Rendhagyó módon méltatták a színházi világnapot Beregszászon

Írta: KMMI | Forrás: karpat.in.ua | 2021. március 28.

1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozat alapján március 27-én van a színházi világnap. A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi kongresszusa úgy határozott, hogy 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntsék e napot.

Rendhagyó módon méltatták a színházi világnapot Beregszászon

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház rendhagyó módon üzent közönségének a színházi világnapon.

Az erről készült videót ITT tekinthetik meg.

Hírek

  • A fény és a hit találkozása: új ólomüveg ablakokat szenteltek a palágykomoróci templomban

    Ünnepi hangulat lengte be virágvasárnap a palágykomoróci görögkatolikus templomot, ahol a szent liturgia keretében megszentelték a szentély újonnan elkészült ólomüveg ablakait. Az esemény amellett, hogy a kiemelkedő művészeti alkotások ünnepélyes átadását jelentette, a közösség hitének és összefogás...

  • Beregszász rejtett arcai a vásznon – Gogola Zoltán kiállítása a konzulátuson

    A tavasz beköszöntével újabb kulturális színfolttal gazdagodott Beregszász művészeti élete. Április 2-án Magyarország Beregszászi Konzulátusának Munkácsy termében nyílt meg Gogola Zoltán festőművész legújabb, Beregszászi kilátás című tárlata. Az alkotó ezúttal nem a megszokott turistacsalogató látvá...

  • Mit esznek a világban húsvétkor?

    Húsvétkor a világ számos pontján ünnepelnek az emberek: a tavasz kezdetét, a természet megújulását, és a vallási hagyományok szerint Jézus Krisztus feltámadását. Ennek persze elmaradhatatlan kelléke az ünnepi lakoma, ami minden nemzetnél más és más finomságokból áll. A húsvét egyik velejárója a c...

  • Ma van a kereszténység legnagyobb ünnepe

    Húsvétnak a péntektől máig tartó szent háromnapja Jézus kereszthalálának és feltámadásának az egymást követő liturgikus ünnepe, s miközben felidézzük a kétezer éve Jeruzsálemben történteket, arra emlékezünk, hogy a végtelenül jóságos Teremtő Isten egyszülött fiát áldozta azért, hogy az embert megvál...

Események

Copyright © 2026 KMMI