Ultramarinkék – Jana Palincsak kiállítása Munkácson

Írta: Badó Zsolt | Forrás: karpataljalap.net | 2023. március 18.

Jana Palincsak fiatal és tehetséges festőművésznő első ízben jelentkezett önálló kiállítással, amelyet március 16-án nyitottak meg Munkácson, a Munkácsy Mihály Magyar Ház Kiállítótermében. Jana Palincsak nyerte el idén a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) ösztöndíját a zugói templom ikonosztázáról készült festményével, amely mű ugyancsak látható a festőművésznő kedvenc színére utaló Ultramarinkék című kiállításon.

Ultramarinkék – Jana Palincsak kiállítása Munkácson

A fiatal művész 1996. március 25-én született a técsői járási Dombón. 2016-tól 2020-ig a Kárpátaljai Művészeti Akadémia képzőművész szakán tanult. Az Ukrajnai Művészeti Egyesület Kárpátaljai Fiatal Művészet Tagozatának tagja 2018-tól. Ars poeticájában azt vallja, hogy a körülötte lévő szépség átadásának legfontosabb közvetítője a szín, feladatának azt tekinti, hogy megmutassa az ő perspektíváját a befogadóknak. Jelenleg a Dombói Művészeti Iskola tanára.

A kiállítás megnyitóján dr. Ónody Rita Éva ungvári magyar konzul elmondta: „Szerencsés helyzetben vannak, akik ajándékul kapták a művészi tehetséget – és persze mellé tették a szorgalmat, sok-sok tanulást, kitartást – mert meg tudják mutatni az alkotásaik által mindazt, amit a belső világuk mélyét tartalomként kitölti” – fogalmazott a konzul asszony, aki köszönetet mondott a Munkácsy Mihály Magyar Háznak, hogy teret ad az új nemzedéknek, szívén viseli a sorsukat és mind a magyar, mind az ukrán művészeknek, művészetnek otthont nyújt. „Kedves Jána, szeretettel gratulálok az alkotásokhoz, sok sikert kívánok az utadon. Kívánom, hogy a belső világod palettáján mindig legyen ott a nagybetűs SZÍN és mindig legyen szemed a szépet látni” – tolmácsolta jókívánságait dr. Ónody Rita Éva.

Jana egykori tanára, Kopriva Attila festőművész, a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola docense, a művészettudományok kandidátusa elmondta a művésznőről, hogy tanáraként figyelte, milyen könnyedséggel tudja kezelni az ecsetet és a színeket. Kiállításán is látható, hogy nagyon virtuóz, sajátságos kompozíciókat tár elénk, amelyeket először láthatunk egy ilyen egységes kiállításon. Elmondta még, hogy Jana eddig öt országos, összukrajnai kiállításon vett részt műveivel, ahová nagyon nehéz bekerülni, hisz ott az akadémikusok által kiválasztott képek kerülhetnek csak kiállításra.

„Franciás könnyedséggel ábrázolja a síkokat a vásznon, amelyekkel próbál egy olyan harmonikus ritmust kialakítani, amely a kompozícióiban egységgé válik. A kontrasztos, komplementer színei egy különös expressziót sugároznak, minden kép különböző, de stilisztikai szempontból egységes hatásúak” – értékelte a kiállított műveket Kopriva Attila.

Jana Palincsak elmondta, hogy az akadémia befejezése után készült műveiből állították össze a kiállítást, amelyet fontos állomásnak tekint a munkásságában. Köszönetet mondott a lehetőségért a Munkácsy Mihály Magyar Háznak, és mindazoknak, akik a létrejöttéhez tevékenyen hozzájárultak, illetve azoknak is, akik megtekintik a kiállítást.

Munkács művészetkedvelő közönsége mellett ott voltak a kiállítás megnyitóján Jana egykori diáktársai és tanárai is, ahol Olekszij Marhacsev szaxofonjátéka tette emelkedettebbé a hangulatot.

Hírek

  • Felhangolva: Búzavirág együttes

    Egy csokor friss virág, egy új reményt adó hajtás, egy csepp forrásvíz. Ilyen hatással van a közönségre és a kárpátaljai magyar közösségre a fél éve alakult Búzavirág citeraegyüttes. Markó Veronika citeratanár nagy lelkesedéssel és türelemmel gondozza a kis „palántákat”: Orosz Tamást, Pércsi Annát, ...

  • A versvándor ismét Beregszászon: Petőfi és Arany barátsága - Tóth Péter Lóránt előadóestje az Ortutay Görögkatolikus Központban

    Együtt a tűz és a víz. A XIX. század legnagyobb önbizalmával bíró férfiújának találkozása egy önbizalomhiánnyal küszködő szerény emberrel. Hogyan lesz ebből szép, igaz és mély barátság? Hogy párosul mindez feltétlen hittel és bizalommal? És vajon ki hozta össze a két költőt? Ezekre a kérdésekre kere...

  • Kárpátalja anno: a nagybaktai kastély

    „A muzsalyi határban gyönyörű ligetszerű tölgyerdők közt fekszik az Erdő-baktának is nevezett puszta, csinos kastélylyal és jól berendezett gazdasággal. Határában néhány év előtt árokásás alkalmával igen régi vaskardokat, sarkantyúkat s egyéb lovas szerelvényt találtak. Hajdan falu volt, mely a XIV....

  • Gabóda Éva: „… a legszebb szín a világon az, amelyik jól mutat a viselőjén”

    Gabóda Éva, a Rákóczi-főiskola Pedagógia Pszichológia Tanító Óvodapedagógia Oktatási Intézményvezetés Tanszékének adjunktusa, oktatója évtizedek óta foglalkozik kézműveskedéssel, mint mondta, ez a színes és igazán kellemes tevékenység az élete része.

Események

Copyright © 2025 KMMI