Ukrán, román, magyar néptánctalálkozó volt Szatmárnémetiben

Írta: Tudósító | Forrás: szatmar.ro | 2013. április 23.

Fúvószenekar játékától és ukrán, magyar, román néptáncosok énekétől volt hangos szombat délelőtt Szatmárnémeti egy része. A csoport a Gyerekek Palotájától indult, a polgármesteri hivatalban „megpihent", majd a filharmóniában mutatta be népi kultúráját zenével, tánccal, énekkel. A Pro Europa Liga és a Super Kids Alapítvány immár egy éve dolgozik egy uniós projekt keretében az ukrajnai aknaszlatinai partnereivel. A pályázat célja a művészeti hagyományok feltárása és a gyerekeknek való átadása non-formális oktatási keretek között.

Ukrán, román, magyar néptánctalálkozó volt Szatmárnémetiben

A projekt során a felek többször is találkoztak egymással és a különböző rendezvények mellett szakmai megbeszéléseket is folytattak, a pedagógusok különböző képzésen vettek részt.

Az együttműködés zárásaként elkészül majd egy módszertani tanulmány, amely egyrészt áttekinti a zene, tánc- és művészeti oktatás hagyományait a két országban, másrészt pedig módszertani tanácsadóként is használhatják majd az oktatók.

A Pro Európa Liga képviselőjeként és a magyar-ukrán-szlovák-román programiroda helyi vezetőként Kónya László illetve Danku Pál elmondták, a projekt keretében három hét múlva egy újabb képzést szerveznek az oktatóknak Szatmárnémetiben, majd június első hetében egy négy napos táborra érkezik Szatmár megyébe hatvan gyerek.

Az ukrajnai gyerekek szombaton érkeztek Szatmárnémetibe. Előbb részt vettek egy közös táncházon, majd megtekintették a Kossuth-kertet végezetül az Északi Színházban az ifjú művészek díjazását. Szombaton pedig a Dinu Lipatti Filharmóniában két órás zenei programot adtak elő.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI