Tiszaháti falunap – együtt ünnepelt az öt község apraja-nagyja

Írta: Tudósítónk | Forrás: KMMI | 2011. augusztus 25.

Még nemrég csendesült el a Tiszapéterfalvai Tisza Stadion, máris újabb rendezvény keretében népesült be. Ismét megrezdültek a hangszórók membránjai. Tiszahát lakossága pillanatok alatt ellepte a területet. A falunap keretében egyszerre több ünnepet is méltattak. Megemlékeztek István királyról, magyar államalapítónkról, az új kenyérről, valamint a független Ukrajna létrejöttéről.

Tiszaháti falunap – együtt ünnepelt az öt község apraja-nagyja

A vendégek köszöntését követően – akik soraiban ott volt dr. Gégény Edmund, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Rezes Károly megyei képviselő, a KHÖT alelnöke, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Riskó, a járási állami köigazgatászi hivatal elnökhelyettese, Árvai Erzsébet, a járási közigazgatási hivatal apparátusának vezetője, Tápiószecső küldöttsége Bata József polgármester vezetésével, a történelmi egyházak és a szomszédos települések képviselői – Tóth Bálint polgármester köszöntötte a falunap minden résztvevőjét:
Hármas ünnepet méltatunk ma itt, a péterfalvai falunapon.

Államalapító Szent István királyunk emlékünnepét, aki népünket bevezette Európa keresztény népeinek nagy családjába, keretet és tartalmat adott államiságunknak. Első királyunk nevéhez fűződik a magyar állam megteremtése, az 1000 éves keresztény magyar állam. A magyar nemzet közösségének, minden magyarnak nagy és maradandó alkotása. Ezt fejlesztettük tovább, és lett olyan közös alkotás, amely 1000 esztendő összes nemzedékének, az ország összes valaha volt polgárának munkájából, harcaiból, szenvedéseiből, kudarcaiból, sikereiből, reményeiből és akarásából született. Közös alkotás, valamennyiünktől elvehetetlen nagyszerű tulajdonunk...

Mit üzen Szent István király a jelennek és a jövőnek? Magyarnak lenni Szent István tanítása szerint erkölcsi fogalom. Úgy, amint Szent István akarta. Magyarnak lenni: erkölcsi lendület. Magyarnak lenni: hit. Hit a magyarság hivatásában. Hit abban, hogy az Isten akar velünk valamit, és hogy a magyarság képes megvalósítani ezt az isteni feladatot. Magyarnak lenni: szeretet, együttérzés, átfogása, átölelése mindannak, ami magyar; a magyar földnek, utolsó talpalatnyi rögének, a magyar történelemnek, minden mozzanatával, a magyar embernek, valamennyinek….

És cselekvés; levonni a következtetést ennek a hitnek és ennek a szeretetnek: tenni, amit erkölcs, amit lelkiismeret, amit Isten, amit Szent István megkíván – ezt jelenti magyarnak lenni ma Szent István szerint.”

Második nagy ünnepünk az új kenyérhez fűződik. Református egyházainkban ma úrvacsora keretében adtak hálát a Teremtőnek a jó termésért, s az abból készült új kenyérét. A magyar ember számára a kenyér mindent jelent, ami kell ahhoz, hogy életben maradjunk, sőt, hogy teljes emberi életet éljünk. A Mi Atyánkban a testi szükségeink közül ez az egyetlen, amiért külön könyörgünk: a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. Krisztus csodatételei között fontos szerepet játszik a kenyérszaporítás, amikor öt kenyérrel jóllakat egy többezres éhes sokaságot. A kenyér Isten ajándéka, nélkülözhetetlen feltétele az életünknek, ezért meg kell becsülnünk annak minden darabkáját, de meg kell becsülnünk a dolgos kezet is, amely ezt az életet megtermelte.

Nem csak kenyérrel él az ember. Az embernek lelke is van, és a lelkét is táplálnia kell, ha emberi életet akar élni. Oda kell figyelnie embertársaira, közösségére, amelyekért néha áldozatokat is kell hoznia.

Ma emlékezünk azokra a húsz esztendős eseményekre is, amikor az első rések támadtak azon a kolosszuson, amelynek Szovjetunió volt a neve. 1991. augusztus 19–24-e között a moszkvai eseményektől volt hangos a világsajtó, csak ez az óriás hallgatott. A lakosság nem értette, hogy mi is történik, de amikor a balti államok és Ukrajna haladó értelmiségei tiltakozása nyomán elindultak a szovjet tankok Riga, Vilniusz és Kijev ellen, az emberek felébredtek a több évtizedes bénultságból. 1991. augusztus 24-én Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa kihirdette a függetlenségi nyilatkozatot, s ezzel kezdetét vette a független állam megalakulása. Szerencsére a polgárháborús helyzetet sikerült kivédeni, december 1-jén pedig népszavazás döntött Ukrajna függetlenségének támogatásáról. Kárpátalja népe, magyarsága is kiállt a független államiság mellett, hitt jövője jobbra fordulásában.

Hármas ünnepet méltatunk! Ezek az ünnepek más és más korba nyújnak vissza, mégis egyet jelképeznek: a jövőbe vetett hitet, szilárd meggyőződésünket nemzetünk felemelkedésében, felelősséget a jövő nemzedékéért. Mindez azonban csak akkor lehetséges, ha valamennyien összefogunk és egy, közös célért dolgozunk. Fogjunk hát össze!

Ezután többórás kulturális dömping következett. A kulturális programról az óvodások, iskolások gondoskodtak. Találhattunk közöttük cowboyokat, tehetséges énekeseket, versmondókat. Bemutatkozott a Digital együttes, valamint a tiszabökényi Turjanica Anita és Forgó Dominika. Sokak örömére Teremta Inna is színpadra lépett.

A nap fénypontja a Budapestről érkező Irigy Hónaljmirigy koncertje volt. Sajnos csak négyen tudtak eleget tenni a felkérésnek, de megígérték, hogy jövőre a KKKTF színpadán egész stábbal lépnek fel. Nem okoztak csalódást a szép számmal összegyűlt rajongóknak. Néhány vállalkozó szellemű fiatalembert a színpadra invitáltak, ahol ők is bizonyíthatták énektehetségüket. Aztán szakítottak időt a fényképeszkedésre és autogramosztásra is.

Az egész stadion tele volt falunapozókkal. Majdnem minden intézmény, vállalat kivonult sátrakkal, asztalokkal és igazi családi programot szervezett. Mindenütt szálltak a finom illatok, a kereskedelmi egységek kínálta választék mellett a céges bográcsokba is bele lehetett kóstolni. A szervezők versenyt is szerveztek közöttük: a nyertesek oklevelet és értékes díjakat vehettek át.

A stadion területén körkörös labdarúgó mérkőzés zajlott, a sportrajongók nagy örömére. A gyerekek pónikon és hátaslovakon is kipróbálhatták ügyességüket, de volt trambulin is, a legnagyobb sikert mégis a vizifoci aratta, ahol órákon keresztül folyt a mérkőzés.

A hangulat további fokozásaként a Sreet Dance és a Galaxy tánccsoport varázsolta el a nagyérdeműt. Az esti mulatozás zenéjéről a Digital együttes és DJ Jenci gondoskodott.

Hírek

Események

Copyright © 2024 KMMI