Százhúsz koncerttel a hátuk mögött Szalonna és Bandája erdélyi turnéra indul

Írta: | Forrás: Hagyományok Háza sajtószolgálata | 2024. november 07.

Évadzáró turnéra indul Erdélybe a Szalonna és Bandája. A nyolctagú zenekar – az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezésében – négy városban, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Temesváron lép fel november 7-10. között. A részleteket Pál István Szalonna zenekarvezető foglalja össze.

Százhúsz koncerttel a hátuk mögött Szalonna és Bandája erdélyi turnéra indul

„A Szalonna és Bandájával igen tartalmas évre tekinthetünk vissza, mintegy százhúsz koncerten léptünk fel a Kárpát-medence minden szegletében. Nagy szeretettel fogadtak minket, de fájó számunkra, hogy Kárpátalja kimaradt a sorból. Bízom benne, hogy a béke talán elérhető közelségbe kerül.

Jóllehet a Magyar Állami Népi Együttessel még készülünk ebben az évben Kolozsvárra, a négynapos erdélyi turné a Banda év végi záró programsorozata, s egyben ráhangolódás az adventi ünnepkörre. A műsor összeállításánál még nem a karácsonyi dalok kaptak szerepet, de az ünnep közeledtével nem kizárólag a táncmuzsikát helyeztük előtérbe, hanem lassabb, meghittebb dallamokkal is szeretnénk kifejezni az adventi várakozást. Ezúttal a legújabb lemezünkből válogatunk: Nagysajótól Bonchidán át egészen Szatmárig, Galga mentéig szerepelnek muzsikák az igen színes palettán. Kárpátalját – mint az elmúlt húsz évben minden koncerten, – sose hagyjuk ki, hiszen a Zöld erdőben de magos című összeállításunk, amit még Tiszaújlakon tanultam a kárpátaljai mesteremtől, biztosan megszólal.

A fellépés helyszíneit az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány javasolta, s a választás jól illett a bevált gyakorlatunkhoz, hogy az egyik évben a szórványt, másik évben a nagyobb városokat célozzuk meg. Székelyudvarhelyen már jó pár esztendeje muzsikáltunk, Marosvásárhelyen az Erdélyi Hagyományok Háza Bartók Béla termében először lépünk fel. Sepsiszentgyörgyön tavaly játszottunk a Táncháztalálkozón, ezúttal a közönségnek egy különleges zenei élményben lehet része, mivel a 34. Népzene- és Néptánctalálkozó programsorozatának keretében a Heveder zenekarral muzsikálunk együtt. Temesváron az Új Ezredév Református Központ templomának helyszínén mintegy három évvel ezelőtt léptünk fel. A helyszín igen meghitt, s ez a bensőséges hangulat a fellépőket is megérinti.”

Hírek

  • Becske Adrienn: „… őrizzük a parazsat”

    Sokak által ismert a Viski Folkműhely tevékenysége, ahol jelenleg is közel hetven gyermekkel foglalkoznak a pedagógusok, akik azt is fontosnak tartották, hogy az ifjú zenészeknek legyen lehetőségük a tanultakat – ének, zene, tánc – kamatoztatni. Többek mellett ezért hívták életre 2017-ben a Viski Fr...

  • Együtt szeretetben – karácsonyi ünnepség a munkácsi magyar közösségben

    Az advent csendes várakozása és a karácsony közeledtének örömteli izgalma meghitt és igazán lélekemelő hangulattal töltötte meg a Munkácsy Mihály Magyar Ház rendezvénytermét december 21-én, amikor a Latorca-parti város magyarsága újra összegyűlt, hogy az összetartozás jegyében együtt élje át a szere...

  • Miért ünnepeljük Jézus születését december 25-én?

    A karácsonyt minden évben december 25-én tartjuk, miközben a történészek és teológusok szerint Jézus születése aligha esett a téli hónapokra. A kereszténység második legnagyobb ünnepe az év legsötétebb időszakára került, amelynek szimbolikája egészen a pogány hagyományokig nyúlik vissza.

  • Karácsonyi ritmusok: ünnepi kiállítás az ungvári főkonzulátuson

    Ünnepi hangulatú kiállításmegnyitóra került sor advent időszakában Magyarország Ungvári Főkonzulátusa épületében. A „Karácsonyi ritmusok” című tárlaton Kopriva Attilafestőművész, művészettörténész, egyetemi tanszékvezető, valamint tanítványai – Janco Mária, Ruscsák Natália és Verbovszka Zsófia – mut...

Események

Copyright © 2025 KMMI