Premier Beregszászban – Klamm háborúja

Írta: lexi | Forrás: karpataljalap.net | 2020. február 10.

A szavak ereje… Egy tanár szájából kivételes jelentéstartalommal bír a „Minden tanár gyilkos!” kijelentés. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban először február 7-én bemutatott Klamm háborúja egy elkeseredett, magába roskadt német irodalomtanár csatáját viszi színre az ellene teljes bojkottot hirdető osztállyal.

Premier Beregszászban – Klamm háborúja

Kai Hensel német szerző 2002-ben Német Ifjúsági Színházi Díjjal elismert monodrámájának elején a tanulók levélben tudatják irodalomtanárukkal, hogy őt tartják felelősnek az előző tanévben, az érettségi előtt öngyilkosságot elkövető iskolatársuk haláláért. A hadüzenetben valódi passzív ellenállást tanúsítanak. Klamm tanár úr eleinte megpróbál a normális iskolai keretek között tovább tanítani, de eljön az idő, amikor ő is meghirdeti saját csatáját – ekkor azonban az igazgató, kollégái és az egész iskola ellen. Az elvárásoknak eleget tevő viselkedés jelenetről jelenetre foszlik le a főhősről, akinek lába alól végérvényesen kicsúszik a talaj, ezáltal olyan tabukat is néven nevez, amelyek az iskolai konvenciók alapjait kérdőjelezik meg.

Az osztályterem-színházi előadást Magyarországon elsőként a budapesti Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház mutatta be 2008-ban. A műfaj jellegzetessége, hogy valódi osztálytermekben szembesíti a tanulókat a mindennapi iskolai élet során tapasztalható problémákkal.

Kacsur András, alias Klamm tanár úr harca a némaságba burkolódzó osztállyal bőven hagy a nézőben kérdéseket. Az elő­adás bővelkedik ugyan humoros részletekben, a lényeg mégis a tanári lét azonosságában nyilvánul meg: miként jut el egy szigorú, megátalkodott tanár a létezés legaljáig. A mélyenszántó előadásban kitűnően alakítja szerepét a beregszászi színház színésze, akinek remek játékát Novák János rendező segítette Gyevi-Bíró Eszter színházi nevelési programvezető közreműködésével.

Az előadást követően az teremben maradt tanulóknak és tanároknak lehetőségük nyílt a bennük megfogalmazódó gondolatokat megosztani egymással, amelyek támpontul szolgálhatnak mindannyiuknak saját helyzetük, valamint a másik oldal hatékonyabb megértéséhez.

A premier utáni szakmai beszélgetésen Novák János rendező kifejtette, hogy a tudásátadással nap mint nap találkozik az ember, hiszen ez egy soha véget nem érő folyamat. „Ez egy olyan darab, amely a közhelyekből merít, felismerhetők benne olyan szövegfordulatok, amelyeket milliószor hallhattunk évnyitókon, évzárókon. Van azonban egy olyan része is a dolognak, ami zavarba ejtő: belelátunk egy ember nyomorúságába is. Ezzel szembesülve, ellenszenves dolgokat felerősítve mutat meg az előadás, így mélyebbre jutunk az ember ismeretében és a szeretetében is” – húzta alá a rendező.

A jövőben az osztályterem-színházi előadást Kárpátalja magyar iskoláiban láthatják a felső tagozatos tanulók, akik azt követően részt vesznek a darabot feldolgozó foglalkozáson is.

Hírek

  • Vidám ünnepi műsorral búcsúztatták az évet a Rezeda tehetségei

    Félévzáró ünnepi műsorra várták a Rezeda Folkműhely növendékei a szülőket, hozzátartozókat, vendégeket. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban megtartott műsor résztvevőit Orosz Enikő köszöntötte.

  • Átadták a Révész Imre-díjakat és a RIT-ösztöndíjat

    A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) 2025-ös Téli tárlatának megnyitóját, a hagyományokhoz híven, díjátadóval egybekötve tartották a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. 

  • Kárpátalja a középpontban – zenés-irodalmi est Budapesten

    Évzáró adventi irodalmi-zenés estet tartottak december 19-én a Kárpátaljai Szövetség székházában Budapesten. A rendezvényen több, Kárpátaljához kapcsolódó kötetet mutattak be.

  • Kárpátaljai magyar hagyományőrzőket méltatott az anyaország

    A Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Csoóri Sándor Program oklevelét vehette át néhány kárpátaljai hagyományőrző szervezet és közel 20 magánszemély. A magyar népi hagyományok megőrzéséért és továbbadásáért végzett kiemelkedő nemzetépítő munkájukért járó elismeréseket Novák Irén művész...

Események

Copyright © 2025 KMMI