Pogánytánc – premier a beregszászi színházban

„Öt nő, egy még nem férfi, egy majdnem férfi és egy már nem férfi tánca…” A Brian Friel drámája alapján színpadra vitt Pogánytánc (Tánc Lughnasa idején) című előadás premierjével nyitották meg szeptember 22-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház harmincadik évadát.

A bemutató előtt a színház zsúfolásig megtelt nagytermében helyet foglaló nézőközönséget Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház megbízott igazgatója köszöntötte: „Szavakkal ki sem tudjuk fejezni, hogy mekkora öröm számunkra, hogy az elmúlt 19 hónap fényében mi már sokadik alkalommal állhatunk itt új előadással, illetve régi előadások megelevenítésével az önök – remélhetőleg – örömére, megelégedésére.” Elmondta, nagyon hosszú út vezetett odáig, hogy a mostani előadást be tudják mutatni, ugyanis a próbafolyamat sokszor viszontagságos volt. Éppen emiatt van benne az előadásban az a fajta kitartás és küzdelem, amely a kárpátaljai magyarokat jellemzi, és talán sajátos jegyként is tartják már rólunk számon. „Itt vagyunk, s örömmel vagyunk itt. Megpróbáljuk megélni azt a szeretetet, amely minket a magyar kultúránk, azon belül a magyar színház iránt tart. Azt kívánom, hogy a mai este folyamán érezzék meg ezt az odaadást, és ezzel a lelkülettel feltöltődve tudják a mindennapokat folytatni, a nem kevés nehézséget leküzdeni, és megélni azt, hogy Kárpátalján magyarokként élhetünk” – emelte ki Sin Edina.

A kultúra művelése és őrzése, azon belül a színház nem elhanyagolható a háborús időben sem, ugyanis ez reménységet adhat a kárpátaljai magyaroknak, köztük azoknak az embereknek, akik itthon maradtak és bíznak a jövőben – erre helyezte köszöntőjében a hangsúlyt Bacskai József ungvári magyar főkonzul, aki az előadást követően hozzátette: „A ma este egy csodálatos este volt. Háborús időben nagyon fontos, hogy színházi előadások legyenek, s reménységet adjanak. Ma este éppen ezt a boldogságkeresést láttuk ebben a csodálatos előadásban. Öt gyönyörű nő a színpadon, a színészek a távolból vettek részt, de mindannyian úgy éreztük, hogy mi, magyar emberek együtt vagyunk.” A beregszászi színház feladata magyarságunk megőrzése, és ennek, mint ahogyan az elmúlt harminc év során, ma este is ragyogóan eleget tett – fűzte hozzá a diplomata.

„Mint ahogyan a színháznak szüksége van ránk, nézőkre, a tapsunkra, a biztatásunkra, az elismerésünkre, úgy nekünk is szükségünk van színházunkra, hiszen a magyar és a nagyvilági kultúrát közvetíti felénk, és megörvendeztet minden alkalommal a nagyszerű előadásaival” – szögezte le felszólalásában Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke. Rámutatott arra, hogy amint a színészek kitartanak a színház mellett, úgy a nézők is ki fognak tartani mellette, hisz immár harminc éve szórakoztatja és lelkesíti a kárpátaljai magyar közönséget. Sin József felidézte a múlt század kilencvenes éveinek történéseit, s kiemelte, hogy az emberpróbáló időszakban a kárpátaljai magyarság és a KMKSZ magyar iskolákat, magyar főiskolát, magyar színházat akart és teremtett, leküzdve minden nehézséget, akadályt és kishitűséget. „Jól emlékszem az első előadásra, melyet a beregszászi kultúrházban mutattak be rendkívüli körülmények között. Farkasordító hideg volt, mégis hozzájutottunk hatalmas élményekhez, s a beregszászi társulat a Szentivánéji álom után elhozta városunkba a nagyvilágot, hiszen olyan darabokat játszottak, mint Az ember tragédiája, A szarvassá változott fiú, Godot-ra várva, Tóték, Csehov művei, és még sorolhatnám” – emlékeztetett a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, hozzátéve: „A beregszászi magyar színház immár több mint húsz országban szerepelt és vitte jó hírét a kárpátaljai magyarságnak, törekvéseinknek, és bizonyítja, hogy a háborús körülmények közepette is él, működik s bátorít minket, hitet ad. Az egyetlen kárpátaljai magyar színház él és élni akar.” Ezt támasztja alá az is, hogy Gogol Háztűznéző című komédiájának tavaszi premierjét követően most újabb bemutatónak lehettünk tanúi.

A köszöntők után a terem elsötétült, majd a lassan világosodó, sziluettekből nőalakokká változó szereplők játékára irányultak a tekintetek. Brian Friel Pogánytánca (Dancing at Lughnasa) 1990-es megírása óta számos elismerést kapott. Az 1936 nyarán játszódó történetben két esemény bolygatja fel az Írország északnyugati csücskében, a Donegal megyei kis falu melletti tanyán élő Mundy család életét, amikor beköltözik házukba a kor egyre népszerűbbé váló technikai vívmánya, a rádió, s egy ugandai lepratelepen eltöltött huszonöt évnyi misszionárius papi szolgálat után hazaköltözik a família legidősebb tagja (Jack – Ivaskovics Viktor) hajadon unokahúgaihoz. Öt nagyon szerény körülmények között élő, többé-kevésbé mélyen katolikus nő (Kate – Vass Magdolna, Maggie – Orosz Melinda, Agnes – Orosz Ibolya, Rose – Gál Natália, Chris – Mónus Dóra) világa bontakozik ki előttünk, akik közül csak a legfiatalabbnak volt dolga férfival, szerelemgyereke együtt is lakik velük. Felnőtt korából visszatekintve ő (Michael – Séra Dániel, Ivaskovics Olivér) meséli el a nézőnek a történetet: közeledik az aratás ideje, az egész környék a termékenység ősi pogány istene, Lugh ünnepére készül, amit egyrészt állatáldozatok bemutatásával, másrészt féktelen vad táncokkal szoktak megülni. A testvérek közül négyen örömest részt is vennének rajta, azonban a családot összetartó legidősebb nővér a keresztény hit nevében mindenáron vissza akarja tartani őket. Ráadásul váratlanul betoppan a hűtlen szerető (Gerry – Ferenci Attila), Michael apja, s vele együtt beköszönt otthonukba a kísértés is. Vajon van-e kiút a szegénység, a kielégítetlenség, az előítéletek és az összezártság hálójából? Szerencsére a lányok mindegyike örökölt felmenőiktől jócskán szeretetet, gyengédséget és odaadást egymásért, valamint a legnehezebb helyzeteken is átsegítő derűt és talpraesettséget. És nem utolsósorban azt a különleges képességet, hogy vágyaikat és fájdalmukat zenébe és táncba fojtsák.

A beregszászi színház számára a szövegkönyv Upor László fordításának felhasználásával készült, a darabot pedig a társulattal már 15 éve együtt dolgozó Gyevi-Bíró Eszter rendezte. „Egy egészen különös történelmi helyzet miatt úgy kellett gazdálkodnunk a színészekkel, hogy sajnos nem mindenki tudott hazajönni, és éppen ezért esett a választás Brian Friel Pogánytáncára, amely nyolc szereplőre van írva, öt nő és három férfi, de mi a férfiszerepeket bejátszva jelenítjük meg. Ezek nem monológok, hanem párbeszédek a jelen lévő szereplőkkel, és ezt a párbeszédet felvenni, összeállítani és aztán élővé tenni, beleszőni úgy az előadásba, mintha ezek a számunkra fontos és szeretett emberek itt lennének, ez egy nagyon komoly feladat volt, amit úgy érzem, hogy megléptünk” – mondta a rendező, s reflektálva a helyzetre a bemutató előtt így fogalmazott: „Színháztörténeti pillanatnak leszünk a tanúi” – s így is történt.

Bebizonyosodott, hogy akármilyen problémával kell szembenéznünk, a művészeten keresztül meg lehet találni az utat az élet harmóniájához és szépségéhez. Az este folyamán egésszé állt össze az a munka is, amely az elmúlt hónapokban jellemezte a beregszászi színházat s a benne zajló folyamatokat. A dráma férfinélkülisége pedig sok ponton cseng most egybe a kárpátaljai nőléttel, ábrázolja a nők mindennapi nehézségeit, küzdelmeit és az ezekre adott szükségszerű megoldásokat, míg a virtuálisan megjelenő férfi szereplők sem csak egy technikai bravúr, hanem a mindennapok valóságának a tükre.

Az előadást a színház októbertől műsorra tűzi; emellett a jubileumi évfordulóra is nagy erőkkel készülnek, hiszen október 3–9. között egyhetes nemzetközi színházi fesztivállal kedveskednek a kárpátaljai közönségnek.