Révészesek Brüsszelben

Írta: Tudósító | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2012. március 16.

Brüsszelben, az Európai Unió fővárosában rendeztek kiállítást a Kárpátaljai Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) alkotóinak munkáiból. A kiállításon Benkő György, Kopriva Attila, Magyar László, Erfán Ferenc, Veres Ágota, Imre Ádám, Gogola István, Gogola Zoltán és Szocska László alkotásait tekinthetik meg a látogatók. 

Révészesek Brüsszelben

A tárlat – amelyet a brüsszeli Balassi Intézet és nemzeti kisebbségeknek az EU fővárosában működő európai érdekképviseleti irodája (HUNINEU) rendezett – ünnepélyes megnyitóján Schmitt Pál magyar köztársasági elnök kiemelte: a magyar művészet bármelyik európai országgal lépést tart, az unióba hozott művészeti örökség ugyanúgy büszkévé teheti az országot, mint a tudományos örökség vagy a nyelvi és néprajzi gazdagság.

– Többek mellett Magyarország beregszászi külképviseletének tartozunk köszönettel, hogy az alkotásainkat a brüsszeli közönség is megszemlélheti – nyilatkozta lapunknak Magyar László, a RIT elnöke. A képek egyébként két helyszínen összesen két hónapig maradnak Brüsszelben.

– Mikorra tervezik a másik kiállítás megrendezését?

– Erről már folynak a tárgyalások, s ha minden a reményeink szerint alakul, jövőre egy újabb megnyitóra kell az EU fővárosába utaznunk. Ezen már a társaság valamennyi tagja bemutatná munkásságát.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI