Az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének oktatói és hallgatói évek óta gyűjtik a kárpátaljai magyar nyelvjárásokra jellemző frazémákat. A tanszék két oktatója, Horváth Katalin és Hulpa Diána kétrészes új kiadványban (I – Népi frazémák; II – Kárpátaljai magyar népi frazémák) nyújt betekintést a gyűjtések anyagába, s a frazémák színes világába. A szerzők a kiadvány első részében (Népi frazémák) áttekintik a frazémák különböző meghatározásait, fajait és rétegződését. Leszögezik, hogy meghatározásuknál nem az egyes szavak, hanem a szókapcsolat egészének jelentése fontos.
Közös jegyük a zárt szerkezet, az állandósult nyelvi forma és a jelentésbeli összeforrottság.
A frazémák gyakran mitológiai, bibliai vagy történelmi eredetűek, de származhatnak az irodalmi művekből és a nyelvjárásokból is. Használatukat illetően megkülönböztethetők azok, amelyek a köznyelvben és a nyelvjárásokban egyaránt fellelhetők, és azok, amelyek csak a nyelvjárásokban élnek. Előfordul az is, hogy egy-egy társadalmi csoport, például az ifjúság körében használatosak.
A frazémák sajátos nemzeti szemléletmódot tükröznek, ezért egy részük nem fordítható le más nyelvre, mert értelmüket vesztik (Több is veszett Mohácsnál, Nem enged a negyvennyolcból). Több frazéma más nyelvben is megvan, ami a közös szemlélettel és tapasztalásokkal magyarázható. Például az Üres kalász tarcsa fenn a fejit (jelentése: ’Az üresfejű emberek szoktak gőgösek lenni’) frazéma az ukránban is megvan: Пустий колос угору дметься, а повний додолу гнеться. Bizonyos esetekben azonban az egyezések hátterében a kölcsönzések is állhatnak.
A szerzők a kiadvány második részében (Kárpátaljai magyar népi frazémák) olyan állandósult szókapcsolatokat adnak közre, amelyek vidékünkön használatosak, továbbá nincsenek meg, vagy nem pontosan abban a formában szerepelnek O. Nagy Gábor Magyar szólások és közmondások című könyvében. A gyűjtemény tehát vidékünk ismeretkincséhez tartozó, nyelvjárási szinten élő frazémákat tartalmaz, amelyek magukon viselik a helyi nyelvjárások hangtani és grammatikai jellegzetességeit. A szerzők összesen 700 szólást adnak közre (nem számítva az alakváltozatokat), ezenfelül falucsúfolókat, tréfás népi kitérő válaszokat stb.
A frazémák tapasztalatainkban gyökereznek, így örök igazságtartalmat tükröznek. Veszekedő pásztorok közt jó dóga van a farkasnak – e szólás mély valóságtartalmát gyakran mi magunk is tapasztalhatjuk. Akárcsak a következőket: Istennek ad kőccsön, ki a szegínyen könyörül ’Isten megjutalmazza az adakozást’, Azok szedik az almát, akik nem rázzák a fát ’Azoké a haszon, akik nem dolgoznak’, Kutra visz, de szomjan hoz vissza ’Becsap’, A kutya is jó dógába vész meg ’Akinek nagyon jól megy a dolga, az elégedetlenkedik’, Jobban szereti a madár a szabadságot, mint a kalitkába a vendégséget ’Többet ér a szabadság a függőséggel járó jólétnél’. A szólások kialakulásának körülményei sokszor ma is élnek az emlékezetben. Ilyen például a Szürtéből adatolt Megy neki, mint Traskinak a hidemelés ’(jelentése: ’Egyáltalán nem ért hozzá’), melynek történetét magam is hallottam a faluban.
Gyermekkoromban, ha sokat akadékoskodtam, s azt kérdeztem, hogy mikor, gyakran mondogatták: Hónapután, kiskedden, bornyúnyúzó pénteken. E tréfás válasz aztán elvette a kedvem a további tudakolózástól. A kiadvány más alakváltozatokban közli: Hónapután, kiskedden, szerdanyúzó pénteken, továbbá békanyúzó pénteken és macskasütő pénteken alakban is. De bizonyára nemcsak én, hanem minden olvasó talál majd olyan adatokat, amelyet ő maga is használ, s olyanokat is, amelyeket még nem hallott. A kiadványt diákok, kutatók és anyanyelvünk táji szépségei iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom.
