Rangos nemzetközi díjat nyert a kárpátaljai magyar fotós

Írta: | Forrás: KISZó | 2023. február 25.

Dorohovics Mihály fotóművész, kárpátaljai etnikumokat bemutató fotósorozata ezüst minősítést nyert a New York Photography Awards és a Tokyo International Foto Awards rangos nemzetközi versenyen. Az ungvári fényképész célja az volt, hogy a régi népviseleteken keresztül bemutassa, milyen nemzeti sokszínűség jellemzi Kárpátalját. A fotók autentikus környezetben, az Ungvári Szabadtéri Néprajzi Múzeumban készültek, ahol összegyűjtötték és kiállították a tájegységre jellemző gazdasági és háztartási berendezéseket, tárgyakat, viseleteket, és a házakat a tájegységi jellegzetességekhez hűen rendezték be. Bevallása szerint maga az ötlet már évekkel ezelőtt megfogalmazódott benne, elsősorban a világhírű görög fotós, George Tatakis a görög Caryatis etnikai csoportot bemutató sorozata inspirálta, amely számos nemzetközi versenyen első helyezést ért el. A magyar nemzetiségű művész a sorozat megvalósításán két hónapot dolgozott – 2022. október elejétől november végéig.

Rangos nemzetközi díjat nyert a kárpátaljai magyar fotós

Dorohovics Mihály díjnyertes képeit a világ több nagyvárosában is bemutatják majd.

A 44 éves alkotó 1995-ben kezdett el fotózni, dolgozott hírlapi fotósként és az utóbbi években magányos hegymászóként lett ismert: lélegzetelállító természetfotókat készített az általa meghódított Kárpátok, a Krím félsziget, a Kaukázus, az Alpok, az Altáj, a Pamír és a Tien-san hegyvonulatairól.

Tavaly szeptemberben Kárpátalja híres és érdekes személyiségei címmel nyílt kiállítása az ungvári várban.

A képen: magyar népviselet; helyszín: 1879-ben épült viski parasztház.

Hírek

  • Különleges miniszoborral gazdagodott Perecseny

    Miniszobrot avattak a sódar tiszteletére Perecsenyben február 21-én.

  • Kárpátaljai Álarcosbál Budapesten

    Vidám farsangi hangulat, elegancia és közösségi összetartozás jellemezte a Hóvár Egyesület Kárpátaljai Álarcosbálját, ahol a kultúra, a zene és a jótékonyság kéz a kézben jártak.

  • Egy évtizede szolgálja a közösséget a Tisza Csillag Kórus

    Idén február 15-én ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a tiszabökényi Tisza Csillag Kórus. Az együttes az elmúlt évtizedben nemcsak a helyi kulturális élet meghatározó szereplőjévé vált, hanem Kárpátalja-szerte és Magyarországon is öregbítette a tiszaháti népdalkincs hírnevét. A járvány idő...

  • Szoboravató ünnepség a Beregszászi Zrínyi Ilona Líceumban

    A Beregszászi Zrínyi Ilona Líceum fontos mérföldkőhöz érkezett február 19-én: az iskola immár nemcsak nevében és szellemiségében, hanem látványos formában is őrzi Zrínyi Ilona emlékét egy mellszobor által, amely az épület előterében kapott helyet. A szobrot Gerhárt Péter szobrászművész készítette, é...

Események

Copyright © 2026 KMMI