Színházi előadás Beregszászon: Petőfi – Szelfi – Zsigereinkben a költő

Petőfi a zsigereinkbe beivódott költő. Idegeneknek nehezen megtanulható szépséges anyanyelvünk kapcsán szoktuk mondogatni, hogy mi, magyarok fél szavakból, utalásokból is pontosan megértjük egymást. És egy-egy kimondott szó egész gondolatsort indíthat el. 

A Petőfi – Szelfi vígdrámát nézve pedig újból és újból rá kell döbbennünk arra, hogy hiába telt el több mint százhetven esztendő a költőóriás utolsó versének megírása óta, Petőfi továbbra is mindennapjaink része, ott él és munkálkodik a lelkünkben. És nem csupán a szabadságról és a szerelemről írott halhatatlan sorai, vagy a „Felül a gálya” filozofikus rövid eszmefuttatása miatt van ez így. Az Anyám tyúkja, A négyökrös szekér, az Egész úton hazafelé, a Cserebogár vagy a Reszket a bokor kapcsán is hányfajta szófordulattal élünk a mai hétköznapokban is. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészeinek előadása ezt újból fényesen bizonyította. Meg azt is, hogy egy Petőfi-verset játékos kedvünkben könnyen folytathatunk Vörösmarty Mihály, Arany János, Ady vagy éppen József Attila soraival. 

Petőfi modern. Megízlelhettük az előadás során, hogy a verseire írt dalokat nagyszerűen lehet reppelni. De az összetartozás napján a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban bemutatott darab – bár mindvégig a könnyed, vidám előadásmód jellemzi – számtalan mai, olykor súlyosabb kérdést is felvet. Vajon a lánglelkű költő mostanság milyen verseket írna? Mi lenne a véleménye korunk nagy kérdéseiről? Milyen posztokat írna közösségi oldalára? Írna-e egyáltalán? És az egyik legfontosabb: kikkel barátkozna? 

Te lennél a barátja?