Hagyományosan, minden év decemberében rendezik meg a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) Téli tárlatát. Ezúttal – díjátadóval egybekötve – szűk körben tartották az ünnepélyes megnyitót.
Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2020. december 18.
Hagyományosan, minden év decemberében rendezik meg a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) Téli tárlatát. Ezúttal – díjátadóval egybekötve – szűk körben tartották az ünnepélyes megnyitót.
Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága immáron hatodik alkalommal jutalmazza a társaság munkáját kiemelkedően támogató és építő személyeket, művészeket.
Az idén Iván Ambrus festőművész, a RIT alapítótagja (idős kora miatt nem lehetett jelen a rendezvényen, helyette a testvére vette át a díjat), illetve Vári Fábián László költő, a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának elnöke részesült elismerésben. Utóbbi a művészeteket pártoló mecénás kategóriában kapta a Révész Imre Díjat.
A díj részét képezi az Erfán Ferenc képzőművész tervei alapján elkészült bronz érme, egy oklevél és jelképes pénzjutalom. Buhajla József ungvári főkonzul, Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára, illetve Kulin Ágnes, a RIT elnöke gratulált legelőször a kitüntetetteknek.
2020-ban második alkalommal hirdette meg ösztöndíjpályázatát a RIT. A pályázaton olyan kárpátaljai és kárpátaljai származású fiatal magyar művészek vehettek részt, akik októberig nem töltötték be 30. életévüket. Az ösztöndíját idén a tiszapéterfalvai Kutasi Csaba vehette át. A fiatal művész bemutatását követően, Kulin Ágnes és a tavalyi ösztöndíjas, Zsigó Olívia nyújtotta át az oklevelet és kívánt sok sikert a fiatal művésznek.
A díjátadó után a RIT elnöke megtartotta éves beszámolóját. Kulin Ágnes kitért a koronavírus-járvány okozta nehézségekre, az elmaradt alkalmakra, kiemelte azokat az új kezdeményezéseket is, amelyeket az év során sikerült megvalósítaniuk. Többek között szólt a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő RIT új projektjeiről. Az egyik ilyen a digitális tárlatvezetés. Egy másik pedig a Kovács Vilmos Irodalmi Társasággal (KVIT) közösen szervezett, a Nyitott ablak – képekben a szót és szavakban a képet elnevezésű műhelymunka.
A megnyitó keretében emlékeztek meg a nemrég elhunyt Benkő Györgyről és Balogh Máriáról. Életpályájuk bemutatásával, majd egy perc csenddel adóztak emlékük előtt. A kiállításon Benkő György két befejezetlen alkotása is megtekinthető.
A Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban december 18-tól egy hónapon keresztül látogatható a kiállítás, amelyen huszonnégy művész alkotását tekinthetik meg az érdeklődők.
A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...
A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...
Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...
Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!