Piknikes foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

Írta: Gál Adél | Forrás: Kárpátalja.ma | 2022. május 27.

Piknikkel egybekötött kézműves foglalkozást tartottak a Nagyberegi Tájházban. Az alkalomra közel félszáz beregi gyerek érkezett.

A Pro Cultura Subcarapthica civil szervezet a korábban kialakított rendhez igazodva május 25-én is meghirdette kézműves programját. Ezúttal festés, csomózás, karkötők és medálok készítése volt a feladat.

Piknikes foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

Az egyik kézműves asztalnál az iskolások a makramé technikáját tanulhatták és gyakorolták, miközben a fonal és a gyöngy ötvözésével szebbnél szebb karkötők készültek. A másik pultnál a festésé volt a főszerep. Fa alapokra különféle népi motívumok és a gyerekek fantáziája által kreált figurák kerültek. Az alapokból medálok és kulcstartók készültek.

A csoport egy része a kertben játszott fogócskát és körjátékot. A tájház udvarán lévő népi játékokat szintén örömmel használták.

A program közös szalonnasütéssel fejeződött be. A gyerekek a felnőttek felügyelete mellett részt vehettek a feladatokban. Felváltva tartották a nyársakat és segítettek az előkészületekben.

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet célja, hogy a gyerekek a rendkívüli helyzetben se maradjanak közösség és tartalmas időtöltés nélkül. A tájház foglalkozásai – főként a kellemes tavaszi időben – ezt a célt szolgálják. A szervezők tervei között szerepel, hogy a továbbiakban is hasznos elfoglaltságot biztosítsanak a tájház udvarán.

A program a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltségének szakmai partnerségével, valamint a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósulhatott meg.

Hírek

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

  • Új foglalkoztatókönyv segíti a kárpátaljai értékek megismerését – 1000 példány jutott el a tehetséges gyermekekhez

    A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület számára kiemelten fontos, hogy a fiatal generációk megismerjék és továbbvigyék szűkebb pátriánk kulturális örökségét. Ennek jegyében jelent meg idén legújabb kiadványunk, Tóthné Espán Margaréta Asztélyból perecet, Beregről szőttest, Csongorról seprűt – ...

  • Tóth Péter Lóránt előadása Batáron és Csepében

    Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi versvándor-tanár több mint egy évtized alatt huszonhárom országba, közel nyolcszáz településre jutott el, hogy sok százezer diáknak és felnőttnek közvetítse a magyar irodalmat. Kárpátaljára már tizenhárom éve rendszeresen ellátogat, megyénkben közel nyolcvan települ...

Események

Copyright © 2026 KMMI