Rangos elismerést kapott a kárpátaljai magyar színház tagja

Írta: | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. július 02.

A Deszkavízió szerkesztősége idén nyolc kategóriában választotta ki az évad legjobbjait.

A legjobb férfi főszereplőnek választották Trill Zsoltot, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház tagját is.

Trill Zsolt színművész A kaukázusi krétakörben nyújtott alakításáért kapott elismerést.

Rangos elismerést kapott a kárpátaljai magyar színház tagja

Trill Zsolt az első jelenetétől kezdve tűpontosan hozza a kívülállót, aki még a legintenzívebb jelenetekben is képes bizonyos elegáns távolságtartással figyelni a körülötte lévőket. Belakja a színpad minden négyzetcentiméterét, nem csak akkor, amikor sérült lába ellenére is őrült sebességgel száguld a minimalista díszlet különböző pontjai között, akkor is csak rá tudtam figyelni, amikor csendben állva hallgatott. „Bármely háborút, bármely veszteséget csakis a jóság által lehet helyrehozni” – fogalmaz az előadás rendezője, és Trill Zsolt minden pillanatban – karakterének megkérdőjelezhető erkölcsisége ellenére is ezt a jóságot képviseli, így tud szájából az utolsó, engem minden alkalommal mellbevágó mondat annyi reményt és hitet sugározni, amely magában rejti a katartikus színházélményt – estéről estére – írja a Deszkavízió.

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI