Potápi: tanulmányi ösztöndíj külhoni magyar jogászhallgatóknak

Írta: KMMI | Forrás: KISZó | 2021. március 30.

Megjelent a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának idei pályázati felhívása a dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíjra, amelyre külhoni magyar jogászhallgatók jelentkezését várják – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

Potápi: tanulmányi ösztöndíj külhoni magyar jogászhallgatóknak

Az államtitkár kiemelte: a pályázat célja a külhoni magyarság jogi gyarapodásának elősegítése. Hangsúlyozta: „Kiemelten fontos, hogy a határon túli magyar közösségek minél több jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam jogrendjét és szaknyelvét egyaránt ismerő fiatal jogásszal rendelkezzenek” Felidézte: a külhoni magyar jogászképzés támogatása érdekében indították el 2012-ben a dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíjprogramot, amelynek szakmai koordinációját a Budapesti Ügyvédi Kamara látja el.

Potápi Árpád János ismertette: idén 30 kiemelten tehetséges jogászhallgatót tudnak támogatni: Erdélyből 10, Felvidékről 7, Vajdaságból 6, Kárpátaljáról 3, Horvátországból 1, Muravidékről 1, a diaszpórából pedig 2 diákot.

Az ösztöndíjra azok a magukat magyarnak valló, Magyarország területén lakóhellyel nem rendelkező diákok jelentkezhetnek, akik a Magyarországgal szomszédos országokban vagy a diaszpórában a 2021/2022-es tanévben magán vagy állami felsőoktatási intézményben jogászképzésben vesznek részt nappali tagozaton, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, és legalább két sikeresen lezárt tanulmányi félévet igazolni tudnak.

Az ösztöndíjat elnyerő hallgatók 12 hónapon keresztül összesen 1.200.000 forint támogatásban valamint szakmai képzésben részesülnek, a pályázat teljes kerete 36 millió forint.

A pályázatra 2021. április 1-től április 30-ig lehet jelentkezni.

A felhívás a www.bgazrt.hu és a www.kulhonimagyarok.hu oldalakon érhető el.

Hírek

  • 10 ezer kézfogás a magyar iskola választásáért!

    A Rákóczi Szövetség támogatóival együtt az ősz folyamán idén is háláját fejezi ki mintegy félezer településen annak a közel 10 ezer külhoni családnak, akik a magyar iskolát és ezzel együtt a magyar jövőt választották iskolakezdő gyermeküknek. 3500 felvidéki, 1000 kárpátaljai, 1300 vajdasági, 4000 er...

  • Több is veszett Mohácsnál – 500 éve történt a mohácsi csata

    500 esztendeje pecsételődött meg a középkori Magyar Királyság sorsa. Az Oszmán Birodalom hadai ellen 1526. augusztus 29-én vívott mohácsi csatát történetírásunk úgy emlegeti, mint „nemzeti nagylétünk nagy temetőjét”. Valószínűleg ez a magyar hadtörténelem legtöbbet taglalt ütközete.

  • „Add tovább az áldást!” – több száz fiatal töltődött fel a Villámtöltésen

    Több száz fiatal gyűlt össze augusztus 26-án Beregszászban, a régi varroda épületében a negyedik Villámtöltés Ifis Találkozóra. A beregszászi református gyülekezet ifisei által szervezett alkalom célja az volt, hogy a nyár végén, az új tanév kezdete előtt a fiatalok ne csupán élményekkel, hanem lelk...

  • Kárpátaljától Kistarcsáig őrzik Cipő emlékét – emlékfát ültettek a legendás zenész tiszteletére

    Bódi László „Cipő” emlékére ültettek emlékfát augusztus 23-án Kistarcsán. A megemlékezésen Kárpátalját Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem elnöke és Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója képviselte. A faültetés szimbolikusan is összekapcs...

Események

Copyright © 2026 KMMI