„Szeretnék május éjszakáján letépni minden orgonát” – májuséjszakai szokások az egykori koronavárosban

A májusfaállítás és a május éjszakai szokások szerte a magyar nyelvterületen elterjedtek. A legismertebb május éjszakai szokás szűkebb pátriánkban a májusfa- vagy májfa-, azaz nyírfaállítás, melyet sok településen a mai napig őriznek. Az egykori felső-Tisza-vidéki koronavárosban, Visken mindmáig erősen él a május éjszakai hagyomány, mely a többi kárpátaljai településtől eltérő szokásvilággal bír, s amelyről az idén április 30-áról május 1-jére virradóan sem feledkeztek meg.

Mielőtt a május éjszakai szokások mai formájáról beszélnénk, érdemes megvizsgálni eredetüket. A Néprajzi Lexikonban a májusfa eredetéről és már a múlt században is meglévő változatairól az alábbiakat olvashatjuk: „Minden év május elsején a falukban, városokban, sok épület előtt lehet leszúrva látni virító zöld levelű, ágas-bogas, karcsú, magas fákat, melyeken virágok, szalagok, déli gyümölcsök, italok, füzérek stb. díszelegnek. Falvakon nőtlen ifjak kedveseik ablaka előtt állítják fel május 1-ső napján virradóra a májusfát; városokban ma már csak a mészárosok emelnek íly fákat a tőlük húst hordó fehérnép számára. A májusfáról azt írják, hogy sz. Jakab és sz. Fülöp, midőn térítgetni jártak, uti társuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbeli cselekvényéért a pogányok tisztátalan személynek nyilvánították, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült. Ez volt sz. Jakab apostol napja virradójára (május 1-én). Nőtlen ifjak ez időtől ez okon szoktak magas zöldfát jó magaviseletű hajadonok ablaka előtt felállítani, még pedig ha lehet észrevétlenül. Ma már májusfa helyett egy csokor szép virág is megteszi a kellő hatást” (Réső Ensel 1867: 198).

Körülbelül 50 évvel ezelőttig még Visken is májfát állítottak a legények szívük hölgyének. A májfaállítást csapatba verbuválódva végezték, 5-8 méter magas, szép, nagy lombozatú nyírfákat vittek a lányok kapujába, amelyeket nem volt szokás díszíteni. Sokat számított azonban, hogy milyen magas a fa, mert ez jelezte a legény szándékának komolyságát. A kiskorú leányoknak kisebb fákat állítottak.

A 1970-es évektől modernizálódás figyelhető meg a május eleji hagyományőrzésben, ugyanis a májfa mellett megjelennek az úgynevezett kosarak, azaz a virágkosarak: a kiskorú lányok cserepes virágkosarat, míg akiknek komoly udvarlójuk van, azok vágott virágból készített nagyobb kosarakat kapnak. Az udvarlás komolyságát az jelezte, hogy milyen a színe a kosárban található virágnak, ugyanis ha a színes virágok között fehér is található, az már az udvarlás komolyságáról árulkodik. A csupa fehér virágot tartalmazó kosár pedig azt jelképezi, hogy az éven esküvője lesz a párnak. A komoly udvarlókkal rendelkezők számára a virágkosarakat az udvarló legközelebbi nőtlen férfi rokona vagy barátja viszi el a választott hölgynek, ezt követően két-három óra elteltével érkezik meg a szerelmes legény is a házhoz.

A kosarakban lévő rózsák száma határozza meg a leányzó korát, amennyiben páros a szám, úgy mindig egy rózsával többet tesznek a kosárba. Az óvodás, kisiskolás lánykáknak a kisfiúk édesanyjuk kíséretében viszik el kosarakat, s kisebb megvendégeléssel fogadják őket. Mára már a májfát szinte teljesen felváltotta a kosár, a legények hatalmas virágkosarakat visznek szívük hölgyének. Május elseje reggelén a kosarakat kicsik és nagyok kirakják az ablakba, ahol két hétig lehet megcsodálni a szebbnél szebb kompozíciókat.

Ahogyan más vidéken, itt is elterjedt szokás az éjjelizene húzatása, melyet a legények, urak előszeretettel rendelnek meg. A zenekar mindig a református parókiánál kezd, kifejezve tiszteletét a lelkészházaspár irányába. Czébely József viski muzsikus így nyilatkozott erről: „Minden éven a református lelkész feleségénél kezdjük a muzsikálást, ezt követően járjuk végig azokat a helyeket, ahova rendelték az éjjelizenét. Általában a vége felé a polgármester feleségéhez megyünk tiszteletből.” Visken – ellentétben más településekkel – az éjféli zenét főként a menyasszonysorban lévő leányoknak húzatják. A jegyességben lévő vagy kéretés előtt álló lányok számára a fehér kosarat éjfél előtt pár órával viszi a vőlegény hozzátartozója vagy barátja. Illendő ilyenkor, hogy a fehér kosárhoz éjfél környékén zene is társuljon, tehát a vőlegényjelölt a kosár érkezése után az éjféli órában éjjelizenével is meglepi választott hölgyét. A zene fogadásánál régebben lámpát vagy gyufát gyújtottak, a későbbiekben villanyt kapcsoltak háromszor, ezzel jelezve, hogy fogadják a muzsikát. Különleges zenei rendje is van az éjjelizenének: „Mindig azzal a hallgatóval kezdjük a muzsikálást, hogy »Szeretnék május éjszakáján letépni minden orgonát«, ezt követően jön a következő hallgató, az »Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki«. Általában 7 dallamot játszik el a zenekar: három hallgatót, majd átvezetőként jön a »Jaj, de szép kék szeme van magának« keringő dallammal, aztán csárdással folytatja: »Nyisd ki babám az ajtót« és más csárdás, majd lezáróként tangó stílusban a »Jó éjszakát, jó éjszakát« című nóta szólal meg” – mondja Czébely József.

Egyedinek mondható az is, hogy a kosarakért mind a kislányok, mind a nagylányok a későbbiekben ajándékot visznek annak, akitől kapták, ezzel is kifejezve tiszteletüket a férfi nem iránt.

A szerelem és szeretet kifejezésének, a nemek egymás iránti kölcsönös tiszteletének különleges formája a május éjszakai szokáskultúra, melyet őseink hagyományoztak ránk. Jelentősége a globalizált világ által sugallt trendi ünnepekkel szemben abban van, hogy több száz éves tiszta forrásból táplált hagyománnyal bír, melyben fellelhetőek mélyről jövő egyéni gyökereink, hiszen rokonaink, szüleink, dédszüleink által kaptuk. Legyünk büszkék eme nemes kultúrkincsre, hagyományainkra!