Tizennegyedik Kárpátaljai Népzene- és Néptánctalálkozó Tiszapéterfalván

Írta: VE | Forrás: karpataljalap.net | 2021. július 08.

Tizennegyedik alkalommal szervezték meg a kárpátaljai népzenészek és néptáncosok találkozóját Tiszapéterfalván. Az eseményre Csaptól Técsőig érkeztek néptáncegyüttesek, zenészek. A program egyben a XXV. Ének-, Zene-, Néptánc- és Kézművestábor megnyitója is volt, amelyet idén a szervezők a karanténkorlátozások miatt szakkör formájában tartanak meg.

Tizennegyedik Kárpátaljai Népzene- és Néptánctalálkozó Tiszapéterfalván

Az eseményen 16 produkcióban léptek fel a 2021-es „Szól a fülemüle!” – Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutató nyertesei. A produkciókat anyaországi szakmai zsűri értékelte: Farkas Fanni és Kiss Balázs, a Magyar Állami Népi Együttes szólistái, valamint Pál Lajos, Európa, Életfa, és Artisjus díjas népzenész.

Pál Katalin, az esemény főszervezője szerint a találkozó egyfajta seregszemle, amelynek lényege, hogy szakmai segítséget kaphatnak az ideérkező fellépők és vezetőik. „Minden évben megtartjuk a tábor ideje alatt a találkozót, ezúttal a szakmai napok keretein belül, hiszen idén a tábor eltér az előzőektől. A találkozón a táncosok, a zenészek egymás előtt és szakmai mentorok előtt is bemutatkoznak” – foglalta össze Pál Katalin.

Az esemény végén a mentorok szakmai értékelést tartottak az együttes vezetői számára, míg a fiatalok táncházzal zárták a napot.

A programot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Hírek

  • Becske Adrienn: „… őrizzük a parazsat”

    Sokak által ismert a Viski Folkműhely tevékenysége, ahol jelenleg is közel hetven gyermekkel foglalkoznak a pedagógusok, akik azt is fontosnak tartották, hogy az ifjú zenészeknek legyen lehetőségük a tanultakat – ének, zene, tánc – kamatoztatni. Többek mellett ezért hívták életre 2017-ben a Viski Fr...

  • Kárpátaljai magyar hagyományőrzőket méltatott az anyaország

    A Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Csoóri Sándor Program oklevelét vehette át néhány kárpátaljai hagyományőrző szervezet és közel 20 magánszemély. A magyar népi hagyományok megőrzéséért és továbbadásáért végzett kiemelkedő nemzetépítő munkájukért járó elismeréseket Novák Irén művész...

  • Tánctörténeti előadás a Beregszászi Bethlen Gábor Líceumban

    Sikeresen debütált a Kárpátalja Néptáncegyüttes tánctörténeti előadása a Bethlen Gábor Líceumban. A tanintézmény diákjai egy különleges időutazáson vehettek részt: a Kárpát-medencét bebarangolva ismerkedtek meg a magyar néptánc gazdag és sokszínű világával. A látványos bemutató nemcsak szórakoztató ...

  • Neves kárpátaljai művészek közös tárlata a Munkácsy Mihály Magyar Házban

    December 11-én ritka művészeti eseményre gyűltek össze az érdeklődők a Munkácsy Mihály Magyar Házban (MMMH). A helyszín ezúttal a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesület tagjai és barátai közös kiállításának adott otthont, amely a kárpátaljai művészeti élet sokszínűségét és gazdagságát mutat...

Események

Copyright © 2025 KMMI