Szeptember 8-án, Kisboldogasszony (népi elnevezése: Kisasszony) napján a katolikus egyház Szűz Mária születésnapját (Nativitas Beatae Mariae Virginis) ünnepli.
A jeruzsálemi hagyomány a Betheszda fürdő mellett tisztelte Mária születésének helyét. Az 5. század elején Szent Anna tiszteletére templomot építettek itt, melynek felszentelési évfordulóján, szeptember 8-án emlékeztek meg Mária születéséről. A nyugati egyházba valószínűleg I. Sergius pápa vezette be az ünnepet a 7. század végén, majd IV. Ince pápa a 13. században nyolcadot csatolt hozzá, mely 1955-ig élt.
Az ünnep magyar elnevezése a 15. századig vezethető vissza. Kisboldogasszony ünnepe országszerte kedvelt búcsújárónap. A Stella puerpera Solis (’hajnali szép csillag’) tiszteletére szokás volt szeptember 8. hajnalán a napfelkeltét a szabadban várni, csatlakozni az angyalokhoz, akik ilyenkor Mária születésén örvendeznek a mennyben. Azt tartották, hogy akinek „érdeme van rá”, meglátja a kelő napban Szűz Máriát. A népi megfigyelések szerint a fecskék Kisasszonykor indulnak útnak.
Mária Isten áldott földje, amelyből üdvösségünk virága és gyümölcse sarjadt. Ebből a szimbolikából nőtt az a 19–20. század fordulóján még élő Balaton-vidéki és göcseji szokás, hogy a vetőmagot az ünnepre virradó éjszaka, illetve kora hajnalban kitették a harmatra, hogy ne üszkösödjék meg. A nép nyelvén a két nagy Mária-ünnep (augusztus 15. és szeptember 8.) közti időszak neve a kétasszonyköze.
Mária születésének gazdag apokrif hagyományai vannak, s ezek a magyar kódexirodalomba is bekerültek. A 16. századi Teleki-kódex Anna-legendájában olvasható: „Szent Annának elkövetkezvén az órája, a hétnek néminemű keddin szüle. Egészségben szülé az igaz Dávidnak királyi plántáját, ez világnak előtte választott leányt, az édes Szűz Máriát. Miképpen az angyaltul megtanítottak valának, mert ő vala ez világnak jövendő megvilágosojtója és asszonya és tengörnek csillaga.”
A képen: Benozzo Gozzoli Mária születése c. képe (1491)
