Októberi események Csetfalván

Írta: Tóth Natália, a csetfalvai könyvtár vezetője | Forrás: Beregi Hírlap | 2011. október 29.

Október folyamán a csetfalvai könyvtár szervezésében két eseményre is sor került.
Október 6-án az aradi hősök emléke előtt hajtottunk fejet. A 8–9. osztályos tanulók a könyvtárban megtekintették a tematikus könyvkiállítást, majd megkoszorúzták a református templom mellett lévő emlékkövet, amely a 13 aradi vértanúnak állít emléket. Másnap az 1–4. osztályos gyerekek részvételével író-olvasó találkozóra került sor a helyi kultúrházban. A vendég Weinrauch Katalin kárpátaljai író volt, aki a gyermekek számára is ír verseket, meséket.

Októberi események Csetfalván

Az írónőt Tóth Natália, a könyvtár vezetője mutatta be. A gyerekek elszavalták Weinrauch Katalin néhány versét. Aztán az írónő adott ízelítőt saját verseiből, meséiből, amit a gyerekek nagyon élveztek. Majd találós kérdéseket tett fel, és aki a legügyesebben felelt, egy Irka boldog tulajdonosa lett. A gyerekek megköszönték a vidám és örömteli órát, és visszatértek az iskolapadba. Feledhetetlen élményben volt részük.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI