Anyai nagyapám méhekkel is foglalkozott. Gyakran hallom ma is édesanyámtól, hogy a mézből sosem volt hiány, és hogy a méhecskék csípését gyerekként fel sem vette, meg sem érezte. Hozzá voltak szokva az apró lényekhez.
Jómagam most is emlékszem a „méhesre”, vagyis arra az épületre, ahol a méhkasok sorakoztak egykor. Mert nemcsak a szabadban elhelyezett kaptárokra kell gondolnunk, ha méhekről van szó. A fedett vagy körbekerített épületek is szolgálhatták a méhek védelmét. A méheseket a házaktól kicsit távolabb, a melléképületek utáni területre építették. Általában három fala volt, és egy nyitott oldala. Ebben sorakoztak a méhcsaládokat befogadó méhkasok. A méhesek és a méhkasok elhelyezése mindig keletnek, napfelkeltének fordult.
Néprajzi leírásokból tudjuk, hogy a méhkasok igen sokfélék lehettek. Valójában méhlakások ezek, melyeket szalmából, gyékényből vagy vesszőből fontak, készítettek el. Anyaguk a vidéktől függően változott. A sík vidéken inkább a vesszőt használták, míg a mocsaras, tavakkal tarkított helyeken gyékényből készítették. Szalmakasokat pedig elsősorban ott készítettek és használtak, ahol rozst termeltek és azt cséppel csépelték ki. Készítésüknek az előfeltétele a törésmentesség, technikájuk a spirális fonás volt.
A méhkasok formája változó. Lehetett csúcsosan végződő, vagy kupolás. Az utóbbi típusba több lépet építhettek a méhek, gazdagabb volt a méztermés. A kasok belsejébe keresztbe állítva vékony fákat rögzítettek, melyek a lépet tartják majd. Ezek elnevezése néhol kisgerenda, néhol pedig keresztfa volt.
A méhkasokat kívülről tapasztották. Marhatrágya, hamu és agyag keverékével kenték be a külső, de néha a belső oldalát is. Ez védte a kasokat, főként azokat, melyeket tető nélküli méhesekben állítottak fel.
A méhkast lefordítva láthatjuk, hogy alján apró lyuk található. Ez a röplyuk, mely a méhek bejárására szolgált. Ez lehetett négyszög, félkör vagy háromszög alakú is.
A néphit szerint vesszőkast a kakukk tavaszi első megszólalása után nem tanácsos fonni, mert az ilyen kasban nem maradnak meg a méhek. A vesszőkas fonásának ideje karácsony éjjele és karácsony első napja. Az ekkor font méhkasban bőséges lesz méz, szorgalmasan dolgoznak a méhek. Más tanácsok szerint a kasfonást újhold péntekjén napkelte előtt kezdje el a méhész, s a fonás közé nyír- és csipkevesszőt elegyítsen. Az ilyen vesszők elűzik, távol tartják a gonoszt, a méhek megrontóit.
Nos, méhkasokat nem gyakran fonunk ma, viszont a méhekre vigyázhatunk. Nemcsak az általuk termelt méz miatt, mely finom és egészséges, hanem földünk megóvása érdekében is. A méhek szerepe a bioszféra stabilitása szempontjából is fontos tényező.
Zárásul álljon itt a tudomány által is sokat emlegetett mondat: „Ha a méhek eltűnnek, az emberi fajnak négy éve van hátra a kipusztulásig”. Vigyázzunk hát a méhekre!
