Október 18-án méltatják a magyar regényírás napját, melynek célja a magyar szórakoztató- és szépirodalom népszerűsítése. A témában Marcsák Gergely Gérecz Attila-díjas költő, írót kérdezte a KISZó.
− Mennyire divatos manapság a regények olvasása?
− Ha figyelembe vesszük az irodalmat fogyasztó közönség olvasási szokásait és a könyvpiac adatait, egyértelműen kimutatható a regények dominanciája, vitathatatlanul ez irodalmunk vezető műfaja. Egy jó regény könnyebben eladható, mint egy remek verseskötet, ezért is van az, hogy a profitorientált nagy kiadók jellemzően ritkán fektetnek be költészeti munkákba. Tapasztalataim szerint sokan olvasnak regényeket. A műfaj malmára hajtja a vizet az a tény is, hogy epikus jellemzői miatt alkalmas a megfilmesítésre. Mindenki tudja, milyen sikeressé vált J. K. Rowling, a Harry Potter-sorozat, J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura, vagy George R. R. Martin, a Trónok harca szerzője. Ezek a tények. Az pedig már egyéni értékítélet kérdése, hogy a szórakoztató irodalom, a lektűr, vagy a szépirodalom irányába fordul-e az olvasó.
− Melyek azok a magyar regények, melyeket mindenképp érdemes elolvasni életünk során?
− Nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert az emberek ízlése eltérő, mindenki másban leli meg az örömét, ugyanakkor nem árt, ha tágítjuk a szerzőkkel kapcsolatos ismereteink horizontját, és lehetőségeinkhez mérten sok mindenbe belekóstolunk. Én inkább csak felsorolnék néhány szerzőt a teljesség igénye nélkül, akiknek a művei máig emlékezetes olvasmányélményt nyújtottak: Fekete István, Mikszáth Kálmán, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Németh László, Gion Nándor, Wass Albert, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Rejtő Jenő, Ottlik Géza, Szerb Antal. Természetesen érdemes kortárs magyar regényeket is olvasni, büszkék lehetünk rá, hogy olyan külföldön, német és angol nyelvterületen is ismert regényíróink vannak, mint Esterházy Péter, Nádas Péter, Krasznahorkai László vagy egyetlen irodalmi Nobel-díjasunk, Kertész Imre. Gondolom, mindenkinek, aki egyszer a regények és az irodalom vonzáskörébe került, megvan a kedvenceit tartalmazó listája. Irodalmunk szerencsére kimeríthetetlen a jobbnál jobb regényekből.
− Kik a 21. század modernkori kárpátaljai prózaírói?
− Természetesen élő műfaj a regény, sok a fiatal magyar prózaíró. Példaként említeném a Budapesten megrendezett Margó Irodalmi Fesztivál fődíját, a Margó-díjat, amit az aktuális év legjobb elsőkötetes prózaírója kap meg. Az idei díjazott Fehér Boldizsár lett Vak majom című regényével, de magáért beszélő adat, hogy az előválogatón harmincnégy debütkötet jutott a legjobbak közé, ami igen sok tehetséges pályakezdőt jelent. Kiemelendő, hogy ebben a listában idén egy kárpátaljai szerző, Shrek Tímea Halott föld ez című novelláskötete is szerepelt. A legfiatalabb prózaírók, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagjai közül őt és Kovács Eleonórát emelném ki, akik, bár eddig novellákkal, rövidebb elbeszélésekkel jelentkeztek, szépírói törekvéseik alapján sejthető, hogy műhelyükből előbb-utóbb regények, kisregények kerülnek majd ki. És persze születtek a közelmúltban izgalmas könyvek vidékünkön is. Itt említhetném a főként verseiről ismert Vári Fábián László Tábori posta és Vásártér című életrajzi ihletettségű regényeit, a 2017-ben tragikusan fiatalon elhunyt Brenzovics Marianna Kilátását, vagy Berniczky Éva Méhe nélkül a bába című könyvét.
− Hogyan lehet motiválni a fiatalságot a tollforgatásra?
− A Kovács Vilmos Irodalmi Táraság tagjaként a vidék több magyar tanintézményében megfordultam már író-olvasó találkozók alkalmával. Ilyenkor társaimmal igyekszünk kihasználni a lehetőséget, hogy megszólítsuk és lelkesítsük azokat a diákokat, akiknek van hajlama a vers- vagy prózaírásra, csak esetleg nem biztosak saját tehetségükben, vagy nincs, akinek megmutassák műveiket. Mi, lehetőségeinkhez mérten, ezt a hiányzó szakmai segítséget próbáljuk megadni, és a közösségben alkotás, a fejlődés, a megmutatkozás lehetőségét biztosítjuk. Tapasztalatom szerint szép számmal vannak tollforgató diákok, akik általában később keresnek meg minket a Facebookon vagy e-mailben. A szépírást nem lehet tanítani olyan fiataloknak, akiknek ez iránt nincs affinitásuk, viszont az írni vágyónak elég lehet egy kis bátorítás és segítségnyújtás. Abban bízom, hogy így a valódi tehetség utat tör magának, és nem kallódik el.
