012. június 12.

2012. június 07.-én a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában a zene kedvelői halhatták több világhírű zeneszerző, köztük Johann Sebastian Bach, Frederik Sopen, Liszt Ferenc, Maurice Ravel és Sz. Hubajdulina műveit az ungvári születésű Fuchs Andzselika zongoraművész előadásában. A huszonöt éves tehetséges művésznő Ungváron kezdte zenei pályafutását.

Ungváron koncertezett Fuchs Andzselika zongoraművész

Felsőfokú zenei képzésben részesült Budapesten és New Yorkban. Azóta több nemzetközi zongoraverseny nyertese, illetve helyezettje lett.

Kép és szöveg:
Fuchs Andrea

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI