Tíz éves a Kokas banda

Írta: Tudósító | Forrás: haromhatar.hu | 2017. február 19.

A kárpátaljai hagyományőrzés zászlóvivői, a péterfalvai Kokas Banda, a magyar kultúra napjának előestéjén a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezettel közösen nagyszabású, víg kedélyű születésnapi mulatságba invitálták barátaikat és a népzene kedvelőit!

Tíz éves a Kokas banda

A rendezvényen megjelenteket Orosz Ildikó a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora köszöntötte, majd Bacskai József a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára méltatta a Kokas Banda munkásságát, és hangsúlyozta a kárpátaljai hagyományápolás fontosságát. Szalipszki Endre főkonzul, a Beregszászi Magyar konzulátus vezetője üdvözlő szavak kíséretében a konzulátus nevében oklevelet nyújtott át Kokas Károlynak a Kokas Banda vezetőjének.

A köszöntők után kezdődött az igaz mulatság, a Kokas Banda a Nagy-Magyarország különböző tájegységeinek zenéivel és táncaival szórakoztatta a főiskola aulájában megjelent nagy számú közönséget. Ha már Péterfalva, akkor a Napsugár Hagyományőrző gyerekcsoport sem maradhatott ki, népi gyerekjátékokat mutattak be, majd végül a tőlük megszokott pörgős előadással zárult a rendezvény kulturális része.

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet egy meglepetéssel készült a Kokas Bandának, a rendezvény végén egy hatalmas torával köszöntötték a 10 éves ünnepelteket, amelyből minden vendégnek, és a nézőközönségnek is jutott legalább egy szelet.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI