Nagy érdeklődés övezte Povk Mihály, tiszaújhelyi születésű festőművész tárlatának megnyitóját az Ungvári Magyar Házban. A tárlaton 25 vidám, életigenlő tájképet és csendéletet tekinthetnek meg az érdeklődők.
Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2025. augusztus 20.
Nagy érdeklődés övezte Povk Mihály, tiszaújhelyi születésű festőművész tárlatának megnyitóját az Ungvári Magyar Házban. A tárlaton 25 vidám, életigenlő tájképet és csendéletet tekinthetnek meg az érdeklődők.
Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke köszöntőjében a festőművész sokoldalú személyiségét méltatta. Elmondta, történésznek tanult, különböző állami tisztviselői beosztásokat töltött be, az újságírás felé is kacsintgatott, majd hobbi szinten kezdett el a festészettel foglalkozni. Később egyre gyakrabban nyúlt ecsethez, s kezdte vászonra vinni a természet szépségeit, vidékünk történelmi múltjának értékeit. Színes tájképeket, csendéleteket fest, de emellett filozófiai gondolatokat is megpróbál kézzel foghatóvá tenni.
Csizmadia Alexandra, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának gazdasági attaséja emlékeztetett, hogy a konzulátuson még 2020-ban nyílt kiállítása a festőművésznek, amit a koronavírus-járvány 4 nap után félbeszakított. Köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy ezt a mostani, háborús időben indult kiállítást már nem fogja megszakítani semmi.
Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója reményét fejezte ki, hogy a háborúban megnyitott tárlat békeidőben ér véget. A lapigazgató az újságban megjelenő portréinterjúból (lásd lapunk 16. oldalán) villantott fel részleteket, amelyből megismerhetik az alkotó életútját.


Povk Mihály megköszönte a lehetőséget a kiállításra, és arról beszélt, hogyan ragadott ecsetet, minek a hatására születtek első művei. Vallja, ami meg van írva számunkra az életben, azt nem tudjuk elkerülni. Hálás Istennek, hogy megadta neki a lehetőséget a festéshez, és igyekszik legjobb tudása szerint beteljesíteni ezt az akaratot.
A 70. születésnapját ünneplő festő az eseményen egy meglepetés ajándékot is kapott: az 1978-ban írógéppel készített diplomamunkájának eredeti példányát, amit már régóta keresett.
A kiállítás az Ungvári Magyar Házban (Ungvár, Munkácsi u. 54.) tekinthető meg hétköznapokon 9.00–13.00 óra (közép-európai idő) között.
Mosoly, ének, tánc, könnyek és ölelések – megható pillanatokkal köszöntek el az óvodás évektől a P. Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázisóvodájának nagycsoportosai. A Katica csoport ballagási ünnepsége egyszerre volt számvetés, búcsú és ünnepélyes elindulás egy új életszakasz felé.
Magyarország Ungvári Főkonzulátusán mutatták be dr. Dupka György történész, író, újságíró, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára A kárpátaljai politikai elítéltek, Gulag-rabok, mártírok panteonja 1944–1970 című monográfiájának bővített, második kiadását. A magyar kormány támogatásával megjelent köte...
A legendás beregszászi képzőművészről és közéleti személyiségről, Horváth Annáról elnevezett alkotóhét immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) szervezésében. Az egyhetes program idén is a művésznőről elnevezett múzeum és alkotóház mellett t...
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány immár nyolcadik alkalommal valósította meg a ZeneVarázslat képzést és hangversenyt dr. Várnagy Andrea érdemes művész, Liszt Ferenc- és Budapest Márka-díjas zongoraművész szakmai vezetésével. Az ünnepi alkalom különleges jelentőségét adta, hogy az esemény keretében ...