Templomok éjszakája Beregszászban

Írta: Molnár Bertalan | Forrás: Beregi Hírlap | 2013. szeptember 21.

Szeptember 14-én Beregszászban első alkalommal szervezték meg a Templomok éjszakáját, amelynek keretében a Beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus plébániatemplomban tartalmas programok várták az érdeklődőket. Meghívott vendégként jelen volt a rendezvényen Babják Zoltán, Beregszász megyei jogú város polgármestere, dr. Czikó Anita, Magyarország ungvári külképviseletének konzulja, illetve a Magyar Schönstatti Családmozgalom több képviselője.

Templomok éjszakája Beregszászban

A látogatók a kápolnában megtartott filmvetítés során megismerkedhettek az egyházközség eddigi és tervezett programjaival, emellett kuriózumként lehetőség nyílt csoportos toronylátogatásra is.

Az ünnepi szentmisét Majnek Antal megyéspüspök celebrálta. Michels Antal plébános egy, a beregszászi templomot ábrázoló festmény átnyújtásával mondott köszönetet a püspök atyának az egyházközség támogatásáért.

A liturgiát követően a Ther házaspár, Antal és Ágnes, a Magyar Schönstatti Családmozgalom vezetői Gódányi Róbertnek és Ritának, a közösség alapítóinak üzenetét tolmácsolták. A rendezvény folytatásaként a Házaspárok útját szegélyező stációk megáldása következett. A Magyar Schönstatt Családmozgalom által kidolgozott Házaspárok útja 15 stációból áll. Állomásain egy-egy, a szentírásból választott idézet, jelmondat jeleníti meg a házasság korszakait, fontos eseményeit, nehézségeit. Az idézetek ösztönzést adnak arra, hogy a párok életük egyes mérföldkövein elgondolkodjanak, és beszélgessenek egymással. Emellett egy kísérőfüzet — Bíró László püspök ajánlásával — segíti az elmélyülést, amely minden állomással kapcsolatban egy rövid elmélkedést tartalmaz, és a családi életben felmerülő nehézségek sikeres megoldásához nyújt segítséget.

A program keretében fellépett a magyarországi Nemzeti Filharmonikus Énekkar. Orgonán kísért Balogh Lázár, vezényelt Antal Mátyás. Előadásukban többek között Liszt Ferenc,Bartók Béla, Csemiczky Miklós, Márton István, Orbán György, Szergej Rahmanyinov és Kodály Zoltán szerzeményei hangzottak el. Az ünnepi koncertet követően Kacsur András színész verses összeállítását hallhatták a résztvevők.

A rendezvény közös imával és gyertyagyújtással zárult.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI