RIT: Téli tárlat és díjátadó

Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2023. december 28.

Megnyílt a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) 2023-as Téli tárlata, amelyen átadták az idei Révész Imre-díjakat is. A Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban kiállítótermeiben 23 művész több mint 60 alkotása tekinthető meg egy hónapon keresztül. A termekben a kárpátaljai festőiskola hagyományait követő tájképek, portrék és csendéletek mellett dekoratív, absztrakt és nonfiguratív festményekkel, kisplasztikákkal, grafikai, valamint iparművészeti munkákkal is találkozhatnak az érdeklődők.

RIT: Téli tárlat és díjátadó

A rendezvény a díjátadóval vette kezdetét. A 2015-ben Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a RIT által létrehozott díjat immáron hetedik alkalommal adták át a magyar kultúrát és a társaság munkáját támogató személyeknek, művészeknek.

Az idén két személy, egy kiemelkedő alkotó tevékenységet folytató keramikus és grafikus, Hrabár Natália, és egy művészeteket pártoló mecénás, Zajec Olga újságíró, televíziós riporter részesült a Révész Imre-díjban.

A díjakat Albertné Simon Edina, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Kulin Judit, a KMKSZ Ungvári Városi Szervezetének vezetője, illetve Kulin Ágnes, a RIT elnöke nyújtotta át.

A RIT 30 év alattiakat megcélzó ösztöndíjpályázatának ötödik nyertese Román János Pál lett.

A díjátadót a RIT elnökének éves beszámolója követte, amelyben már a jövő évi terveket is beharangozták.

Kulin Ágnes megjegyezte, az alkotómunkára is kihatással vannak a hétköznapok megpróbáltatásai. Egyesek aktív időszakukat élik most, hiszen az alkotás öröme egy önterápiás eszköz is, és segíthet a nehézségek feldolgozásában.

„Mások viszont nem találják a helyüket és azt a kifejezésformát, amit ebben az időszakban hitelesnek és helyén valónak éreznek. Mind a két hozzáállás érthető. Együttérzéssel és empátiával követjük az eseményeket.

Alkotóművészek munkáját segítő szervezetként, annyit tudtunk és tudunk tenni, hogy ebben az időszakban is támogatói hátteret biztosítsunk a tagjaink számára.” – fogalmazott a társaság vezetője.

Kulin Ágnes hozzátette, az idén megjelent névadójukról, Révész Imre munkásságáról egy kötet, amely könyvbemutatóján ők is részt vehettek. S mivel a következő évben méltatják a festőművész születésének 165. évfordulóját, szeretnének egy kárpátaljai könyvbemutatót is megvalósítani itthon, a szerzők meghívásával.

A jövő évi tervekkel kapcsolatban a RIT elnöke kiemelte, az Irka című gyermeklap 30 éves fennállásának kapcsán részt vesznek egy gyermekillusztrátori kiállítás szervezésében is.

Ez lesz a 2024-es év első rendezvénye, a magyar kultúra napjához igazodva.

Végezetül Kulin Ágnes köszönetet mondott a támogatóknak (Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., ungvári főkonzulátus, beregszászi külképviselet, KMKSZ, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás kulturális osztálya) és áldott karácsonyt, reményteli, békés, boldog új évet kívánt mindenkinek!

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI