„Népek Krisztusa, Magyarország”

Írta: Bökényi Magdolna | Forrás: KISZó | 2021. augusztus 13.

A minap a técsői református templomban tartotta meg „Népek Krisztusa, Magyarország” című önálló estjét Dévai Nagy Kamilla, Liszt-, Bartók- és Kazinczy-díjas előadóművész, Magyarország érdemes művésze.

„Népek Krisztusa, Magyarország”

A műsor átfogta a magyarság sorsát, és betekintést engedett az előadóművész életébe is.

„Azzal kezdeném, hogy mi egy kicsikét rokonok vagyunk” – fejtette ki a művésznő, mivel ő is határon túlról, Erdélyből, Csíkszentdomokosról származik. Élete állomásait, jelentősebb eseményeit dalokban, versekben eleveníti meg. Már 53 éve szolgálja a magyar kultúrát, pályafutása a Nyílik a Rózsa népdalvetélkedőn vette kezdetét, 18 éves korában. Ő volt az egyetlen, aki gitárral kísérte a népdalokat. A hozzáértők körében nem aratott osztatlan sikert, mivel a gitár nem népi hangszer, a nézői szavazatoknak köszönhetően került vissza a műsorba, s így tulajdonképpen egy nap alatt vált ismertté. A Röpülj páva népdalvetélkedőn már a nyertesek között végzett.

„Én igazándiból soha nem akartam énekelni, mindig tanítani szerettem volna, az életem így tolt az éneklés felé. Erősen tiltakoztam, mégis a színpadon kötöttem ki.” – vallja az előadóművész, aki egy szál magában, a gitárjával járja a világot, megfordult mind az öt földrészen, ment, ahova hívták. 1995-ben bekerült a Guinness világrekordok könyvébe, mint a legtöbb nyelven éneklő énekesnő.

Dévai Nagy Kamilla egy 1996-ban elszenvedett súlyos, majdnem halálos baleset miatt már nem utazik annyit, és a televízióban is kevesebbet szerepel. Súlyos sérülései miatt elveszítette az élni akarását is, amit a tokjából épen előkerülő gitárja adott vissza. Minden emberi számítás szerint a gitár helyén egy halom faforgácsnak és húrkupacnak kellett volna lennie, de a hangszer sértetlen volt, s ebből arra következtetett, hogy a felső hatalmaknak még tervei vannak vele, folytatnia kell, amit elkezdett. S ha már nem folytathatja színpadi szerepléseit, akkor most azt teheti, amire mindig is vágyott, taníthat. Így alapította meg huszonöt évvel ezelőtt, rögtön a baleset után még mankóval a Krónikás Zenedét, amely azóta is működik, minden állami támogatás nélkül. Sok növendéke volt Kárpátaljáról is.

A művésznőnek nem ismeretlen vidékünk, még a Szovjetunió idejében is járt itt, fellépett Mezőváriban, Nagyszőlősön, Ráton a gyermekotthonban, Tiszaújlakon. Ezt a mostani utazását már évek óta tervezte, de a vírus és más egyéb probléma is megakadályozta ebben. Most azonban nagyon örül, hogy itt lehet. Az akkori és a mostani Kárpátalja között nagy a különbség, látszik a fejlődés, szép sima, kátyúk nélküli úton érkezett Técsőre, ahol most jár először. A közönség szeretettel fogadta, sokan még a Röpülj pávából ismerik, és követik művészi pályafutását.

Az est végén a művésznő a helyszínen dedikálta az Akit az Isten meghagyott című könyvének első kötetét és hanglemezét.

Hírek

  • Előkerült Munkácson a Thelegdy-palota titokzatos középkori maradványa

    Feltehetően előkerültek a Thelegdy család középkori palotájának maradványai a Pidhorjani nevű városrészben, amely a XV–XVI. század fordulóján volt a birtokukban.  Jelenleg a területen az ország egyik legrégebbi sörfőzdéjének malátázó pincéi találhatók.

  • Szemere Judit kapta a Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat!

    Március 11-én, Budán, a Bartók Béla úti székházában tartotta meg az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra emlékező ünnepi rendezvényét a Magyar Újságírók Közössége (MÚK). A szép számú közönséget dr. Szilvay Balázs, a patinás szakmai szervezet elnöke üdvözölte, majd közösen elénekeltük a Himnusz...

  • Gérecz Attila-díjjal tüntették ki Lévai Aliz Máriát

    Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral állami elismeréseket és művészeti díjakat adott át március 15-e alkalmából a Pesti Vigadóban pé...

  • A szabadság kimeríthetetlen kincs – megemlékezés a Rákóczi Egyetemen

    A hagyományokhoz híven idén is megemlékezett az II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és a Fodó Sándor Kulturális Központ az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről Beregszászban március 13-án.

Események

Copyright © 2026 KMMI