Születésének 120. évfordulója alkalmából a Kárpátaljai Szövetség szervezésében felavatták Ungvári Lajos Kárpátaljáról elszármazott Kossuth-díjas szobrászművész domborműves emléktábláját egykori műtermének közelében a Százados úti művésztelepen. A szülőföldjén alig ismert művészre Mihály Gábor Kossuth-díjas szobrász hívta fel a szervezet figyelmét, a Kárpátaljai Szövetség pedig elhatározta, hogy pótolja az ezirányú mulasztást, méltó emléket állít földijüknek. Első lépésként emléktáblát avattak azon a helyen, ahol a művész élt és dolgozott.
A rendezvény első része Mihály Gábor műtermében zajlott. A neves művész házigazdaként üdvözölte a megjelenteket, többek között dr. Grezsa Istvánt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztost és Sára Botond Attilát, a FIDESZ országgyűlési képviselőjelöltjét, Budapest Főváros kormánymegbízottját. Ezután Ungvári Lajoshoz fűződő kapcsolatáról beszélt, röviden ismertette Ungvári életének a művésztelepen töltött időszakát.
– Hogyan lehet művészetről, alkotóról beszélni akkor, amikor éppen egy exodus zajlik a szomszédságban, s vajon van-e összefüggés a kettő között? – tette fel a kérdést Grezsa István miniszteri biztos a 120 éve született Ungvári Lajos Kossuth-díjas szobrászművészről szóló megemlékezésen. – A háború, a menekültválság a maga káraival egyszer elmúlik, a művészet viszont a jövőbe mutat, a kultúra bennünket jellemez – mondta. – Amikor házat és hazát vesztett emberek tömegeivel találkozunk, s tragédiáik enyhítésén fáradozunk, akkor mindenképpen felértékelődik az a gondolat, ami Magyarország nemzetpolitikáját mindig is egyben tartotta: az Isten, a haza és a család hármasa, mert e nélkül se múlt, se jövő – fogalmazott kormánybiztos.
Grezsa István beszélt arról is, hogy a már akkor is reménytelen Kárpátaljáról induló alkotó sokkal többet érdemel, s talán a mostani ünnepség csupán a kezdete egyfajta rehabilitációjának, s a remények szerint a gazdag művészi hagyatékot be tudják majd mutatni az egész Kárpát-medencében.
– Ungvári Lajos olyan művésztelepen dolgozott, amely Európa folyamatosan működő művésztelepei közül a legrégebbi – idézte fel Sára Botond, Józsefváros korábbi polgármestere, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy minden egyes művében megjelenik Kárpátalja kultúrája és szellemisége, életútja pedig sokaknak lehet példaértékű. Sára Botond beszélt arról is, hogy ma két fontos feladat van: megőrizni Magyarország békéjét, a magyar emberek biztonságát, illetve segíteni kell, hogy a magyarok a lehető legkevésbé szenvedjék el a háború hátrányát.
A Kárpátaljai Szövetség fennállása óta az a célt tűzte ki, hogy Kárpátalja népszerűsítésén dolgozzon, illetve hogy segítsen az otthon élőknek és az itt élőknek, „egyfajta hidat építsen itthonról haza” – mondta el Seremet Sándor, a szövetség főtitkára. Ilyen „híd” lett volna a művész születésének 120. évfordulójára készülő emléktábla is, mert a mostani eseménnyel párhuzamosan Perecsenyben, szülővárosában is emléktábla került volna a város történeti múzeumának falára, ám a tragikus események közbeszóltak. Seremet Sándor hangsúlyozta, a háború egyszer véget fog érni, a kulturális emlékek, a kulturális hagyaték azonban – a háborúkkal ellentétben – örök és maradandó.
Ungvári Lajos életét és munkásságát Kovács Sándor, Magyar Örökség-díjas honismereti író, helytörténész, a Kárpátaljai Szövetség elnökségi tagja mutatta be.
Kubicska Lajos néven az Ung megyei Perecsenyben született 1902. március 13-án. Apja az Államvasútnál vonatkísérőként dolgozott. Mivel kilencen voltak testvérek, nehéz körülmények között éltek. Ungváron járt középiskolába, ahol kitűnt tehetségével. Arról álmodott, hogy művész lesz. Ungváron művészeti ösztöndíjra pályázott, amelyet a város meg is szavazott részére. A trianoni országcsonkítás miatt azonban nem kaphatta azt meg. Ezt követően feljött Budapestre, és beiratkozott az Iparművészeti Főiskola szobrászati szakosztályára. Itt 1921 és 1926 között Simay Imre és Mátray Lajos szobrásztanárok tanítványa lett. Szülei anyagilag nem tudták támogatni. A jó iskolai előmenetele miatt az internátusban fizetésmentességet kapott. Az iskolai órák után dolgozott, hogy a megélhetésének anyagi hátterét biztosítsa. Többször a tanárai egy kis pénzt összeadva támogatták, de az iskolatársai is gyakran kisegítették, ruhákat adtak neki kölcsön.
1922-ben újra honosíttatta magát, majd 1932-ben hivatalosan is felvette a már addig is használt Ungvári művésznevet.
Tehetsége és szorgalma rövidesen meghozta az első eredményeit. Először egy ruszin parasztfiú megformálásával tűnt fel. Növendékként 1922-ben részt vett a monzai kiállításon. Ugyanebben az évben elnyerte a Szinyei Merse Pál Társaság fiataloknak meghirdetett pályázatának díját. Majd 1936-ban még egyszer őt jutalmazták a társaság nagydíjával. Elvégezve az Iparművészeti Főiskolát, a Százados úti művésztelepen idősebb, tapasztalt mesterek mellett dolgozott. Közben kiállításokon vett részt. Alkotásait először 1926-ban mutatták be a Műcsarnokban, az Angol-Magyar kiállításon, majd 1927-ben a Nemzeti Szalonban.
Pályájának első korszakában nevét olyan alkotások tették közismertté, mint Tatán Fellner Jakab szobra (1940), Székesfehérváron a Városi Szószóló szobra (1941), a sárbogárdi Hősök Emlékműve és Országzászló (1942, ezt a ’60-as években eltávolították, 2001-ben pedig visszaállították), Budapesten, a Kinizsi utcában Kinizsi Pál domborműve (1944).
Nem véletlen, hogy 1941-ben Ungvár városa őt kérte fel egy felállítandó Drugeth János-szobor megformálására. Az elkészült alkotást alumíniumba öntve nagyszabású magyar-olasz ünnepség keretein belül 1943. június 27-én avatták fel a gimnázium mögötti téren. Sajnos a hibás öntészeti munka miatt a szobrot hamarosan újra kellett önteni. A szovjet megszállás után pedig eltávolították a helyéről, sorsáról nincs információ. Csupán a megmaradt gipszmaketten csodálhatjuk meg az alkotást. Így szülőföldjén egyetlen alkotás sem őrzi emlékét.
A második világháború után a szocialista hatalom is elismerte tehetségét. Ungvári Lajosnak országszerte nagyon sok szobra található még ma is. A legismertebb ezek közül az Országház előtti 1952-ben elkészült Kossuth-szoborcsoport. Ennek hat mellékalakját Ungvári Lajos Kocsis Andrással közösen formálta meg. Talán nem csak ezért, 1953-ban munkásságát, tehetségét Kossuth-díjjal ismerték el, 1972-ben pedig a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. (A Kossuth-téren 2015-ben visszaállították Horvay János szobrászművész 1927-ben készült alkotásának másolatát, Kisfaludi Strobl Zsigmond és munkatársai művét 2017-ben a budapesti Orczy-parkba szállították, ahol új otthonra lelt.)
A neves szobrászt 1984-ben bekövetkezett halála után a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
A beszédek elhangzása után a résztvevők a műteremből kivonultak az emléktábla felavatására. Technikai okok miatt annak a háznak a falára, amelyben Ungvári Lajos élt, nem lehetett a táblát elhelyezni, ezért azt a szomszédos ház falára rögzítették. A világos színű márványtáblán Ungvári Lajos domborműportréja Mihály Anna, Mihály Gábor leányának az alkotása. Az emlékjelet Sára Botond Attila, Benza György, a Kárpátaljai Szövetség elnöke, Mihály Anna és Kovács Sándor közösen avatta fel. A táblát Sára Botond Attila megkoszorúzta, Benza György pedig virágcsokrot helyezett el az emlékjelnél.
Az ünnepség kötetlen beszélgetéssel fejeződött be.
