Ritmus és lélek – Kulturális műsor a 775 éves Eszenyben

Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2023. szeptember 28.

Eszeny és az itt immáron több mint három évtizede sikeresen működő Ritmus táncegyüttes neve szorosan összekapcsolódik. Nem véletlen, hisz a Szabó Tibor vezette táncegyüttes vitte jó hírét szerte Kárpátalján és a Kárpát-medencében, s ők azok, akik a település hagyományait őrizve a történelmi múltjáról sem feledkeznek meg. Máskor ilyentájt a Micz bán Napok keretében nagyszabású kulturális fesztiválra került itt sor, meg a falunapot is szeptemberben tartották, ám előbb a pandémia, most meg a háború miatt ezt nem rendezhették meg. A múlt héten azonban mégiscsak összejöttek egy kisebb ünnepségre.  

Ritmus és lélek – Kulturális műsor a 775 éves Eszenyben

Eszeny község első írásos említésének 775. évfordulójára emlékeztek a településen. A Ritmus néptáncegyüttes és a BorzsaVári népi zenekar ezúttal is csodálatos műsorral lepte meg a közönséget. Kovács Erika, a zenekar énekese, aki a moderátor szerepét is felvállalta, a tőle megszokott lelkiséggel gazdagította az előadást. Ami igencsak szépen felépített volt, a régi falusi reggeleket idézték meg. Harangszóra gyulladt fel előbb egy gyenge fény a teremben, a színpadon mintha hajnali istentiszteletre mentek volna az emberek, Kovács Erika szépen csengő hangján felcsendült a 90. zsoltár – Tebenned bíztunk eleitől fogva… – Aztán világosodott, jött a csordás, s hamarosan a Hajdúságban érezhettük magunkat: a lányok a kilenclyukú hidat, a fiúk a gémeskutat formázták meg, s ezeket a harangszó keltette életre, hogy a Ritmus fiataljai ennek a vidéknek a táncait mutassák be. Aztán egymást követték előadásukban a Kárpát-medence különböző tájainak táncai, közte pedig a mezővári zenészek szórakoztatták a nagyérdeműt szívet-lelket melengető műsorukkal. És meglepetésként a hugylovói énekkar is eljött, hogy együtt ünnepeljenek barátaikkal, akikkel korábban több jótékonysági műsorban szerepeltek együtt. 

A közel kétórás előadás felejthetetlen perceket szerzett kicsiknek, nagyoknak egyaránt. 

Az ünnepség résztvevőit köszöntötte többek között Albertné Simon Edina, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Zubánics László, az UMDSZ és a KMMI elnöke, Valerij Szamardak, a Csapi Városi Kistérség polgármestere, Maha László városi képviselő, a Csapi Széchenyi István Líceum igazgatója. 

A program a Kultúrházak éjjel-nappal eseménysorába illeszkedve táncházzal zárult.

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI