A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja augusztus 12-13. között rendezte meg a Kótyuk István akadálymentesítő nyelvtanfolyam továbbképzést, melyen főképpen a szórványvidéken oktatók vettek részt. A megnyitóra a Rákóczi-főiskola Törökbálint termében került sor, a résztvevőket Váradi Natália, a Felnőttképzési Központ vezetője köszöntötte. Kihangsúlyozta, most a 2016-2022 között megvalósuló magyar, mint idegen nyelv, és ukrán, mint idegen nyelv tanfolyamok folytatódnak. Az idő alatt több mint 20 ezren kaptak kétnyelvű tanúsítványt.
– Kótyuk Istvánról neveztük el ezt a programot, aki sokunknak a tanára volt, generációk tanultak a keze alatt. Szótárszerkesztőként, műfordítóként és egyetemi oktatóként egész életében azon dolgozott, hogy közelítse egymáshoz a Kárpátalján élő ukránokat és magyarokat. Ezért úgy gondolom, hogy a névválasztás nagyon találó és sikeres – fogalmazott Csernicskó István. Hozzátette, a programmal az a céljuk, amennyiben van érdeklődés a magyar nyelv iránt, ha az emberek szeretnének magyarul tanulni, erre teremtsék meg a lehetőséget és az esélyt. – Valamennyiünk számára fontos, hogy azok, akik érdeklődnek a magyar kultúra, a magyar nyelv és irodalom iránt, valóban megtanulhassanak magyarul. De ennek a projektnek a keretében nemcsak magyar nyelvtanfolyamok indulnak, hanem számos településen ukrán nyelvű képzések is azok számára, akik úgy érzik, hogy szeretnék elmélyíteni az államnyelvismereteiket – jegyezte meg a Rákóczi-főiskola rektora, majd hozzátette, ez a program része annak a nyelvi akadálymentesítő projektnek, amely Európai Uniós finanszírozással, illetve a magyar kormány támogatásával zajlik. Végül a főiskola nevében köszönte meg a jelenlévő pedagógusoknak, hogy részt vállalnak ebben a programban, hogy vállalták ezt a nem egyszerű, de nagyon hálás feladatot. Nyelvet tanítani ugyanis egyáltalán nem könnyű, de aztán a siker magáért beszél.
A pedagógusokkal a kétnapos képzésen Pelcz Katalin, a Pécsi Tudományegyetem Nemzetközi Oktatási Központ magyar nyelvű programjának vezetője foglalkozott. A szakember módszertani előadásokat tartott a hallgatóknak.
– Nagyon jó volt látni, hogy ilyen sok az érdeklődő. Az órákon leginkább azok a gyakorlati tudnivalók kerültek előtérbe, melyekkel a hatékonyságot lehet növelni a nyelvoktatásban. Azon igyekeztünk javítani, hogy világosak legyenek a célok, hogy a rendelkezésre álló idő alatt mit lehet megtanulni. A nyelvtudás nyelvhasználatból születhet, ez az általunk kidolgozott módszertannak a lényege, ami azt jelenti, hogy a gyakorlati nyelvhasználatot próbáljuk úgy bevinni a tanterembe, hogy az biztos alapokat tudjon nyújtani a továbblépéshez is – fejtette ki a szakember.
Nacsa Lőrinc videóüzenetben jelentette be a magyar és ukrán tanfolyamok megkezdését.
– Kárpátalja Ukrajna soknemzetiségű régiója, ahol évszázadok óta élnek egymás mellett békében és megértésben a különböző etnikumok. Egymás nyelvének, és a nyelven keresztül egymás kultúrájának, gondolkodásának ismerete nagyban segíti a nemzetek közötti toleranciát, együttműködést. Mindezt szem előtt tartva döntött úgy a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, hogy a Rákóczi-főiskolával együttműködve egy olyan programot indít, amelynek célja, hogy inkluzív módon támogassa, elősegítse a nyelvek és kultúrák közötti együttélést – hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Hozzátette, a Kótyuk István nyelvi akadálymentesítő tanfolyam Kárpátalja lakosai számára egyfajta nyelvi akadálymentesítést jelent. S célja túlmutat a puszta nyelvoktatáson: a társadalmi befogadás és egyenlőség előmozdítását szolgálja.
– Örömünkre szolgál, hogy kezdetét vette a tanfolyam oktatóinak továbbképzése, és szeptemberben megindul a magyar mint idegen nyelv és ukrán mint idegen nyelv oktatás a jelentkezők számára. A magyar, mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán, mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg. A program megvalósításában összesen 72 pedagógus működik közre. A nyelvtanfolyammal nemcsak a különböző etnikumok közötti megértést szolgáljuk, hanem a jelenlegi nehéz háborús gazdasági helyzetben több mint 70 oktatónak biztosítunk munkát és segítjük a szülőföldön való megmaradásukat – fűzte hozzá az államtitkár.
– A következő hónapokban több mint ötven településen 100 órában tanulhatnak a jelentkezők, akikkel 72 pedagógus foglalkozik majd. Ők azok, akik részt vettek a kétnapos továbbképzésen. Mivel a több hónapon át tartó képzést a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatja, így azok ingyenesek, csupán egy jelképes jótékonysági alapba való hozzájárulást, 250 hrivnyát kell befizetni a száz óráért – magyarázta Váradi Natália. Hozzátette, a főiskola filológia tanszékének négy oktatója egy előzetes tananyagcsomagot készített el, ami elsősorban beszédorientált, a mindennapi boldogulásra összpontosít.
Pelcz Katalin is hozott tananyagot és könyveket ahhoz, hogy minél intenzívebben és többoldalúan tudják elsajátítani a legszükségesebb szókincset annak érdekében, hogy a kommunikáció megvalósuljon.
A jelentkezés lehetősége megannyi felületen elérhetővé vált, a regisztrálás szeptember hatodikáig lehetséges. Ezt követően megtörténnek a csoportbontások, s legkésőbb szeptember végétől megkezdődnek a 2026 májusáig tartó foglakozások.