Népünnepély Badalóban

Írta: Volodimir Markitán | Forrás: Beregi Hírlap | 2011. július 29.

Vasárnap délután Badaló apraja-nagyja a falusi labdarúgópályán gyűlt össze: itt tartották a hagyományos falunapot. Szalay Imre polgármester köszöntője után szót kapott Mihajlo Ljasko, a járási állami közigazgatási hivatal elnökhelyettese, Sin József, a KMKSZ járási szervezetének elnöke, Knobloch Tímea vállalkozó, Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház diakóniai osztályának vezetője, Halász László, a járási művelődési és turisztikai osztály vezetője, Sarkadi Pál, Szatmárcseke polgármestere.

Népünnepély Badalóban

A rögtönzött színpadon felléptek a helyi óvodások és iskolások, a kultúrház művelődési csoportjának tagjai, Nagy Anikó előadóművész, a testvértelepülésről érkezett vendégek, Szoboszlai Csilla operaénekes, valamint a gecsei, a csomai, a kisbégányi táncegyüttesek.

Említést érdemel, hogy még a szakadó eső sem tudta kedvét szegni az ünneplőknek, a szurkolók az eresz alá bújva nagy érdeklődéssel kísérték végig a helyi csapat és Szatmárcseke sportolói közötti labdarúgó-mérkőzést.

Jó gazda módjára a badalóiak gondoskodtak a vendégek ellátásáról: a jókora sátor alatt terített asztalok várták a betérőket. A helyi szakácsok kitettek magukért: az óriási bográcsban főtt a gulyás, a vendégeket borral, csapolt sörrel, hideg pálinkával és konyakkal kínálták.

A falunap fő szponzorai, a Knobloch házaspár, Tímea és György gondoskodtak arról is, hogy minden fellépő jutalomban részesüljön. Nagy Béla sem érkezett üres kézzel. A tombola fődíja pedig egy Nokia telefon volt.

Kivilágos virradatig mulatott Badaló a múlt vasárnap. A talpalávalót a népszerű Bózsár zenekar húzta.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI