Történelmi filmekkel emlékezik a holokauszt áldozataira a közmédia

Írta: | Forrás: MTVA | 2023. január 27.

A közszolgálati csatornák a világtörténelem tragikus fejezetéről január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján emlékeznek meg, köztük olyan filmalkotásokkal, mint Roman Polanski Oscar-díjas holokausztdrámája, A zongorista vagy a több nemzetközi díjjal elismert magyar filmdráma, az Akik maradtak.

Történelmi filmekkel emlékezik a holokauszt áldozataira a közmédia

Televíziós és rádiós műsorai mellett tematikus filmekkel idézi fel a közmédia a 20. század legszomorúbb eseményét. A holokauszt áldozataira emlékezve a Duna január 27-én 9:55-től tűzi műsorra a Viszlát, mama! Viszlát, papa! – A gyermektranszportok története című 2020-as osztrák dokumentumfilmet, amelyben megszólalnak azok a Nyugat-Európába menekített zsidó származású gyermekek, akikre sok szenvedés vagy a biztos halál várt volna a náci táborokban. Az esti műsorsávban, 20:45-től Władysław ​Szpilman, a híres lengyel zongoraművész története elevenedik meg. A cannes-i Arany Pálmával, két BAFTA-, hét César- és három Oscar-díjjal elismert 2002-es A zongorista című film főszerepében a magyar származású hollywoodi színész, Adrien Brody látható. 23:15-től „A zongorista” megmentőjének története lesz műsoron.

Az M5 kulturális csatorna délelőtt az Auschwitz öröksége című dokumentumfilmet, 21 órától F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye című műve alapján készült Akik maradtakat adja. Tóth Barnabás 2019-es filmdrámája érzékenyen mutatja meg, hogyan birkóznak meg az emberek a holokauszt feldolgozhatatlan traumájával.

A filmek egy része az adásba kerülés után újranézhető a közmédia multimédiás felületén, a Médiaklikk.hu oldalon!

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI