Török művészek alkotásaiból nyílt kiállítás Ungváron.
A Mirror (Tükör) elnevezésű nemzetközi képzőművészeti kiállításra mintegy 30 törökországi kortárs művész ajánlotta fel alkotását. A projekthez csatlakoztak Európa, Amerika és Ukrajna művészei.
Írta: | Forrás: KISZó | 2022. november 14.
Török művészek alkotásaiból nyílt kiállítás Ungváron.
A Mirror (Tükör) elnevezésű nemzetközi képzőművészeti kiállításra mintegy 30 törökországi kortárs művész ajánlotta fel alkotását. A projekthez csatlakoztak Európa, Amerika és Ukrajna művészei.
A tárlatot Ungváron, mint fogalmaztak, „Ukrajna talán egyetlen igazán biztonságos városában” mutatják be.
A Boksay József Szépművészeti Múzeumban az eredeti alkotások papírra nyomtatott változatai találhatók meg.
Mint a megnyitón Erfán Ferenc múzeumigazgató elmondta, a szervezők most csak így tudták áthidalni a több ezer kilométernyi távolságot. Nemhiába a tükör elnevezés, ugyanis a művészet mintegy tükörként mutatja be az ukrajnai háború eseményeit.
A kiállítás kijevi kurátora, Anatolij Pohorilij megjegyezte, még tavaly felvették a kapcsolatot a törökországi kollégákkal. Azt tervezték, hogy országunkban is népszerűsítik az ottani alkotásokat. A háború viszont átírta a forgatókönyvet, és most csak ilyen formában tudták megvalósítani a korábbi elképzelést.
A tárlat anyaga két héten keresztül tekinthető meg, a múzeumban a képek mellett 5 miniatűr is található.
A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...
Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...
Ungvár napja alkalmából a hagyományos kárpátaljai esküvői szokásokat, népdalokat és táncokat elevenítettek fel a megyeszékhely központjában.
Hogyan lesz a vesszőből használati tárgy, a csuhéból virág, a fonalból szőttes? Ezekre a kérdésekre saját munkájuk közben kaphattak választ azok az iskolások, akik részt vettek a Nagyberegi Tájház nyárzáró foglalkozásain. A szeptember 14–18. között megrendezett Nyári élmények a Nagyberegi Tájházban ...