A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények. A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd - a húsvét és a karácsony mellett - a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.

Írta: | Forrás: MTI | 2024. május 18.
A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények. A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd - a húsvét és a karácsony mellett - a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott, pénteki közleménye szerint pünkösdkor három fontos eseményt ünnepelnek a keresztények: a Szentlélek eljövetelét, "mint Krisztus megváltó tettének gyümölcsét és beteljesítőjét", az egyház alapítását és az "egész világra kiterjedő missziós munka" kezdetét.
A Szentlélek kiáradásának bibliai leírása szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával összekapcsolja a különböző nyelven beszélő embereket. Így született meg az első pünkösdkor az egyház.
A pünkösd előtti szombaton tartják a csíksomlyói búcsút, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik. Az idei évben az ünnepi szentmise szónoka Felföldi László pécsi megyés püspök lesz.
Pünkösdhétfőn az egyház a Boldogságos Szűz Mária, az egyház anyja liturgikus emléknapját ünnepli Ferenc pápa 2018-ban hozott döntésének megfelelően. Az emléknap célja, hogy "elősegítse az egyház anyai érzésének növekedését a lelkipásztorokban, a szerzetesekben és a hívekben, ezzel egyidejűleg növelje a hiteles Mária-ájtatosságot" - olvasható az MKPK közleményében.
Több ezren nézték a napfelkeltét Stonehenge felett szombaton, hogy megünnepeljék a nyári napfordulót, ami a tavasz végét jelzi az Egyesült Királyságban. A déli Wiltshire megyében található neolitikus emlékműnél a látványosságra összegyűltek megünnepelték az év leghosszabb napját.
Ma, június 21-én kezdődik a csillagászati nyár, a napforduló 4 óra 42 perckor lesz – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján. Hozzátették: ekkor „fordul” meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol szombaton delel. Innentől viszont ellentét...
A Pro Arte – Munkács civil szervezet június 1–15. között szervezte meg a XIV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábort, melynek ezúttal is a hegyekkel körülölelt Királyfiszálláson található Kvitka Polonini Szanatórium adott otthont. A művésztelep záróünnepségére szombaton került sor a festői környezetb...
A katolikus egyházban a pünkösdöt követő tizedik napon ünneplik az Úr szent Testének és Vérének ünnepét, amely ebben az évben június 19-re, csütörtökre esett. Az ünnep latin neve Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini, népi nevén Úrnapja.